előző nap
következő nap

„Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul.” 2Tim 1,8–14

8 Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem, az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által. 9 Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk. 10 Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet. 11 Ennek az evangéliumnak a szolgálatára rendeltettem én hírnökül, apostolul és tanítóul. 12 Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. 13 Az egészséges beszéd példájának tekintsd, amit éntőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. 14 A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szentlélek által.

Jézus megjelent, és megtörte a halál erejét. „Azon a napon" végleges lesz a diadala. Mindez a teremtő Isten terve, melyet az idők kezdete előtt elhatározott és nekünk adott. Ez a végtelen erő áll a szolgálatunk mögött, ezért nem kell szégyellni magunkat, ha szenvednünk kell érte. Drága kincs őrzői vagyunk akkor is, ha látszólag erősebbek nálunk a világ erői. A kincset őriznünk kell, ez pedig a szolgálat hűséges végzése. A kincsnek el kell jutnia másokhoz is.

RÉ 304 MRÉ 182

„De én, az Úr vagyok a te Istened…” (Hóseás 13) (Hóseás 13

(4) „De én, az Úr vagyok a te Istened…” (Hóseás 13)

IMÁDKOZZUNK a Hóseás könyve 13. fejezetének első hat verse alapján!

– 1. Magasztalunk Istenünk, leborulunk Teelőtted; valljuk, hogy Te vagy az Úr; Terajtad kívül nincs más Isten, nincs más szabadító (4).

– 2. Hálát adunk neked, Istenünk, mert szabadító hatalmadat megmutattad rajtunk, méltatlanokon.

Hálát adunk neked azért, hogy nem engedted el a kezünket, akkor sem, amikor hitetlen és hiábavaló életünk annyi gyalázatot művelt, „ezüst- és aranybálványokat csókolgatva”, önző önmagunkért és érdekeinkért minden beáldozva (1–2).

Hálát adunk neked, hogy szabadító irgalmadat akkor sem vontad meg tőlünk, Urunk, amikor életünk olyanná lett, mint a korán tűnő harmat, mint a szélsodorta pelyva. Mi már megdöbbeni sem tudtunk ezen, nemhogy bűnbánatot nem tartottunk efelett, hanem számos „mániával” ütöttük el az ítéletes jeleket.

Hála neked, hogy a Te szabadító szeretetedtől senki és semmi sem választhatja el népedet (Róma 8,38–39); – mert mi, a Te kiválasztó kegyelmed által, végül nem ismerhetünk rajtad kívül más Istent, más szabadítót, csak Téged (4).

Köszönjük, Urunk, hogy vezettél és megtartottál bennünket a pusztaságban, a kiszikkadt földön (5), hogy azt a források völgyévé tehessük általad (Zsoltárok 84,7).

– 3. Könyörgünk, Urunk, áldd meg népedet, életünket, szolgálatainkat!

Őrizz meg bennünket azoktól a bajoktól, amelyekben nem tudnánk hittel megállni; de óvj meg a sikeres „jóllakás” felfuvalkodottságától is!

Urunk, add a Te erődet a bajokban!

Urunk, őrizd meg a ránk bizott kis gyülekezetet, a családunkat, a szeretteinket!

Add, Urunk, hogy mindenben a Te dicsőségedre élhessünk; népedet, örökségedet építve; mások számára is áldásként! (6)