előző nap következő nap

„Ám betegségében sem az Úrhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz” 2Krón 16

1 Ászá uralkodásának harminchatodik évében Baasá, Izráel királya Júda ellen vonult, és kiépítette Rámát, hogy ne lehessen Ászához, Júda királyához átmenni, vagy tőle átjönni. 2 Ekkor Ászá ezüstöt és aranyat hozatott elő az Úr házának és a királyi palotának a kincseiből, és elküldte Benhadadhoz, Arám királyához, aki Damaszkuszban lakott, ezzel az üzenettel: 3 Szövetségesek vagyunk, azok voltak már apám és apád is. Nézd, küldök neked ezüstöt és aranyat. Menj, bontsd fel a Baasával, Izráel királyával kötött szövetségedet, hogy vonuljon vissza innen. 4 Benhadad hallgatott Ászá királyra, és hadserege vezéreit Izráel városai ellen küldte. Leverték Ijjónt, Dánt, Ábél-Majimot és Naftáli városainak valamennyi raktárát. 5 Amikor ezt Baasá meghallotta, abbahagyta Rámá építését, és beszüntette a munkát. 6 Ászá király pedig munkára fogta egész Júdát, és elhordták Rámá köveit és gerendáit, amelyekkel Baasá építkezett. Ezekkel építette ki Gebát és Micpát. 7 Abban az időben elment Hanání látó Ászához, Júda királyához, és ezt mondta neki: Mivel Arám királyára támaszkodtál, nem pedig Istenedre, az Úrra, ezért csúszott ki a kezedből Arám királyának a hadserege. 8 Nem volt-e az etiópoknak és a líbiaiaknak roppant hadereje, igen sok harci kocsija és lovasa? Mégis kezedbe adta őket az Úr, mivel rá támaszkodtál. 9 Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi. Ostobán viselkedtél ebben a dologban, és emiatt mostantól fogva háborúkban lesz részed! 10 Ászá azonban bosszús lett a látóra, és kalodába záratta, olyan dühös lett rá emiatt. Sőt akkoriban Ászá a nép közül is bántalmazott egyeseket. 11 Ászának a története elejétől a végéig meg van írva Júda és Izráel királyainak a könyvében. 12 Uralkodása harminckilencedik évében megbetegedett Ászának a lába, és a betegsége egyre súlyosbodott. Ám betegségében sem az Úrhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz. 13 Azután Ászá pihenni tért őseihez, meghalt uralkodása negyvenegyedik évében. 14 Eltemették abba a sírba, amelyet Dávid városában vágatott magának. Nyugvóhelyére fektették, amelyet teleraktak balzsammal és különféle jó illatú kenetekkel. És igen nagy tüzet gyújtottak a tiszteletére.

„Ám betegségében sem az Úrhoz folyamodott, hanem az orvosokhoz" (12). Ha valaki kiválasztott létére sem keresi az Urat, aki azt mondta: „én, az Úr vagyok a te gyógyítód", ezzel hitetlenségének adja jelét. Ászá példája azt mutatja, hogy az ember jó dolgában el tudja rontani az élete végét. Sikereink után úgy érezzük, elértük, amit akartunk. Nem elég jól elkezdeni dolgainkat, jól is kell befejezni azokat. Jézus ezért figyelmeztet: „aki mindvégig kitart, az üdvözül".

RÉ 210 MRÉ 347

„…a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az Igét…” (Apostolok cselekedetei 16,6–10) Apostolok cselekedetei 16,6–10

(6) „…a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az Igét…” (Apostolok cselekedetei 16,6–10)

VEZET AZ ISTEN, az Ő Lelke által. Ez a Lélek Jézus Lelke is (7).

– 1 Hogyan tapasztalhatjuk meg az Isten vezetését? Ő az események, a külső körülmények által is vezet: jeleket ad, ajtókat zár be, másokat megnyit. Akkor álom, látomás által, ma egy más korszakban, Igéje által vezet az Úr. Miközben tesszük a dolgunkat, imádkozunk, figyeljük a jeleket, az események alakulását. Együtt imádkozva, megbeszélve döntjük el, merre tovább (10). Itt Lukács, e bibliai könyv írója is jelen van. Ez az ún. „mi” forrás.

– 2. Vezet az Isten Lelke úgy, hogy mutatja az utat: nem erre, hanem arra; – máshová… De vezet az Isten Lelke úgy is, hogy egy időre nem lehet az evangéliumot hirdetni (6), mert mást kell egy kicsit csinálni, hogy újra szolgálni tudjunk. Ez főleg az Ige hivatalos szolgáinak üzenet. Egy orvostól sem várja el senki, hogy folyamatos, szentlelkes örömmel műtsön, életet mentsen, arra hivatkozva, hogy nincs ennél szebb és fontosabb hivatás. Csinálj mást egy időre – figyelmeztet Isten Lelke –, lépj ki egy kicsit abból, amiben vagy, bármilyen szent is a szolgálat!

– 3. Vezet az Isten Lelke úgy is, hogy felfedi szolgálatunk lényegét, amely a macedón férfi kijelentéséből is világossá lesz: – Segítsetek! (9) Ez valójában azt jelenti: – Hozzátok el a megváltás evangéliumát, Jézus Krisztust hozzánk! Az egész világ egy segélykiáltás! Az evangélium az egyetlen segítség!