„Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Lk 17,11–19
11 Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. 12 Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, 13 és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! 14 Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. 15 Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. 16 Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. 17 Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? 18 Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? 19 És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged.
Bibliaolvasó Kalauz – Vincze Árpád igemagyarázata
Életünk minden perce Isten ajándéka, csodája. Ennek ellenére Jézus hatalmát, Atyánk gondviselését sokszor észre sem vesszük, annyira természetesnek tartjuk. Jár ez nekünk, ha már egyszer a teremtményei vagyunk. Istennek az a dolga, hogy tegyen értünk: gyógyítson, rendezze el ügyeinket, intézkedjen az érdekünkben. Sokszor észre sem vesszük, hogy így gondolkodunk. Vajon mennyi dolog, esemény, isteni „közbeavatkozás” kell ahhoz, hogy legalább naponta egyért, legalább naponta egyszer dicsőítsük őt?
RÉ 464 MRÉ 467
„Könyörögve szól a szegény, de a gazdag keményen válaszol.” Példabeszédek 18
1 A különc a maga kívánsága után jár, és hadakozik minden jóravaló dolog ellen. 2 Az ostoba nem leli kedvét az értelemben, csak saját eszének fitogtatásában. 3 Ahová bűnös érkezik, oda megérkezik a megvetés is, és a szégyentelenséggel együtt jár a gyalázat. 4 Mély víz az ember szájának beszéde, áradó patak, bölcsesség forrása. 5 Nem jó a bűnösnek kedvezni, sem jogaiból kiforgatni az igaz embert. 6 Az ostoba ajka perpatvart okoz, és szája vereséget idéz elő. 7 Az ostobának saját szája a romlása, és saját ajkai ejtik csapdába őt. 8 A rágalmazó szavai, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe. 9 Aki munkájában hanyag, az testvére annak, aki tönkretesz. 10 Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál. 11 A gazdagnak a vagyon az erős városa, magas várfalnak képzeli. 12 Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos. 13 Aki arra felel, amit meg sem hallgatott, azt bolondnak tartják, és megpirongatják. 14 Az ember lelke elviseli a szenvedést, de ha a lélek összetörik, azt el lehet-e hordozni? 15 Az értelmes ember szíve ismeretet szerez, és a bölcsek füle ismeretre törekszik. 16 Az ajándék tág teret nyit az ember előtt, és az előkelők elé juttatja. 17 Igaznak látszik az, aki először szól a perben, de sorra kerül ellenfele is, és megcáfolja. 18 A sorsvetés megszünteti a viszálykodást, és szétválasztja az erőszakosakat. 19 A rászedett testvér hozzáférhetetlenebb az erős városnál, és a viszály olyan, mint városkapun a zár. 20 Amit mond az ember, annak a gyümölcséből fog jóllakni a teste, és amit a beszéde terem, azzal kell jóllaknia. 21 Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak a gyümölcsét eszi. 22 Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az Úr jóakaratát. 23 Könyörögve szól a szegény, de a gazdag keményen válaszol. 24 Van ember, aki bajba juttatja felebarátait, de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(23) „Könyörögve szól a szegény, de a gazdag keményen válaszol.” (Példabeszédek 18)
– Sokkal többről van itt szó, mint csupán egy társadalmi kérdésről: a szegények kiszolgáltatottságáról, és a gazdagok embertelenségéről. Persze ez a probléma is ott feszül az igeversben. Mégis, annak a mindenkor tapasztalható élethelyzetnek a leírása ez: amikor az egyik valamiért nyomorult, ezért megalázott, és segítségért könyörgő; a másik pedig éppen akkor, ebben a viszonyulásban, „domináns helyzetben” van, és ezt „keménysége” által ki is nyilvánítja. Ilyen a beteg és egészséges ember viszonya, a beteg és orvosa kapcsolata. Ilyen: a munkavállaló és munkáltató; az „inas” és mester; a kevésbé talentumos és a tehetséges; a járatlan és járatos ember közötti mindenkori viszony. Persze az ilyesféle, ellenétes helyzeteket fokozni lehetne: elítélt és bíró, fogoly és fogvatartó, vesztes és győztes, idős és fiatal… Az emberi habitusok között is nagy a különbség erre nézve: valakinek eleve az alárendelt szerep jut, természeténél fogva; másoknak az irányító.
– Vigyázzunk: ma még mi vagyunk „helyzetben”, holnap pedig már a másik! Érvényes a krisztusi aranyszabály: amit akarod, hogy veled tegyenek, te is azt tedd a másikkal; és amit nem akarod, hogy veled tegyenek, azt te se tedd a másikkal (Máté 7,12; Lukács 6,31). Számomra mindig megrendítő az éppen „könyörgő szegény”. Annyi ilyen könyörgő, riadt tekintetet láttam már életemben; és annyi elutasító, kemény választ hallottam már… Ebben a helyzetben mégis az az igazán megrendítő, hogy tapasztaltam már olyat is, amikor megszántam a könyörgő szegényt, aki utána úgy visszaélt könyörületemmel, hogy majdnem belepusztultam abba; miközben ő semmiféle könyörületet nem mutatott irántam.
– A visszaélések ellenére sincs más út a krisztusi ember számára: csakis az irgalom és a könyörület. A világ számára is egyetlen esély a könyörület. Ennek ellenére, ahogy nő a hitetlenség, úgy rendezkedik be a világ az „állatvilág” módján: az erősebb győz, irgalom nincs; ha nem is bántjuk, de sorsára hagyjuk a másikat. Soha ne felejtsük el: Isten irgalmas szeretete tartott meg bennünket is, noha nem ezt érdemeltük volna! Isten hatalmi helyzete pedig eleve más hozzánk képest: Ő mégis könyörületesen bánt velünk (Zsoltárok 145,8). Azt azonban mondjuk ki, a mai igevers szövegkörnyezete, de az egész Biblia üzenete alapján, hogy először a feleséged, a házastársad, a szeretteid, a barátaid, a közeledben élők könyörületért kiáltó szemét vedd észre, segítségért kiáltó szavát halld meg! (22–24)