előző nap
következő nap

„És láttam, amikor a Bárány feltörte a hét pecsét közül az elsőt,” Jel 6,1–8

1 És láttam, amikor a Bárány feltörte a hét pecsét közül az elsőt, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgéshez hasonló hangon szól: Jöjj! 2 És láttam: íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki, és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön. 3 Amikor feltörte a második pecsétet, hallottam, hogy a második élőlény szól: Jöjj! 4 És kijött egy másik ló, egy tűzvörös, és a rajta ülőnek megadatott, hogy elvegye a békességet a földről, sőt hogy öldössék egymást az emberek; és nagy kard adatott neki. 5 Amikor feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény szól: Jöjj! És láttam: íme, egy fekete ló, és a rajta ülőnek mérleg volt a kezében. 6 És hallottam, mintha egy hang szólt volna a négy élőlény között: Egy mérce búza egy dénár, és három mérce árpa egy dénár, de az olajat és a bort ne bántsd! 7 Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény hangját, amint így szól: Jöjj! 8 És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel, döghalállal és a föld vadállatai által.

Ha az imént azért sírt a látnok, mert nem talált senkit, aki méltó lett volna a pecsétek felbontására, hogy a megírtak láthatóvá legyenek (5,4), most sírnia kell azért is, mert ő is részestárs a szenvedésben és tűrésben (1,9), és azért is, mert immár feltárulnak a történelem borzalmai. Az első négy pecsét feltörésével négy lovas tör a földre, háborút, anarchiát, éhínséget, járványokat hozva, pusztító erővel és megsemmisítő céllal. Az embervilág közösen szenvedi el ezeket a nyomorúságokat, melyeket éppen maga az ember hoz önnön fejére. Az íj, a kard, a felszerszámozott lovak (a ló és lovas többszörös erő), a mérleg (gazdasági hatalom), a mértékek (politikai hatalom), az alapvető életszükségletek manipulálása, vagyis a rablóháború, a bosszúhadjáratok, a hadigazdaság, az általános süllyedés, melyek következtében kultúrák, civilizációk, országok és nemzetek semmisülnek meg, külön-külön és együtt is olyan önátok, melyet újra és újra kimond önmaga fölött az istenkedő ember. Mindezt elszenvedik Krisztus gyermekei is, közösségben az embervilággal. Ezért imádkozunk minden emberért, beleértve a hatalmasokat is, hogy csendes és békés életet élhessünk (1Tim 2,1).

RÉ 195 MRÉ 170

„…útja lesz népe maradékának…” (Ézsaiás 11,11–16) Ézsaiás 11,11–16

(16) „…útja lesz népe maradékának…” (Ézsaiás 11,11–16)

VAN ÚT! Szétfeszít a fájdalom, a szorultság? Van és lesz út, igazi szabadulás, élet! (János 14,6)

– 1. Olyan útja lesz Isten népe maradékának az asszír fogságból, mint amilyet az Úr adott Egyiptomból. Az Isten hatalmas és csodás szabadítása ez: a fogságból az Úrnak kedves és az embernek is „egyedül jó”, azaz üdvös szabadulásra.

– 2. Ez a két nagy szabadítás azonban csak előre mutat arra a maradéktalan szabadításra, amit az Isten Jézus Krisztusban készített népe maradékának. Ez a szabadítás semmihez sem hasonlítható, nincs analógia, e-világi paralel, amivel érzékeltetni lehetne annak teljességét.

– 3. Bár az igeszakasz gyönyörű képekben szemlélteti ezt a szabadítást: – az Úr másodszor, újra megszabadít; – az Úr „visszavásárol” az idegen hatalmak szorításából; – az Úr kinyújtja kezét népéért (11). Az Úr összegyűjti, egybegyűjti népét; sőt mi több: az Úr „összerak” beteg testeket, lelkeket, szétesett életeket, közösségeket, vagy pedig megszabadít az itteni szenvedésekből, azzal, hogy „kiemel” azokból (12).

– 4. Rudolf Bohren teológus néhány versét ismerhettem meg mostanában, Békési Sándor fordításában. Mennyi emberi vívódás tömörült ezekbe a rövid költeményekbe, annak a teológusnak a tollából, aki pontosan tudta, hitte, hirdette, a Szentlélek teológusaként könyörögte a krisztusi megváltást. „Önálló nyelvem van a kétségbeesésre, de dicséretre nem lelek egy szótagot sem…”

– 5. Amikor Krisztus útjára lépünk, a testvérek egységben élnek (Zsoltárok 133,1): ahogy majd Izráel és Júda is egységben fog élni; – meg „lelki Izráel”, az egyház, minden különbözőség ellenére is (13). Sőt, az idegen népek is „legyőzetnek” (14–15); nem erővel és hatalommal, hanem az Isten Lelkével (Zakariás 4,6). Krisztusban ez a jövő, a szabadulás útja, az ember és az egész sóhajtozó, nyögő, vajúdó, teremtett világ szabadulása (Róma 8,22). Csak a maradék? Igen! (16) De a maradék az Isten tökéletes rendelésének, és nem a mi választásunknak függvénye.