„…ellenfelei mindnyájan megszégyenültek…” Lk 13,1-21
1 Abban az időben néhányan hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozati állataik vérével elegyítette. 2 Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? 3 Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek. 4 Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámnál, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? 5 Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek. 6 Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. 7 Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? 8 De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, 9 hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki! 10 Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. 11 Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. 12 Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: Asszony, megszabadultál betegségedből. 13 És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. 14 A zsinagógai elöljáró azonban megharagudott, hogy szombaton gyógyított Jézus, és így szólt a sokasághoz: Hat nap van, amelyen munkálkodni kell, azokon jöjjetek gyógyíttatni magatokat, és ne szombaton! 15 Az Úr így válaszolt neki: Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni? 16 Hát Ábrahámnak ezt a leányát, akit tizennyolc éve megkötözött a Sátán, nem kellett-e feloldani ebből a kötelékből szombaton? 17 Amikor ezt mondta, ellenfelei mindnyájan megszégyenültek, de az egész sokaság örült mindazoknak a csodáknak, amelyeket ő vitt véghez. 18 Azután így szólt Jézus: Mihez hasonló az Isten országa, és mihez hasonlítsam? 19 Hasonló a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében, az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak ágai között. 20 Majd ismét szólt: Mihez hasonlítsam az Isten országát? 21 Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és belekevert három mérce lisztbe, míg végül az egész megkelt.
Bibliaolvasó Kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
„…ellenfelei mindnyájan megszégyenültek…” (17). Jézusnak nagyon sok ellensége volt, pedig milyen jó dolgokat tett (Mk 7,37)! Fi-gyelmeztetett arra, hogy a világ és annak sötétsége, amely őt nem fogadta be, minket is kivet magából, csak azért, mert mi befogadtuk őt (Jn 1,12). Gyakran érezzük az „ellenszelet” környezetünkben, és emiatt (is) könnyen elkeseredünk. Pedig Jézus ellenségei előbb-utóbb mind megszégyenülnek, mert Istennek gondja van az övéire.
RÉ 207 MRÉ 309
„Ha meghal a bűnös ember, odalesz a reménysége…” Példabeszédek 11,1-16
1 A hamis mérleget utálja az Úr, de a pontos súlyt kedveli. 2 Ha jön a kevélység, jön a szégyen is, a szerénységgel pedig bölcsesség jár együtt. 3 A becsületeseket feddhetetlenség vezeti, de a hűtleneket elpusztítja romlottságuk. 4 Nem használ a vagyon a harag napján, az igazság azonban megment a haláltól. 5 A feddhetetlenek útját igazságuk egyengeti, de a bűnös elbukik bűnössége miatt. 6 A becsületeseket megmenti igazságuk, de a hűtleneket rabul ejti saját mohóságuk. 7 Ha meghal a bűnös ember, odalesz a reménysége, és odalesz az erősökhöz fűzött várakozása is. 8 Az igaz megmenekül a nyomorúságból, helyére pedig a bűnös jut. 9 Tönkreteszi szavaival felebarátját az elvetemült, de az igazak tudásuk által megmenekülnek. 10 Vigad a város az igazak javán, és ujjong a bűnösök pusztulásán. 11 A becsületesek áldása építi a várost, de a bűnösök szája romlásba dönti. 12 Kigúnyolja felebarátját az esztelen, az értelmes ember pedig hallgat. 13 A rágalmazó titkokat tár fel, de a hűséges lélek leplezi a dolgot. 14 Vezetés nélkül elbukik a nép, de segítséget jelent, ha sok a tanácsadó. 15 Igen rosszul jár, aki idegenért vállal kezességet, de biztonságban marad, aki gyűlöli a jótállást. 16 A kedves asszony a tisztességhez ragaszkodik. Az erőszakos emberek a gazdagsághoz ragaszkodnak
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(7) „Ha meghal a bűnös ember, odalesz a reménysége…” (Példabeszédek 11,1-16)
– Szíven ütött ez a szó: odalesz! Ez azt jelenti: összetörik, tönkremegy, elvész, eltűnik… Sóhajtva fakad fel belőlünk olykor: – Hova tűnik reménység, fiatalság, élet? Igazából már nem része a kultúránknak, hogy erre rákérdezzünk, mert a „fiatalos, vidám és erős életszeretet” hivatalosan előírt kurzusa, a pillanatnyi jelen élvezetének megélése mindent visz. Ennek a „narratívának” része, hogy „reménységünk” csak a pillanatra, csak erre a földi életre irányul; még a hit emberei is valójában csak erre tekintenek… Ez a kultúra az egészségesek, az erősek, a sikeresek „tahó kultúrája”, ahol a gyengékkel és a betegekkel csak az egészségesek önmagukat reklámozó szeretete felől foglalkoznak, vagyis a nyomorúság is a „vitalitás” eszközévé lesz. Erre utal igeversünk párhuzamos, második sora, amikor az erősekhez fűzött várakozásról beszél.
– Pedig, ha csak ebben az életben reménykedünk, és még Jézus Krisztusban is csak erre az életre nézve reménykedünk, akkor mindenkinél szánalomra méltóbbak vagyunk (1Korinthus 15,19). Ez a reménység egy beszűkült reménység, nem valódi reménység, mert ez a reménység cserben hagy bennünket, odalesz, mint ahogy az erősekhez fűzött várakozásaink is. Odalett és odalesz… Lehet itt kertelni: a kudarcosat, az erőtlent, a beteget mindig leírták ebben a világban. Ma is irgalmatlanok vagyunk ebben. Aztán jön a halál… Utána meg az ítélet (Zsidókhoz írt levél 9,27). Ezekről végképp nem akarunk hallani. Pedig bűnös gondolkodás ez, mint ahogy az életünk is bűnnel és sok vétekkel terhelt.
– Csehov drámái szelíd finomsággal szólnak az elmúlásról. A „Cseresznyéskert” című darabja az egyik leheletfinom, megérintő példája ennek. Csehov – szent érzékenységgel és intelligenciával – legalább szembenézett az ember állapotával, a tényekkel; amelyekkel mi már nem merünk farkasszemet nézni. Csehov azonban az elviselhetetlen reménytelenség édeskés húrjait pengette. Istenünk azonban örök reménységgel ajándékozott meg bennünket. Csak a krisztusi örök életbe vetett hit a reménység, a többi önáltatás!