előző nap
következő nap

„Azon az éjszakán megjelent Isten Salamonnak, és ezt mondta neki: Kérj valamit, én megadom neked!” 2Krón 1,1–17

1 Salamonnak, Dávid fiának a királyi hatalma megerősödött, mert Istene, az Úr vele volt, és egyre nagyobbá tette. 2 Összehívta Salamon egész Izráelt, az ezredeseket, a századosokat, a bírákat és egész Izráel minden főemberét, a családfőket, 3 és elment Salamon az egész gyülekezettel együtt a gibeóni áldozóhalomra, mert ott volt Isten kijelentésének a sátra, amelyet Mózes, az Úr szolgája készíttetett a pusztában. 4 Az Isten ládáját Dávid már fölvitette Kirjat-Jeárímból, amikor helyet készített annak, ugyanis egy sátrat állíttatott föl neki Jeruzsálemben, 5 a rézoltár azonban, amelyet Becalél, Úrí fia, Húr unokája készített, még ott állt az Úr hajléka előtt. Ezt kereste föl Salamon és a gyülekezet. 6 Fölment tehát Salamon az Úr színe előtt álló rézoltárhoz, amely a kijelentés sátránál volt, és ezer égőáldozatot mutatott be rajta. 7 Azon az éjszakán megjelent Isten Salamonnak, és ezt mondta neki: Kérj valamit, én megadom neked! 8 Salamon ezt felelte Istennek: Te nagy szeretettel bántál apámmal, Dáviddal, és engem tettél utána királlyá. 9 Most pedig, Uram, Istenem, váljék valóra apámnak, Dávidnak adott ígéreted, mert te tettél engem e nép királyává, akik oly sokan vannak, mint a föld pora. 10 Adj azért nekem bölcsességet és értelmet, hogy tudjam ennek a népnek az ügyeit intézni. Különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet? 11 Isten ezt felelte Salamonnak: Mivel ez a szíved vágya, és nem gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget kértél, nem is gyűlölőid életét vagy hosszú életet, hanem bölcsességet és értelmet, hogy kormányozni tudd népemet, amelynek a királyává tettelek, 12 ezért megadom neked a bölcsességet és az értelmet, sőt olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amelyhez fogható nem volt és nem is lesz egy királynak sem, sem előtted, sem utánad. 13 Azután visszament Salamon Jeruzsálembe a gibeóni áldozóhalomról, a kijelentés sátra elől, és uralkodott Izráelen. 14 Gyűjtött Salamon harci kocsikat és lovasokat. Ezernégyszáz harci kocsija és tizenkétezer lova lett, amelyeket a harci kocsik városaiba rendelt és a király mellé, Jeruzsálembe. 15 A király elérte, hogy annyi lett Jeruzsálemben az ezüst és az arany, mint a kő, és annyi lett a cédrus, mint amennyi vadfügefa van az alföldön. 16 Salamonnak Egyiptomból, méghozzá Kevéből hozták a lovakat, a király kereskedői szerezték azokat Kevéből megszabott áron: 17 egy harci kocsit hatszáz sekel ezüstért hoztak Egyiptomból, egy lovat pedig százötvenért. Ugyancsak az ő közvetítésükkel szállították tovább ezeket a hettita királyoknak és az arám királyoknak.

Ebben az igeszakaszban központi helyet foglal el az, hogy Isten megjelenik Salamonnak, és felajánlja neki, hogy kérjen valamit (7). Az alázatos és önzetlen kérés annyira megtetszik Istennek, hogy sokkal többet ad neki. A bölcsességet és értelmet kérő király azt is megkapja, amit nem kért (12). Isten nekünk is megadja a lehetőséget, hogy kérjünk. Az, hogy mit kapunk, nagymértékben attól függ, hogy mennyire tudunk az ő akarata szerint kérni!

RÉ 269 MRÉ 398

„…hogyan vezette ki az Úr a börtönből…” (Apostolok cselekedetei 12,6–19) Apostolok cselekedetei 12,6–19

(17) „…hogyan vezette ki az Úr a börtönből…” (Apostolok cselekedetei 12,6–19)

AZ ÜLDÖZTETÉSRŐL 2.

– 1. A mi Urunk szabadulást ad az üldöztetésből.

Pétert megszabadította Isten a börtönből, csodás szabadítással (6–19).

Isten ma is tesz csodát. Az is csoda, hogy erőtlen hitünk, jóléti hitetlenségünk ellenére megtart bennünket.

Ha adott helyzetben nem tapasztaljuk meg a konkrét szabadulást, akkor is tudjuk, hogy Ő már szabadítást adott az Úr Jézus Krisztusban.

– 2. Az üldöztetések elszenvedése közben is tudjuk, hogy bármiként alakul is földi sorsunk, mindez hitünk megerősödését ajándékozza nekünk.

A keresztyén ember nem önmegvalósító, hanem önmegtagadó, ugyanakkor sohasem önfeladó, hanem mindig hitvalló.

Ennek következményeit vállaljuk. Noha nem szeretünk szenvedni. Szenvedni nem jó. Beteg ember az, aki szeret szenvedni. Ezért nem keressük a szenvedést, még Jézus Krisztus ügyéért sem, de ha Isten megpróbál bennünket az Ő ügyéért, akkor azt elfogadjuk az Ő kezéből, és hisszük, hogy Urunk nem próbál bennünket erőnk felett.

– 3. Az üldöztetések közben valljuk, hogy Jézus Krisztus egyetlenegy, tökéletes áldozata mindenre elégséges (1Korinthus 13,10; Zsidókhoz írt levél 7,28).

Ezért mi nemcsak önmagunknak élünk, hanem a ránk bízottakért is.

Ezért merünk áldozatot hozni a másikért, noha nem kell magunkat feláldozni másokért.

A rendkívüli helyzetekben pedig, ha „önfeláldozásra” lenne szükség, a Krisztus ügyének képviseletében, akkor ehhez is megkapjuk a hitet és az erőt.