„Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki.” Lk 1,39–56
39 Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. 40 Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. 41 Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, 42 és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! 43 Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? 44 Mert íme, amint meghallottam köszöntésed, ujjongva mozdult meg méhemben a magzat. 45 Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki. 46 Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, 47 és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, 48 mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, 49 mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, 50 irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. 51 Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. 52 Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; 53 éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. 54 Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, 55 amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké. 56 Mária Erzsébettel maradt mintegy három hónapig, azután visszatért otthonába.
Bibliaolvasó Kalauz – R. F. Márta igemagyarázata
2000 év távlatából elénk tárul egy mély hitű, Szentlélektől vezetett, nagyon alázatos papné, Erzsébet képe. Késő vénségére első gyermekét várja, még sincs a szívében riadalom. Találkozik várandós, leánya-korú rokonával, még sincs a szívében irigység, hanem szívből örül, hálát ad. Már előre kijelentette neki a Lélek Mária magzatáról, hogy „Nagy lesz ő”! Egy ilyen édesanya nevelte fel Keresztelő Jánost, akit Jézus az emberek között a legnagyobbnak nevezett!
RÉ 145 MRÉ 145
„Ne félj, férgecske…” Ézsaiás 41,1–29
1 Hallgassatok rám, szigetek! Újuljon meg a nemzetek ereje! Jöjjenek ide, azután beszéljenek, szálljunk perbe egymással! 2 Ki indította el napkeletről azt, akinek lépteit győzelem kíséri? Ki adja hatalmába a népeket, hogy királyokat tiporjon le? Porrá zúzza őket fegyvere, íja előtt szétszóródnak, mint a pelyva. 3 Üldözi őket, háborítatlanul nyomul előre, lába is alig éri az ösvényt. 4 Ki tette ezt, ki vitte véghez? Ki hívja elő örök idők óta a nemzedékeket? Én, az Úr vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz maradok. 5 Látják ezt a szigetek, és megijednek, a föld szélein is remegni kezdenek, közelednek egymáshoz, és összejönnek. 6 Egyik a másikat támogatja, és ezt mondják egymásnak: Légy erős! 7 Biztatja a kovács az ötvöst, a kalapáccsal egyengető azt, aki az üllőt veri, és ezt mondja a forrasztásról: Jól van! – és megerősíti szegekkel, hogy majd ne inogjon. 8 De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak utóda! 9 A föld végén ragadtalak meg, annak legszéléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek el téged! 10 Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. 11 Megszégyenülnek és gyalázatra jutnak mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. 12 Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. 13 Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! 14 Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítelek – így szól az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje. – 15 Új és éles fogú cséplőszánná teszlek. Hegyeket csépelsz és törsz össze, halmokat zúzol pozdorjává. 16 Feldobod őket, és a szél elhordja, a szélvihar szétszórja őket. Te pedig ujjongani fogsz az Úrnak, dicsekedni fogsz Izráel Szentjével. 17 A nincstelenek és szegények vizet keresnek, de nincs, nyelvük kiszárad a szomjúságtól. De én, az Úr, meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket. 18 A kopár hegyeken folyókat fakasztok, a völgyek mélyén forrásokat, a pusztát bővizű tóvá változtatom és a szomjú földet vizek forrásává. 19 A pusztában cédrust növesztek meg akáciát, mirtuszt és olajfát, a kietlen tájon borókát ültetek, kőrist és ciprusfát. 20 Hadd lássák, és hadd tudják meg, vegyék észre, és értsék meg, hogy az Úr keze vitte ezt végbe, Izráel Szentje teremtette. 21 Álljatok elő peres ügyetekkel! – mondja az Úr. Adjátok elő érveiteket! – mondja Jákób királya. 22 Adják elő és mondják meg nekünk, hogy mi fog történni! Mondják meg, mi volt régen, hadd szívleljük meg; jelentsék ki nekünk, mi fog következni, hadd tudjuk meg a jövendőt! 23 Mondjátok meg, mi lesz ezután, hadd tudjuk meg, istenek vagytok-e? Tegyetek akár jót, akár rosszat, hadd lássuk azokat csodálkozva! 24 De ti semmik vagytok, semmit sem ér, amit tesztek, utálatos dolog, ha valaki titeket választ. 25 Elindítottam északról azt, aki eljött, napkeletről azt, aki hirdeti nevemet. Széttiporja a helytartókat, mint a nyers vályogot, ahogy a fazekas az agyagot széttapossa. 26 Ki mondta meg ezt régen, hogy tudhatnánk, jó előre, hogy azt mondhatnánk: igaz! Senki sem mondta meg, senki sem hirdette, senki sem hallotta szavaitokat. 27 Én mondtam először Sionnak: Itt vannak már! Én küldtem Jeruzsálembe az örömhírhozót. 28 Szétnézek, de nincs köztük senki, aki tanácsot adhatna. Ha megkérdezném őket, egy szót se szólnának. 29 Mert semmik ők mindahányan, semmit sem érnek tetteik! Bálványaik csak olyanok, mint a puszta szél.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(14) „Ne félj, férgecske…” (Ézsaiás 41,1–20)
– Isten megszólítja az egész világot, beleértve még a távoli szigeteket is (1–7). Isten kijelenti, hogy Ő az Úr, a történelem Ura, az események Ura és minden nemzeté is (4). Aki felemelkedhet egy időre – mint most, Círus, perzsa király –, az is az Úr ereje és kegyelme által tehet győztes lépéseket (2). Kár, hogy ezt nem látják a győztesek, miszerint diadalukat szolgálatra kapták. A népek félelmükben összekapaszkodnak (5); – ez jó lenne, ha nem ideigvaló érdekszövetségek, hanem a közös Isten-hit gyümölcsei lennének ezek a találkozások.
– Isten megváltja népét. Isten – aki minden esemény fölött ugyanaz (4) –, „hatékonyan” megsegíti, mert megváltja övéit. Joggal félünk és csüggedünk! (8–16). Az élet, a halál, a szenvedés, az emberi konfliktusok soksága mind-mind félelmetes, rettenetes; – miközben az ember, minden tekintetben egy „férgecske” (14). Isten megmagyarázhatatlan kegyelme, hogy kiválasztott minket; feltámadott, győzelmes jobbjával megsegített minket, azaz megváltotta életünket. Ez a tény enyhíti a félelmeket, és ujjongóvá tehet. Persze ez az ujjongás akkor is hiteles, ha nem kicsattanó. Láttam már olyan testi szenvedést, amelynek során az illető alázattal beismerte, hogy sokat prédikált már a szenvedésről, sok szép és kegyes dolgot mondott arról, de valójában fogalma sem volt, hogy miről beszél. Ennek beismerése is ujjongás, noha külsőleg nem az: mert az ember férgecske voltát beismerve, magát megalázva, már csakis az Urat várja.
– Isten teremtett és újjáteremt. Megváltó szeretete viszi ezt véghez. A pusztaság bővízű ligetté lesz (17–20). Ézsaiás ismét és ismét visszatérő látomása. A több száz évvel később, Ézsaiás néven szóló próféta tekintélyét is az Isten Lelke adja, és ugyanaz az üzenet, amit az „Első Ézsaiásra” bízott az Úr. A szolga más, az üzenet ugyanaz. Ma is így van ez. Nagy a pusztaság, de nagyobb a reménységünk (Róma 5,5).
*
(24) „…semmit sem ér, amit tesztek, utálatos dolog, ha valaki titeket választ.” (Ézsaiás 41,21–29)
– A prófétai igehirdetés természete, hogy folyamatosan ütközik másokkal, az Úr Igéje, igazsága, ügye érdekében.
– Ézsaiás ütközik népe és a korabeli népek hamis hitével, bálványimádásával. Ézsaiás hangsúlyozza, hogy egyedül az Úr az Isten, minden ember által istenített bálvány ellenében, akik valójában semmik, semmit nem érnek, némák és tehetetlenek (21–24; 28–29).
– Ézsaiás ütközik népe és a világ erkölcseivel. Valóban: utálatos dolgokat művel az ember, ha „bálványok” hatalmába és irányítása alá kerül. Márpedig éppen ezért van tele az életünk sok utálatossággal, és ezért vagyunk olyan utálatosak egymással is (24). Sajnos, Isten népe is terhelt sok utálatossággal.
– Ézsaiás ütközik népe és a népek váradalmaival. Emberektől, e-világi hatalmaktól várunk megoldást. Pedig ezek csak az Isten eszközei, egy ideig, mint ahogy akkoriban az volt Asszíria, Babilon, vagy a Perzsa Círus. Életünk során végül egyértelműen kiderül, hogy semmit nem érnek azok a dolgok, amikre itt gyakran feltesszük az egész életünket (24; 29). Az igazi örömhírt, megoldást, megváltást Jézus Krisztus ajándékozhatja nekünk (27). Minden más váradalom eleve kudarcra van ítélve: legfeljebb egy ideig „feldob”, aztán elfelejt elkapni.
– A próféta folyamatosan ütközik, konfrontálódik. Ez ebben a világban kikerülhetetlen. Ugyanakkor „ez az állandó ütközet” egy idő után fárasztó és kontraproduktív is lehet. Mi más korban élünk, mint élt a próféta. Mi Jézus Krisztus után vagyunk. Ezért ma már gyakran nagyobb áldás csupán hirdetni, és Isten Lelke által – bármilyen töredékesen is, de – megélni az Úr igazságát; mindenféle direkt ütközés nélkül. Hiszen mindenhol csak „ütközetek” zajlanak. Mi pedig a már lezajlott, nagy és győztes ütközet bizonyossággal teli szószólói vagyunk! Már nincs min vitatkozni.