előző nap
következő nap

„...nem részrehajló és nem képmutató.” Jak 3,13–18

13 Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek? Mutassa meg a magatartásával, hogy mindent bölcs szelídséggel tesz! 14 Ha pedig keserű irigység és viszálykodás van a szívetekben, ne vétkezzetek az igazság ellen azzal, hogy bölcsességetekkel kérkedtek. 15 Ez a bölcsesség nem felülről jön, hanem földi, testi és ördögi. 16 Mert ahol irigység van és viszálykodás, ott zűrzavar van és mindenféle gonosz tett. 17 A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. 18 Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák.

Áldás, békesség! – hangzik a református köszönés. Vajon az áldás mellett milyen békességet kérünk, kívánunk? Hányszor van az, hogy a békesség kedvéért lenyelünk sérelmeket, elfedünk vétkeket, elhallgatunk titkokat? A világ vágyott békessége nem kíméli meg Jézust a kereszthaláltól... A világ békessége nem érti a feltámadás örömét... Isten békessége nem kívánja a hazugságot, az elfedést, a rejtegetést. Isten békessége prófétai küldetés: „...nem részrehajló és nem képmutató".

RÉ 101 MRÉ 101

„Akkor odament Eszter, és megérintette a pálca végét.” (Eszter 5) Eszter 5

(2) „Akkor odament Eszter, és megérintette a pálca végét.” (Eszter 5)

– A gyarló ember visszaél a hatalommal. Hámán látszólag sokra jutott, hiszen a hatalmas Perzsa birodalom második embere lehetett. Most, Eszter királynő lakomáján, a király oldalán győzelemittasan élvezi hatalmát. Tudni kell, hogy az akkori keleti államjogi szerkezet szerint a király, mint istenség, elzártságban élt. A valódi hatalom a második ember kezébe került. Hámán egyelőre nem akart király lenni, hiszen élvezte ezt a tényleges hatalmat, amely csillogó, látványos lakomákon és az emberek sorsa feletti döntésben nyilvánult meg. Hámánnak azonban ez nem elég, több kell (13). A gyarló ember visszaél a hatalommal.

– De a fordítottja is igaz. Az emberi gyarlóság abban is megmutatkozik, hogy azonnal káoszba fullad minden, amint hiányzik az erős, biztos hatalomgyakorlás. A káosz megöl mindent. A káoszban lubickol a gonosz, és rettenetes dolgok történnek. Tehát itt nem csak az a probléma, hogy a gyarló Hámán önmagának él és önélvezettel uralkodik, ezért neki még több kell a hatalomból; így azt sem tűrheti, ha valaki nem hajt térdet előtte (9). Itt felvetődik az a kérdés is, hogy tűrheti-e a hatalom, hogy bárki is ellene szegüljön a meghatározott rendnek? Hiszen abban a pillanatban szétesik minden. Persze nem mindegy a hatalomgyakorlás mértéke, módja, mikéntje (14).

– A legnagyobb kérdés azonban az, hogy a világ gyarlósága lehetővé teszi-e a szolgáló hatalomgyakorlást? Ha a hatalom gyakorlója az Isten küldötte, akkor tudja, hogy hatalmát szolgálatra kapta, amivel el kell számolnia. Ettől kezdve ez az egész helyzet már nem is olyan élvezetes! A csillogás fárasztó, az emberek feletti döntés pedig kínzó felelősség, amely meggyötör. A legnagyobb kín pedig az, hogy hiába akarnánk jobban, felelősebben, még érzékenyebben szolgálni, a mérhetetlen emberi életproblémák áradata mindig a tényleges lehetőségek alá gyűrik a szolgáló vezetőt. Az ilyen vezető legalább abban bízhat, hogy az egyetlen igaz király, az Úr, valóban „kegyelmének aranypálcáját” nyújtja felé, amikor megjelenik színe előtt, ahogy itt a történetben Ahasvérós király fogadta a színe elé járuló Esztert (1–2).