előző nap
következő nap

„Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó...” Jel 1,9–20

9 Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. 10 Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögül hatalmas hangot hallottam, mint egy trombitáét, 11 amely ezt mondta: Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek: Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Thiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába. 12 Megfordultam, hogy lássam, milyen hang szólt hozzám, és amikor megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, 13 és a gyertyatartók között az Emberfiához hasonlót: hosszú palástba volt öltözve, mellén aranyövvel körülövezve; 14 feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme, mint a tűz lángja; 15 lába hasonló volt a kemencében izzó aranyérchez; hangja olyan, mint a nagy vizek zúgása; 16 jobb kezében hét csillagot tartott, szájából kétélű éles kard jött ki, és tekintete olyan volt, mint amikor a nap teljes erejével ragyog. 17 Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó 18 és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. 19 Írd meg tehát mindazt, amit láttál, ami van, és ami ezek után történik majd, 20 a hét csillag titkát, amelyet jobb kezemben láttál, és a hét arany gyertyatartót: a hét csillag a hét gyülekezet angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét gyülekezet.

„Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó..." (17). Nem meglepő, ha Jánossal együtt megrettenünk, amikor megjelenik a teremtés mintája és célja, a halál legyőzője, a raboknak igazságot hozó szabadító, a világ bírája, aki az Atyával együtt örökkön örökké él és uralkodik. Az igazi meglepetés az, hogy ő értünk karácsonykor csecsemővé lett, magára vette sorsunkat, és ma is ezt üzeni: Veled vagyok, ne félj!

RÉ 321 MRÉ 196

„Jaj azoknak……” (Ézsaiás 5,8–30) Ézsaiás 5,8–30

(8) „Jaj azoknak……” (Ézsaiás 5,8–30)

JAJ NEKÜNK?!

– 1. Jaj azoknak az „előkelőknek”, akik minden helyet, vagyont, időt magukhoz ragadnak; a másik helyét, jussát, idejét is (8–10). Jaj, azoknak, akik felelősség nélkül élnek, csak élvezetekre törekednek, esznek-isznak, vigadoznak (11–17). Jaj, azoknak, akik gonoszul cselekszenek. Minden gonoszság Isten gyalázása. Minden gonoszság forrása az, amikor önmagunkat mindenek felett bölcsnek tartjuk, így az Istennek kedves jót és igazat, valamint az általa tiltott rosszat önkényesen összekeverjük (18–22).

– 2. Jaj nekünk! Hiszen a magunk erejéből csak előkelő önzésre, élvezetekre, az isteni rend önhitten bölcs összekeverésére futja. Ez a bölcsesség nem mentes a tudatunk mesterséges kikapcsolásától sem. A maga köreiben mindenki tökéletesen űzi ezeket. Áldott az Úr, ha vannak ellenpéldák… Jaj nekünk! A bűn és az önzés áradatként visz mindent: „romba dönti a házat”. Ebben ott van Isten ítélete: akkor messziről jött egy nép és tarlóvá emésztett mindent (24–30).

– 3. Jaj nekünk?! Mi a megoldás? Isten ítélete kegyelmes, mert népét megtérésre hívja! Addig: – Csak mi, csak én!  (8) – Fontos az Úrtól kapott kincsek képviselete, de ez nem egyenlő önmagunk gátlástalan képviseletével. Hol a határ? Milyen az Istennek kedves „identitás-képviselet”? Világméretekben kellene végre átgondolni: hány embert bír el a lakott föld, hogy megőrizhessük azt? Persze mindenekelőtt megtérés kell, mert csak a megtért értelem és szív képes az Úr világosságában helyesen „újratervezni”; nem úgy, mint a navigátor, mert az makacsul ugyanabban az irányban, ugyanarra az útra akar vezetni. Megtérés kell!