„Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez,...” Lk 1,26–38
26 A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe 27 egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. 28 És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! 29 Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. 30 Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! 31 Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. 32 Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, 33 ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége. 34 Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? 35 Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. 36 Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, 37 mert Istennek semmi sem lehetetlen. 38 Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal.
Bibliaolvasó Kalauz – R. F. Márta igemagyarázata
Mária nem véletlenül lett a hit egyik példaképe. Példát mutat arra, hogy mi tesz valakit Isten engedelmes szolgálóleányává. 1. Őszinte, és ezzel kezdődik minden. Nem szégyelli, hogy megdöbben (29). 2. Gondolkodik, elmélkedik, töri a fejét Isten szaván; szeretné megérteni (29). 3. Mer kérdezni, és be meri vallani, hogy nem érti az üzenetet még a magyarázat után sem (34). 4. Leteszi „fegyvereit”, és elfogadja a Hatalmas akaratát. Ahogy Babits írja: „Bölcs belátás, / bízni abban, kit nem értünk…”
RÉ 310 MRÉ 186
„…szárnyra kelnek, mint a sasok…” Ézsaiás 40
1 Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek. 2 Beszéljetek szívhez szólóan Jeruzsálemmel, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az Úr keze minden vétkéért. 3 Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az Úrnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! 4 Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! 5 Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt. 6 Egy hang szól: Kiálts! Én megkérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. 7 Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele. – Bizony, csak fű a nép! 8 Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. 9 Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel a Sionnak, harsány hangon kiálts, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! 10 Az én Uram, az Úr jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott. 11 Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti. 12 Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? Ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket, és mérlegserpenyőbe a halmokat? 13 Ki irányította az Úr lelkét, ki volt tanácsadója, aki oktatta? 14 Kivel tanácskozott, ki világosította fel őt? Ki tanította meg a helyes eljárásra, ki tanította tudományra, és ki oktatta értelmes cselekvésre? 15 A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak. 16 A Libánon fája nem elég a tűzre, állata nem elég az égőáldozathoz. 17 A népek mind semmik előtte, puszta semmiségnek tartja őket. 18 Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását? 19 A mesterember bálványszobrot önt, az ötvös bevonja arannyal, és ezüstláncot forraszt hozzá. 20 Aki szegény ahhoz, hogy ennyit adjon érte, nem korhadó fát választ, ügyes mesterembert keres, hogy olyan bálványszobrot készítsen, amely nem inog. 21 Hát nem tudjátok, nem hallottátok, nem mondták el nektek a kezdetektől fogva, nem magyarázták el a föld alapozását? 22 Az, aki ott trónol a földkerekség fölött, ahonnan lakói csak sáskának látszanak, fátyolként terítette ki az eget, kifeszítette, mint egy lakósátrat. 23 Semmivé teszi a fejedelmeket, a föld bíráit megsemmisíti. 24 Alig ültették el, alig vetették el őket, alig vert gyökeret törzsük a földben, ő csak rájuk fúj, és kiszáradnak, elragadja őket, mint szélvész a pelyvát. 25 Kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? – mondja a Szent. 26 Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Kivezeti seregüket szám szerint, mindnyájukat név szerint szólítja; olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mer hiányozni. 27 Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. 28 Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. 29 Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. 30 Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. 31 De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(31) „…szárnyra kelnek, mint a sasok…” (Ézsaiás 40)
– Az Asszír Birodalom Kr. e. 722-ben fogságba hurcolta az északi országrészt, és Kr. e 701-ben körülzárta Jeruzsálemet is. Közben Babilónia legyőzte Asszíriát. Babilónia Kr. e. 587-ben fogságba hurcolta a déli országrészt, Júdát is, ideértve a főváros, Jeruzsálem lakosságát. A kortörténeti hátteret ismerve, Ézsaiás próféta könyvének első 39 fejezete tulajdonítható közvetlenül a prófétának. A 40. fejezettől már a babiloni fogságban élő néphez szól a vigasztaló prófécia. Nem véletlen, hogy így kezdődik ez a fejezet: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” Isten Lelke által itt, Ézsaiás próféta tekintélyével egy másik elhívott próféta szól, 150 évvel később biztatva a fogságban szabadulásra váró népét. Második Ézsaiásnak (Deutero-Ézsaiásnak) nevezzük a 40–55. fejezetek prófétáját. Ebben a fejezetben a jogos ítélethirdetés helyett már a vigasztalásra, a hazatérés reménységére kerül a hangsúly.
*
– „…szárnyra kelnek, mint a sasok…” A sas gyönyörűen, magasan, biztosan, „erősen” szárnyaló madár. Vegyük komolyan a képet! Mit üzen nekünk ez a kép? Hogyan gondolható tovább?
– Isten népe gyönyörűen szárnyal, mint a sas, mások számára is láthatóan. Egy sas szárnyalása, vitorlázása tényleg gyönyörű látvány. Nem lehet nem észrevenni. Az ember ilyenkor megáll, csodálja a madár röptét. Isten népének hite mások számára is látható hit; – nem hivalkodóan látványos kirakathit; – de látható, mások számára is áldott hit ez. Hitünk, minden körülmények között, minden nyomorúságunk ellenére is tetten érhető, látható, „gyönyörű”, „hiteles” valóság.
– Isten népe magasan szárnyal, mint a sasmadár. Ez a magas szárnyalás azt jelenti, hogy hit által mindent a krisztusi, örökkévaló összefüggésekből láthatunk. Isten népe úgy van benne a dolgokban, hogy hitben mégis fölülről látja, értékeli azokat. De ez mégsem egy pökhendi hit. Hitben a dolgok fölött vagyunk, hogy krisztusi lelkülettel, erővel és szeretettel lehessünk jelen azokban.
– Isten népe biztosan szárnyal, mint a sas, mert az Úr hordozza népét! A levegő láthatatlan, de erős. „Kiterjesztett szárnyunk”, az Úrba vetett hitünk. Nem a mi erőnk, az Úr ereje hordoz. Ez az erő a feltámadott Jézus Krisztus isteni ereje, amivel legyőzte még a halált is. Ez az erő megváltó, megtartó erő. Nincs szebb, bátorítóbb, biztosabb látvány a sas kiterjesztett szárnyú repülésénél.
– Isten népe „erősen” szárnyal, mint a sas. Ez azt jelenti, amint az imént említettük, hogy Isten népe isteni erővel, biztosan szárnyal. De az „erős” szárnyalás, itt ezen túl, még valami lényegesre vonatkozik, a keresztyén szárnyalást illetően. Az „erős” szárnyalás azt fejezi ki; – hogy ez a szárnyalás soha nem valami egyéni kegyességtől, gyarló, lelki, „pszichikus” érzelmektől fűtött, rajongó szárnyalás; – hanem a hit erős bizonyosságával történő szárnyalás. Ezt az „erős” szárnyalást az erő, az erős szeretet és a józanság Lelke vezérli (1Timóteus 1,7). Elég volt az egyéni, „individuális”, érzelmi, kétes, káoszt okozó, öncélú kegyességből!
– A sas, pontosan „landol”, ha kell. A sas sem szárnyal mindig. Isten népe, mint a sas, pontosan célba talál, ha leszáll. Isten népe, döntő helyzetekben, időkben, Szentlélek által vezetett határozottsággal, bizonyossággal, bátorsággal dönt, és olcsó kompromisszumoktól mentesen, csakis a lényeget, az evangélium ügyét képviseli. Isten népe is célba talál, az Isten bölcsességével. Isten népe nem véti el az irányt. Isten népe nem szed áldozatokat, nem csap le senkire; – de nem is engedi feláldozni a rábízott drága ügyet, nem engedi elveszni a rábízott drága kincset (2Timóteus 1,14). Isten népének szolgálatát megáldja az Úr.
– Szárnyalj az Úrban! Egyik ajándék a másikból következik! Aki az Úrban bízik, az így szárnyal az Úrban: – sasként; – gyönyörűen, magasan, biztosan, erősen, pontos landolással… Aki az Úrban bízik, szárnyal, és nem fárad…