előző nap
következő nap

„...mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és akkor ki állhat meg?” Jel 6,9–17

9 És amikor feltörte az ötödik pecsétet, láttam az oltár alatt azoknak a lelkét, akiket az Isten igéjéért öltek meg, és azért a bizonyságtételért, amelyet megtartottak. 10 És hatalmas hangon kiáltották: Urunk, aki szent és igaz vagy, meddig nem ítélsz, és meddig nem állsz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak? 11 Akkor fehér ruha adatott mindegyiküknek, és megmondatott nekik, hogy nyugodjanak még egy kis ideig, amíg teljes nem lesz azoknak a szolgatársaiknak és testvéreiknek a száma, akiket ugyanúgy megölnek, mint őket. 12 És láttam, amikor feltörte a hatodik pecsétet: nagy földrengés támadt, és a nap elsötétült, mint egy fekete gyászlepel, a hold pedig egészen olyan lett, mint a vér, 13 és az ég csillagai lehullottak a földre, ahogyan a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, amikor nagy szél rázza; 14 az ég is eltűnt, mint egy felgöngyölődő papírtekercs, minden hegy és sziget elmozdult a helyéről. 15 A föld királyai, a fejedelmek és a vezérek, a gazdagok és a hatalmasok, a szolgák és a szabadok mind elrejtőztek a barlangokban és a hegyek sziklái között, 16 és így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónon ülő arca elől, és a Bárány haragja elől, 17 mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és akkor ki állhat meg?

A látomások rendje szerint a háború, a polgárháború, az éhínség és a halálos járványok borzalmait embertársaikkal sorsközösségben elszenvedik a Feltámadott gyermekei is, de mindezek közepette – sőt, olykor felelőssé téve mindezekért (keresztyénellenes propaganda) – el kell szenvedniük az üldöztetést is Isten igéjéért és a rájuk bízott bizonyságtételért (6,9). Az ötödik pecsét feltörése után a vértanúk sürgető kiáltása hangzik fel egészen a mennyei trónusig, az „Ábelek" vére kiált igazságtételért, az isteni világkormányzás beálltáért. Ám tűrniük kell, mert még nem ért véget azok sora, akiknek az életét elveszik Krisztus beszédéért. Megrendüléssel olvassuk ezeket a szavakat, s olykor csüggedéssel. Mígnem feltöretik a hatodik pecsét is, amely azt mutatja, hogy miközben az ember halálos révületben zuhan bele az önpusztításba, és vak gyűlölettel üldözi Krisztus tanúit (rájuk ragasztván, hogy ők gyűlölik a világot), aközben a teremtett világ már előjelét adja a Bárány haragjának. A csillagok úgy hullanak alá, mint az éretlen fügék, ha szél rázza a fát, a végtelen szemhatár egybegöngyölődik, a Nap ragyogó fénye befeketedik – csupa képtelen ellentmondás; és a hatalmaskodók menekülőre fogják a dolgot. A Bárány haragja! Ez a legnagyobb ellentmondás mind közül, a mi szemünkben. De teljes vigasztalás tudni, hogy minden háborúságom és üldöztetésem közepette fölemelt fővel várhatom a mennyből azt a bírót, aki azelőtt értem Isten ítélőszéke előtt állt, és rólam minden kárhoztatást elvett (HK 52).

RÉ 280 MRÉ 205