„Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun…” Lk 13,22–35
22 Amikor Jeruzsálem felé tartott, városról városra és faluról falura haladva mindenütt tanított. 23 Valaki ezt kérdezte tőle: Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik: 24 Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. 25 Amikor már felkelt a ház ura, és bezárta az ajtót, megálltok kívül, és zörgetni kezdtek az ajtón, és így szóltok: Uram, nyiss ajtót nekünk! De ő így válaszol nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok. 26 Akkor kezditek majd mondani: Előtted ettünk és ittunk, és az utcáinkon tanítottál. 27 Ő pedig ezt mondja nektek: Nem tudom, honnan valók vagytok, távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők! 28 Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákóbot és a prófétákat mind az Isten országában, és hogy ti magatok ki vagytok rekesztve onnan. 29 Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. 30 És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek. 31 Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni. 32 Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. 33 Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. 34 Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! 35 Íme, elhagyottá lesz a ti házatok. De mondom nektek, nem láttok addig engem, míg el nem jön az az idő, amikor ezt mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!
Bibliaolvasó Kalauz – Vad Zsigmond igemagyarázata
„Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek? Ő így felelt nekik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun…” (23–24). Nem tudjuk, ki a kérdező, de foglalkoztatja őt az üdvösség, az örök élet kérdése. Ez nagy dolog! Ma tömegek vesznek körül bennünket, akiket nem érdekel az üdvösség, pedig ez az ember legfontosabb kérdése. Jézus nem mondja meg, hányan üdvözülnek, de megmutatja az örök életre vezető utat: „Én vagyok az út…; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.”
RÉ 121 MRÉ 121
„Aki kárt okoz háza népének, szelet örököl…” Példabeszédek 11,17–31
17 Önmagával tesz jót a szeretet embere, a kegyetlen pedig saját magának árt. 18 A bűnös hamis keresményt szerez, de igaz bérhez jut az, aki igazságot vet. 19 Aki ragaszkodik az igazsághoz, az az életre jut, de aki a rosszat hajhássza, az a halálra. 20 Utálja az Úr az álnok szívűeket, de kedveli azokat, akiknek útja feddhetetlen. 21 Kezet rá, hogy nem marad büntetlenül a gonosz! De az igazak utódai megmenekülnek. 22 Mint disznó orrában az aranykarika, olyan a szép asszony, ha nincs jó ízlése. 23 Az igazak csak jóra várhatnak, a bűnösök pedig csak haragot remélhetnek. 24 Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut. 25 Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül. 26 Átkozza azt a nép, aki búzáját visszatartja, de áldás száll annak a fejére, aki eladja. 27 Aki jóra törekszik, jóakaratot szerez, de eljön a rossz arra, aki azt hajhássza. 28 Elbukik, aki gazdagságában bízik, de az igazak virulnak, mint a lomb. 29 Aki kárt okoz háza népének, szelet örököl, és szolgája lesz a bölcsnek a bolond. 30 Az igaz gyümölcse életnek a fája, és a bölcs lelkeket nyer meg. 31 Bizony, az igaz is elnyeri jutalmát a földön, hát még a bűnös és vétkes ember!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(29) „Aki kárt okoz háza népének, szelet örököl…” (Példabeszédek 11,17–31)
– A valóságos szeretet – így az élet – forrása mindig az igazság Urához való ragaszkodás, vagyis az istenfélelem. Ez az igazság soha nem a mi igazságunk. Ez az igazság a teremtő és fenntartó Isten megváltó szeretete, aki a világmindenség tengelye. Ezt igazolja a természettudomány ugyanúgy, mint a bölcselet. Az Úr nélkül beleveszünk a káoszba, a szeretetlenségbe, a gyűlöletbe (19). Isten szeretete soha nem engedi, hogy a gonosz hamissága taroljon ezen a világon. Az Úr utálja a gonoszt, nem hagyja, hogy életet ajándékozó igazságának tengelyét bárki elgyengítse, vagy elferdítse! Milyen találóan fogalmaz az igevers: – Kezet rá, hogy így van! – Valóban: Isten egyszülött Fiát adta ezért, kezeskedett igazságért, értünk, életünkért; megváltó szeretettel (20–21).
– A valóságos szeretet testet öltése mindig a saját házunk népénél kezdődik. Az lehetetlen, hogy bármire, bárkire hivatkozva eláruljuk a sajátjainkat, szeretteinket, hitünket, kincseinket, kultúránkat. Az lehetetlen, hogy egy egyetemes, isteni szeretetre hivatkozva beáldozzuk másokért azokat, akiket az Isten elsőként bízott ránk. Igen, a krisztusi szeretet mindenkire vonatkozik, valóban egyetemes: a sajátjainkat megbecsülve, közös és kölcsönös felelősségünk van mindenki felé. De csakis ebben a sorrendben valóságos és hiteles az egyetemes szeretetünk; egyébként „szelet” öröklünk; mi több: olyan tornádót gerjesztünk, ami gyarló, pillanatnyi érdekekért letarolja a világot (29).
– A valóságos szeretet bővelkedik, bőven osztogat, mégis gyarapszik, miközben maga is felüdül. Ez a valóságos, bővelkedő szeretet a Krisztus szeretetéből táplálkozik. Ebben a bővelkedésben sokkal többről van szó, mint a bevett „szajkóról”: – Minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel nagyon meg vagyok elégedve! – Rettenetes az állandó panaszkodás is, amikor az ember nem tud bővelkedni. De ugyanilyen rettenetes ennek az ellenkezője is, amikor nem tudunk egymással egy őszinte, emberi szót váltani, mert a „kötelező happy” mindent felülír. Alig létezik biblikus érzelmi intelligencia. Ennek a „kötelező bővelkedésnek” pontosan kialakult a szekularizált, és az egyházi, azon belül a kegyes változata. A krisztusi szeretetben bővelkedők szembenéznek az „itteni” valósággal, de krisztusi reménységgel néznek szembe azzal. Ez a krisztusi reménység nem sziruposan kiszínezi, hanem az örök élet megváltó hatalmával áthatja ezt a valóságot. Ez a krisztusi reménység az egyetlen reménység, amely az isteni igazság és szeretet „tengelyébe” helyezi újra a szilánkos világot, miként az orvos sínbe teszi a törött végtagot, hogy gyógyulhasson. A valóságos, krisztusi szeretet így bővelkedik (24–25).