„Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.” Lk 7,1–17
1 Miután befejezte minden beszédét, amelyet a nép füle hallatára mondott, bement Kapernaumba. 2 Egy századosnak volt egy szolgája, akit nagyon kedvelt, s aki most beteg volt, és haldoklott. 3 Amint hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el, és mentse meg a szolgáját. 4 Amikor odaértek Jézushoz, sürgetve kérték: Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, 5 mert szereti népünket, ő építtette a zsinagógát is nekünk. 6 Jézus pedig elindult velük. Amikor már közel járt a házhoz, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. 7 Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám. 8 Mert én is hatalom alá rendelt ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Ha szólok az egyiknek: Menj el – akkor az elmegy; és a másiknak: Jöjj ide – akkor az idejön; és ha azt mondom a szolgámnak: Tedd meg ezt – akkor az megteszi. 9 Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet. 10 Amikor a küldöttek visszatértek a házba, a szolgát egészségesen találták. 11 Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. 12 Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. 13 Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj! 14 Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! 15 Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának. 16 Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét. 17 Ez a hír elterjedt róla egész Júdeában és az egész környéken.
Bibliaolvasó Kalauz – Mikola Borbála igemagy.
Az igazi szentség öntudatlan: akire mások azt mondják, hogy méltó, magát nem tartja méltónak. Az igazi hit gondolkodik: párhuzamot lát a földi működés és a mennyei igazság között – nekem engednek az alattvalóim, mert hatalmam van, neked meg a te alattvalóid, akár a haldoklást okozó betegség. Ez Jézus elismerését vívja ki. Élet és halál ura járt itt, mert Isten valóban meglátogatta népét.
RÉ 239 MRÉ 387
„…ne zárkózz el testvéred elől!” Ézsaiás 58
1 Kiálts, ne sajnáld a torkod! Harsogjon hangod, mint a kürt! Mondd meg népemnek, hogy mi a bűne, Jákób házának, hogy mi a vétke! 2 Ők mindennap keresnek engem, szeretnék megismerni utaimat. Úgy tesz ez a nép, mintha igaz módon élne, és nem hagyta volna el Istene törvényét: döntést kérnek tőlem az igazságról, szeretnék Istent a közelükben tudni. 3 Miért böjtölünk – kérdik –, ha te meg sem látod, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla? De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, és az embereiteket mind munkára hajszoljátok. 4 Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban. 5 Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákruhát ölt, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek és az Úr kedves napjának? 6 Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! 7 Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! 8 Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted. 9 Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, 10 ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. 11 Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti. Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. 12 Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; a rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá. 13 Ha nem járkálsz a nyugalom napján, kedvteléseid után az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, 14 akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. – Az Úr maga mondja ezt.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(7) „…ne zárkózz el testvéred elől!” (Ézsaiás 58)
– Az áldott leckét tudjuk: az igaz istentisztelet mindig az emberszeretetben lesz hiteles. A mi Urunk Jézus Krisztus erre tanított bennünket (Máté 22,34–40) – Ézsaiás próféta alapján is (Máté 12,15–21) –; Ő erre adott példát nekünk (János 13,15), és Ő erre váltott meg bennünket.
– Egy egész bűnkatalógust olvasunk itt. Valóban, a legnagyobb bűn az embertelenség, amely a saját kedvtelése, élvezete, jóléte érdekében beáldoz mindenkit és mindent (3), miközben – akár Isten mögé bújva – saját ügyét képviselve folyton pöröl, veszekszik; veri és öli a másikat; a testvérét is (4). Sorolhatom tovább a listát: ténylegesen és „rejtett” módon kibeszéljük, elszegényítjük, éheztetjük, üldözzük, megkötözzük egymást; elzárkózunk egymás elől (6–7; 9–10).
– De ennél is nagyobb a baj: bűnös, nyomorult állapotunk! Ennek a nyomorúságos állapotnak lényege éppen az, hogy emberi jószándékkal közel engedve magamhoz a testvéremet és a közelemben élő embertársamat; segítve, „etetve”, „bilincseit oldva”; úgy húzom magamra mások baját, mint apró hógolyó a lavinát, amely halálosan maga alá temet engem, aki segíteni akartam. Lehet, hogy ő megússza, és én veszek oda. Hol van a határ az egymás terhét hordozó szeretet, és a saját magunk terheit hordozó átruházhatatlan „kötelesség” között? (Galata 6,2–5) Miért van az, hogy a szabadon bocsátottak utána fölénk kerekednek, és a megetetettek végül „kivernek a házainkból”? – Tudod, én senkin sem segítek, és békén is hagynak! – mondta egyszer nekem valaki…
– Mi a megoldás? Mindenekelőtt csak abban a valódi testvéri körben működhet ez a krisztusi csoda, ahol együtt hívják segítségül az Urat, hogy aztán tevékeny szeretettel egymásra is odafigyelhessenek, kirívó visszaélések nélkül. Ilyen testvéri közösség a család, ilyenné kell lennie a tényleges gyülekezetnek. Aztán innen kilépve a világba, mindenkinek legyen még plusz egy embere, akit felvállal, a szeretet minden krisztusi kockázatával (9–11). Mi ebben a világban így emelhetünk falat a krisztusi alapra, várva a megváltás kiteljesedését (12).