előző nap
következő nap

„Aki vermet ás, beleesik abba...” Préd 10,1–15

1 Egy döglött légytől büdös lesz és megerjed a kenőcskészítő olaja; egy kis ostobaság hatásosabb a bölcsességnél és a tisztességnél. 2 A bölcs ember gondolatai a jóra, az ostoba gondolatai a rosszra irányulnak. 3 Akármerre jár is az ostoba: Őbelőle hiányzik az ész, mégis azt gondolja, hogy mindenki más az ostoba. 4 Ha az uralkodó haragra lobban ellened, ne hagyd el helyedet, mert a higgadtság nagy vétkeket akadályoz meg! 5 Láttam, hogy van olyan rossz dolog is a nap alatt, amely a hatalmasok tévedéséből következik: 6 az ostobák nagy méltóságra kerülnek, az érdemesek pedig alacsony sorsra jutnak. 7 Láttam rabszolgákat lóháton ülni, és fejedelmeket gyalog járni, mintha rabszolgák volnának. 8 Aki vermet ás, beleesik abba, és aki lerontja a kőkerítést, azt megmarja a kígyó. 9 Aki követ fejt, megsértheti magát, és aki fát hasogat, veszedelemben forog. 10 Ha kicsorbul a vas, és nem köszörülik ki, akkor több erőt kell kifejteni. A helyesen alkalmazott bölcsesség a hasznos! 11 Ha megmar a kígyó, mielőtt megbűvölték, semmit sem ér aztán a kígyóbűvölő tudománya. 12 A bölcs embert kedvessé teszik saját szavai, az ostobát pedig saját szája teszi tönkre. 13 Beszédének a kezdete butaság, és a vége szörnyű ostobaság. 14 Az ostoba szaporítja a szót, pedig nem tudja senki, hogy mi fog történni. Ki is tudná megmondani, hogy mit hoz a jövő? 15 Az ostobát úgy kifárasztja a munkája, hogy a városba sem tud bemenni.

„Aki vermet ás, beleesik abba..." (8) Ezt a közmondássá vált bölcsességet az is ismeri, aki nem olvasta a Bibliát. Nem mindjárt tapasztaljuk igazságát, de hosszú távon beigazolódik. Nem kell félnünk ellenségeinktől, ne hadakozzunk ellenük! Előbb-utóbb maguk esnek gyűlöletük vermébe. Jézusnak is gyakran állítottak csapdát ellenfelei. Tanuljuk meg tőle, hogyan fogta meg őket saját szavaikkal!

RÉ 25 MRÉ 25

„…vette a kenyeret, hálát adott…” (Apostolok cselekedetei 27,27–44) Apostolok cselekedetei 27,27–44

(35) „…vette a kenyeret, hálát adott…” (Apostolok cselekedetei 27,27–44)

– Tizennégy éjszaka sodródtak már a nyílt tengeren. Ilyenkor más időszámítás kezdődik, hiszen másként halad az idő. Teljes bizonytalanságban, az életben maradás csekély reménységével, mindössze egy fogoly ígéretével sodródni (27,21–26), tizenegy éjszakán át: igen hosszú idő (27–32).

– Ez a fogoly, Pál apostol azonban újra szólt, és a megdermedt csapatban már senki nem intette le. Pál életre, evésre buzdította őket (33–34), majd hálát adott, megtörte a kenyeret és tovább adta nekik. Mindenki szeme láttára adott hálát Pál az Istennek. Ezzel a nyílt és nem provokatív hitvallással a kenyér túlmutatott a kenyér Urára, az élet Istenére, a szabadító Jézus Krisztusra. Ettek mind, kétszázhetvenhatan, némán, szinte imádkozva, mennyei erőt nyerve ott, ahol az emberi erő már kevés. Isten embere csak így állhat elő: nem látványosan, nem öncélúan, hanem segítő, reményt ajándékozó, másokat mennyei erővel is tápláló hittel (35–36).

– A reménység már jobban látja a közeledő „partot”. A reménység már könnyebben engedi el a felesleges „dolgokat”. A rakományt, az árut a tengerbe vetették mielőtt a hajót a partra futtatták. – Nem számít semmi itteni „kincs”, minden ócska lim-lommá lesz, ha az élet kerül veszélybe! – mondanánk. Igazából ez nem így van, mert csak a hit reménysége tud elengedni, amikor Isten szerint annak itt van az ideje (38). Egyébként az utolsó pillanatig ragaszkodunk…

– Csakhogy óvjon meg bennünket az Úr attól, hogy amikor lábunk ismét partot fog, ne kezdjük ugyanott, ahol abbahagytuk. Mindenki megmenekült, és lám, máris öldösni akarták a foglyokat, nehogy megszökjenek, nehogy szabadokká legyenek a váratlan helyzetben. Hálaadás, megtérés helyett zsigerből kezdődik minden előröl. Ez a nyomorúságunk megváltás után kiált! (39–44)