előző nap
következő nap

„...egyik ember a másik rovására hatalmaskodik” Préd 8,9–17

9 Ilyeneket láttam, figyelmemet azokra a tettekre irányítva, amelyeket olyankor követnek el a nap alatt, amikor egyik ember a másik rovására hatalmaskodik. 10 Így láttam, hogy a bűnösöknek temetést rendeztek, amikor meghaltak; de eltávolították a szent helyről azokat, akik becsületesen éltek, és elfelejtették őket a városban. Ez is hiábavalóság! 11 Mivel nem ítélkeznek hamarosan a gonosz tettek fölött, azért van tele az emberi szív gonosz indulattal, 12 úgyhogy a vétkes százszor is követhet el gonosztettet hosszú időn át. De én mégis tudom, hogy az istenfélőknek lesz jó dolguk, mert félik őt. 13 A bűnösnek azonban nem lesz jó dolga, és élete nem nyúlik hosszúra, mint az árnyék, mivel nem féli az Istent. 14 Van ilyen hiábavalóság is, ami a földön történik: Vannak igazak, akikkel úgy bánnak, mint a bűnösökkel; és vannak bűnösök, akikkel meg úgy bánnak, mint az igazakkal. Azt mondom, hogy ez is hiábavalóság. 15 Ezért az örömöt dicsérem, mert nincs jobb dolog az ember számára a nap alatt, mint ha eszik, iszik és örül, és ez kíséri munkáját egész életén át, amelyet Isten adott neki a nap alatt. 16 Azután arra irányítottam figyelmemet, hogy megismerjem a bölcsességet, szemügyre véve azokat a foglalkozásokat, amelyeket úgy űznek a földön, hogy az embereknek sem éjjel, sem nappal nem szállhat álom a szemére. 17 Úgy láttam, hogy az ember nem képes kiismerni Isten sokféle tettét, azokat a tetteket, amelyek a nap alatt történnek. Az ember ugyan fáradozik azon, hogy kikutassa, mégsem tudja kiismerni. Még ha azt mondja is a bölcs, hogy már tudja, akkor sem képes kiismerni.

„...egyik ember a másik rovására hatalmaskodik" (9). A jelenség mindennapos. Nemcsak magas beosztású vezetők élnek vissza helyzetükkel, hanem családon belül, sőt az egyházban is előfordul, hogy erőszakos emberek elnyomják a szelídebbeket. Hogyan hatunk egymásra? Hogyan élünk az itt-ott adódó kicsi vagy nagy hatalmunkkal? A hatalom felelősséggel jár. Aki többnek akar látszani önmagánál, azt kísérti az uralkodás mámora. Aki viszont mer kicsi is lenni, aki fölött Isten az Úr, az átadja magát neki, nem akar istenkedni.

RÉ 37 MRÉ 37

„…Bolond vagy te, Pál!” (Apostolok cselekedetei 26,24–32) Apostolok cselekedetei 26,24–32

(24) „…Bolond vagy te, Pál!” (Apostolok cselekedetei 26,24–32)

ISTEN MINDEDDIG MEGSEGÍTETTE PÁLT!

– 1. Isten megsegítette Pált. Az apostol ezt hálaadással fogalmazta meg beszéde végén. De az ő számára az Isten megsegítő kegyelme nem a saját személyes életére vonatkozott, hanem az evangélium ügyére, amit képviselhetett. Ezért állhatott ott a helytartó és a király előtt is, „másként nem tehetett”. Pál hatalmas tudással, kristálytiszta logikával, valamint élő hittel bizonyságot tett a világi hatalmasságok előtt, ahogy tette ezt eddig is, kicsiknek és nagyoknak, minden népnek (22).

– 2. Isten megsegítette Pált, hogy az Ószövetség alapján hirdesse a Krisztust, mert az apostol semmi mást nem mondott, hanem csak azt, amit Mózes és a próféták szóltak: Krisztusnak szenvednie kellett, és elsőként támadt fel a halottak közül; – elsőként, de nem egyetlenként (22–23). Jézus maga is így tekintett az Ószövetségre, mint amelyek Őróla tesznek bizonyságot (János 5,39).

– 3. Isten megsegítette Pált. Így amikor Fesztusz zavarba jött, Pál okos, hiteles hitét tapasztalva, és ezért lebolondozta őt (24), akkor ezt Pál tisztelettel visszautasíthatta (25). Majd Agrippa király felé fordulva Pál kifejezhette azon reménységét, hogy bizonyságtételét nem teszi hiábavalóvá az Isten (26–29). Csak ezzel a reménységgel lehet hirdetni a feltámadott Krisztust. Még akkor is, ha bolondnak tartanak ezért, és cinikusan visszavágnak: – Te, annyira mondod, hogy még a végén elhiszem, amit mondasz, és keresztyénné leszek! – Még ezeknél is lehet remény!

– Az Úr megsegített és meg is fog segíteni! (1Sámuel 7,12)