„Ma lett üdvössége ennek a háznak…” Lk 19,1–10
1 Ezután Jézus Jerikóba ért, és áthaladt rajta. 2 Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. 3 Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. 4 Ezért előrefutott, és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. 5 Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. 6 Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. 7 Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: Bűnös embernél szállt meg. 8 Zákeus pedig odaállt az Úr elé, és ezt mondta: Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit törvénytelenül vettem el, a négyszeresét adom vissza annak. 9 Jézus így felelt neki: Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. 10 Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.
Bibliaolvasó Kalauz – Literáty Zoltán igemagy
A görög nyelvben az üdvösség szó jelentése: szabadítás, megmentés. Mikor mondja azt Jézus, hogy „Ma lett üdvössége ennek a háznak…” (10), azaz ma lett szabad ez a ház? Miután Zákeus kész lemondani az anyagi javairól. Egy ház, egy család, egy élet akkor tud igazán szabad lenni, ha nem köti már a pénzhez való titkos ragaszkodása. Isten kegyelme olyan nagy, hogy még a pénz rabságából is ki tud szabadítani.
RÉ 427 MRÉ 431
„…a tudós ember nagy erejű.” Példabeszédek 24
1 Ne irigyeld a rossz embereket, és ne kívánj velük lenni! 2 Mert pusztításon töpreng a szívük, és bántó, amit beszél az ajkuk. 3 Bölcsesség építi a házat, értelem szilárdítja meg, 4 és ismeret tölti meg a szobákat mindenféle drága és kedves értékkel. 5 A bölcs férfi erős, és a tudós ember nagy erejű. 6 Megfontoltság kell a háborúhoz, és segítséget jelent a sok tanácsadó. 7 Magas a bolondnak a bölcsesség: ne nyissa ki száját a kapuban! 8 Aki gonosz tettet tervez, azt alattomos embernek hívják. 9 Az alattomos bolondság vétek, és utálják az emberek a csúfolódót. 10 A nyomorúság idején kiderül, hogy erős-e az, aki annak mondja magát. 11 Mentsd meg azokat, akiket halálra visznek, és ne fordulj el azoktól, akiket a vesztőhelyre hurcolnak! 12 Ha azt mondanád, hogy erről nem tudunk, az, aki a szíveket vizsgálja, beléd lát, és aki lelkedet őrzi, ismer; ő megfizet az embernek cselekedete szerint. 13 Egyél, fiam, mézet, mert jó, és a lépes méz édes az ínyednek. 14 Tudd meg hát, hogy ilyen a bölcsesség a lelkednek: ha megtalálod, van jövendőd, és reménységed nem semmisül meg. 15 Ne ólálkodj, te bűnös, az igaz lakóhelyénél, ne pusztítsd el nyugvóhelyét! 16 Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel, de a bűnösök elbuknak a bajban. 17 Ha elesik ellenséged, ne örülj, és ha elbukik, ne vigadjon a szíved, 18 mert az Úr meglátja, rosszallja, és elfordítja haragját róla. 19 Ne haragudj a gonosztevőkre, ne irigyeld a bűnösöket! 20 Mert nincs jövője a gonosznak, a bűnösök mécsese kialszik. 21 Fiam, féld az Urat és a királyt, és felforgatók közé ne keveredj! 22 Mert hirtelen támad rájuk a veszedelem, és ki tudja: kettőjüktől milyen pusztulás jön? 23 Ezek is a bölcsek mondásai: Nem jó a személyválogatás a törvénykezésben. 24 Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek, és kárhoztatják a nemzetek. 25 De akik igazságot szolgáltatnak: jó dolguk lesz, és gazdag áldás száll rájuk. 26 Ajkakat csókol az, aki helyes választ ad. 27 Lásd el kinti tennivalódat, és végezd el mezei munkádat, azután építsd házadat! 28 Ne tanúskodj ok nélkül felebarátod ellen: miért szednéd rá beszédeddel? 29 Ne mondd: Ahogy ő bánt velem, én is úgy bánok vele, megfizetek mindenkinek cselekedete szerint! 30 Elmentem a lusta ember földje mellett, és az esztelen ember szőlője mellett, 31 és láttam, hogy egészen fölverte a gaz, színét elfedte a gyom, és kőkerítése összedőlt. 32 Amikor ezt láttam, elgondolkoztam, elnéztem, és ezt az okulást szereztem: 33 Még egy kis alvás, egy kis szunnyadás, összetett kézzel fekvés: 34 így tör rád a szegénység, mint az útonálló, és a szűkölködés, mint egy fegyveres ember.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(5) „…a tudós ember nagy erejű.” (Példabeszédek 24)
– 1. Mennyi áldott üzenetet tartalmaz, csak ez a fejezet. Milyen bőséges lelki táplálék a Példabeszédek könyve! Milyen gazdag az Isten Igéje. Most is csak egy tagmondatot ragyogtathatunk fel ebből a kimeríthetetlen kincsestárból: A tudós ember nagy erejű.
– 2. Tiszteletre méltó a tudás. Szokták volt mondani: A tudás hatalom. Az ember egyre több mindent birtokolhat a tudása által. Akinek nagy a tudása, az büszke is erre. De miféle tudás az elismert tudás? A posztmodern kor nyugati társadalmaiban a tényszerű, mérhető, vizsgálható, adatokkal igazolt, racionális észérvekkel alátámasztott, empirikus tudás a tudás. A bölcselet líra, fikció, nincs tekintélye, valójában lenézett. Racionálisan akarjuk birtokolni a világot, és ami a tudomány eszközeivel nem megragadható, az nincs is. Többek között ezért éljük meg a nyugati társadalmakban a keresztyén hit válságát.
– 3. A tudós ember nagy erejű! Tényleg így van ez? Nem lett bálványistenünkké a tudás, a racionalitás? Nem szegtük-e meg súlyosan az első parancsolatot? Nem fertőzte meg az a racionális, technokrata bálványimádás a szolgálatunkat is? Hiszen egyre inkább csak kiszámítható módszerekben, technikákban bízunk ezen a szent területen is.
– 4. Kieslowski lengyel rendező „Tízparancsolat” című tízrészes sorozata „mai történetekben”, döbbenetes erővel mutat rá mindegyik parancsolat lényegére. Az első parancsolatról készült „játékfilm” egy tudós apa és okos fia történetén keresztül tárja fel, hogy a világ nem birtokolható racionálisan; legfeljebb annak egy szelete. Itt sokkal többről van szó! Az események, dolgok nem számíthatók ki előre. Nem a mi kezünkben van a lényeg! Nem lehet bálványunkká a tudás. A valóságos tudás Isten ajándéka, eszköz, amely alázatra int, hitre indít, nem pedig gőgössé tesz. A tudós apa és fia még a korcsolyázás kapcsán is képletekkel számolták ki, hogy most biztonságosan vastag a jég, aztán meg is győződtek róla: így a kisfiút leengedték korcsolyázni, a jég beszakadt, és a kisfiú beleveszett. Az apa összeomlása megrendítő: amelyben még az Isten elleni düh is már a megtérés mozzanata, amely végül megadja magát a mennyei többnek…
– 5. Tegyünk csak a mai igevers mellé, ugyanebből a fejezetből, még két verset! Így máris árnyaltabb az üzenet! A tudós ember nagy erejű (5). A nyomorúság idején gyenge leszel és kiderül: milyen kevés az erőd (10). Féljed tehát az Urat! (21)