(17) „…az oroszlánok vermébe dobták.” (Dániel 6,2–18)

– Dániel „nagy hivatalra” jutott, amikor Dárius király főkormányzója lett. Dánielben „rendkívüli” Lélek (4), azaz Isten Lelke munkált, amit a király és Dániel főkormányzó társai is észrevettek. Isten Lelkének munkája látszik, mint a Nap ragyogása. Dárius király így megbízott Dánielben, ragaszkodott hozzá, ezért országa élére akarta állítani őt (6,1–4).

– A „nagy hivatal” csak látszólag irigyelni való. Mégis akadt Dánielnek irigye bőven főkormányzó társai közül, akik ürügyet kerestek arra, hogy megbuktassák őt. Akik pedig egyszer elkezdenek keresni, azok vagy találnak valamit, mert tökéletes helyzet nincs, vagy kitalálnak valamit. Így történt ez Dániel esetében is: végül Dániel Istenhitébe kötöttek bele. A megtévesztett Dárius király már nem tudott változtatni az aláírt törvényen, miszerint az oroszlánok közé vessék azt, aki a királyon kívül más istent is tisztel (5–10).

– Aki „nagy hivatalra” jutott, az sok szenvedésre jutott. Egykori „nagy hivatalt” hordozó ismerősöm említette nekem: – Valójában a „nagy hivatalban” az embert többnyire mindenfélére „használni” akarnák. Minden csoport, érdek, ügy kapcájává lehet könnyen az ember; vagy pedig, ha ellentmond, tartós ellenségeket szerezhet. Legvégül pedig eldobnak minket a „nagy hivatal” után, mint egy koszos rongyot.

– Dániel úgy cipelte a „nagy hivatalt”, hogy minden nap háromszor, felvállaltan imádkozott az élő Istenhez. Dániel tudta, hogy az oroszlánok vermében könnyebb épen megmaradni, mint a „nagy hivatalban”. Dániel az Úrban bízott, ezért Őt az Úr mindkét helyen megőrizte, megszabadította. Jó lenne hinni, hogy nem oroszlánok verme az, ahol éppen most vagyunk! Lám: Dániel lepecsételt vermében nem győzhetett a halál (15–18). Jézus Krisztus lepecsételt, majd nyitott sírja a mi reménységünk, erőnk az oroszlánok vermében is; „hivatalban”, vagy „hivatal nélkül”; – mindenkor!