„Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle,” Lk 11,1–13
1 Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait! 2 Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! 3 Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként. 4 És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe! 5 Azután így szólt hozzájuk: Ki az közületek, akinek van egy barátja, és az elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret, 6 mert útról érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek 7 – és az így válaszolna belülről: Hagyjál békén! Az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak, nem kelhetek fel, hogy adjak neked. 8 Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert a barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van. 9 Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 10 Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. 11 Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, 12 vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? 13 Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.
Bibliaolvasó Kalauz – Kónya Ákos igemagyarázata
Isten jósága abban mutatkozik meg, hogy ad. Az imádságról való tanítás is erről szól. Ad mindennapi kenyeret, bűneink bocsánatát, megadja, hogy megismerjük az ő akaratát, és neki szolgálva hirdessük az ő országát. Nem csap be minket a mi Urunk, hal helyett nem kígyót ad (11). Ő jót szán nekünk.
RÉ 483 MRÉ 337
„…minden szerzeményeden szerezz értelmet!” Példabeszédek 4
1 Hallgassatok, fiaim, az atyai intésre, és figyeljetek az okos tudományra! 2 Mert jó tanulságot adok nektek, ne hagyjátok el tanításomat! 3 Mikor még mint gyermek apámnál voltam, mint kicsi és egyetlen, anyám mellett, 4 tanítgatott, és ezt mondta nekem: Támaszkodjék szavaimra szíved, tartsd meg parancsaimat, és élni fogsz! 5 Szerezz bölcsességet, szerezz értelmet, ne felejtsd el szavaimat, és ne térj el tőlük! 6 Ne hagyd el, és megőriznek téged, szeresd, és megoltalmaznak téged! 7 A bölcsességnek ez a kezdete: Szerezz bölcsességet, és minden szerzeményeden szerezz értelmet! 8 Becsüld nagyra, és felmagasztal téged. Dicsőséget hoz rád, ha magadhoz öleled. 9 Ékes koszorút tesz a fejedre, díszes koronát ajándékoz neked. 10 Hallgasd meg, fiam, és fogadd el mondásaimat, mert megsokasítják életed éveit. 11 A bölcsesség útjára tanítottalak, helyes ösvényen vezettelek téged. 12 Jártodban semmi sem gátolja lépteidet, és ha futsz, nem botlasz el. 13 Ragaszkodj az intelemhez, ne térj el tőle, vigyázz rá, mert ez a te életed! 14 A bűnösök ösvényére ne lépj, ne járj a gonoszok útján! 15 Ne törődj vele, ne menj arra, kerüld el azt, és menj másfelé! 16 Mert azok aludni sem tudnak, ha rosszat nem tehetnek, és elrabolja álmukat, ha nem vethetnek gáncsot. 17 Bűnnel szerzett kenyeret esznek, és erőszakkal szerzett bort isznak. 18 Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig. 19 A bűnösök útja olyan, mint a sűrű homály; nem tudják, miben botlanak majd meg. 20 Fiam, figyelj szavaimra, hajtsd füledet mondásaimra! 21 Ne téveszd szemed elől, őrizd meg azokat szíved mélyén, 22 mert életet adnak azoknak, akik megtalálják, és gyógyulást egész testüknek. 23 Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet! 24 Tartsd távol szádtól a csalárdságot, és távolítsd el ajkadról a hamisságot! 25 Szemed előre tekintsen, és egyenesen magad elé nézz! 26 Ügyelj, hogy merre tart a lábad, akkor minden utad biztos lesz. 27 Ne térj le se jobbra, se balra, tartsd távol lábadat a rossztól!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(7) „…minden szerzeményeden szerezz értelmet!” (Példabeszédek 4)
– A szülő akkoriban tanította a „fiát”, foglalkozott vele, nevelte, intette (1–3; 13). Szeretettel teli szigor volt ez! Ma nyoma sincs ennek; a jóléti társadalmakban. Az egyik pedagógus említette az iskolában, hogy azért nem működik ma az iskolai nevelés sem, mert odahaza mindenben a gyerek igényeit nézik, születésétől kezdve mindent csak ehhez igazítanak, minden a gyerekért van, elvárások nélkül; így az iskolában is ezt várja el a gyerek, de a szülő is. Ebben a helyzetben lehetetlen nevelni, inteni, elvárni… Nagy baj lesz majd ebből.
– A szülő a legfontosabbra már kezdettől fogva megtanította gyerekét: Isten ismeretére, a hitből fakadó ismeret és bölcsesség fontosságára (1,7); amely életet ad, boldog életet és majd örök életet ajándékoz nekünk; amely értelmet ajándékoz az életnek és örök értelmet minden itteni szerzeményünknek. Olyan ez az ajándék, az Isten ismeretéből fakadó, értelmes és örök bizonyossággal megáldott élet, mint egy láthatatlan korona az ember fején: ragyog, anélkül, hogy kérkednénk vele, mások is észreveszik (4–10). Isten megsokasítja éveink számát (10); ami azt is jelenti, hogy teljes életet élünk itt, örök életet odaát. Jézus Krisztusban ez egyértelművé lett.
– A szülő megtanította gyerekét az élet tiszteletére! Jézus Krisztus is erre tanított minket, és erre váltott meg bennünket. Aki tiszteli a saját életét, vigyáz rá; az tud mások életére is vigyázni. Nem emelhetünk kezet senkire, nem bánthatunk és gyűlölhetünk senkit sem! Életfolytatásunk minden rezdülése hitünkről és éppen ezért az élet tiszteletéről szól (11–19; 24–27). Vigyázz rá, mert ez a te egyetlen, itteni életed! Vigyázz mások életére is, mert az ő életük is egyetlen, megismételhetetlen csoda (13). Vigyázz az életre, mint az örök élet egy darabjára (20–23). Tanítsd erre gyerekeidet is. Minden más ezután következhetne! Sajnos, nem így van; mert nem hitben járunk! Mi számodra a féltve őrzött dolog? Mi az igazán fontos? Hol van a szíved? (23) Mi az értelme annak, amit teszel, amiért harcolsz és gürcölsz? (7)
*
Nyáron kénytelen voltam lomtalanítani, és miközben a katasztrofális mennyiségű „cuccal” reménytelennek tűnő küzdelmet vívtam, kezembe kerültek egykori „dolgok”, emlékek, valamikor talán fontosak, értékesek, szépek; de mára mind kacat, fakult lom. Nincs helye az elévült, noha kedves dokumentumoknak sem, de a nem kedves ügyek is kidobandók. Egyiknek is, másiknak is lejárt az ideje, a szavatossága.
Pofon csapott a múló idő! Afféle senkire nem tartozó szentimentalizmus fogott el, amit szigorúan megtiltottam magamnak, és másoknál is idegesít. Vallom: ez olyan terület, ami senki másra nem tartozik, ezt mindenkinek szerettei szűk körében, és leginkább magával kell „leügyeznie”. Nem fáraszthatunk ezzel másokat, mert azoknak is elég a sajátjuk.
Ugyanakkor elevenen hasított belém a kérdés: mit szereztem eddigi életem során, miért küzdöttem, miért áldoztam be időt és erőt, mi volt a szerzeményeim értelme, ott van-e azokban a hit és az örök élet bizonyosságának öröme, mit kellene már most, azonnal másként tenni?