„Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké.” Lk 20,27–40
27 Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 28 Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. 29 Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül. 30 Ekkor a második vette el az asszonyt, 31 aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket. 32 Végül meghalt az asszony is. 33 Ez az asszony melyikük felesége lesz a feltámadáskor, hiszen mind a hétnek a felesége volt? 34 Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, 35 de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. 36 Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. 37 Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. 38 Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él. 39 Néhány írástudó ekkor így szólt: Mester, jól mondtad. 40 És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.
Bibliaolvasó Kalauz – Végh Miklós igemagyarázata
Van feltámadás és örök élet: az örök Isten osztja ezt meg a hozzá kötődőkkel. A Krisztusban megtisztított személyiségünket megőrizzük a feltámadás után is, hiszen „név szerint” azonosíthatók, felismerhetők leszünk. A feltámadás utáni élet azonban más minőségű lesz: beteljesedett élet. Élő reménységünk, hogy akik Krisztusban hunytak el, Krisztusban örökké élnek. Krisztusban vagy már? Részese vagy vele az örök életnek?
RÉ 275 MRÉ 313
„mindent megteszünk…" Józsué 1
1 Mózesnek, az Úr szolgájának halála után ezt mondta az Úr Józsuénak, Nún fiának, Mózes szolgájának: 2 Mózes, az én szolgám meghalt. Most azért indulj, kelj át itt a Jordánon, te és ez az egész nép arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok. 3 Nektek adok minden helyet, amelyre lábatokkal léptek, ahogyan megígértem Mózesnek. 4 A pusztától és a Libánontól a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig, nyugat felé pedig a Nagy-tengerig a ti területetek lesz a hettiták egész országa. 5 Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el. 6 Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. 7 Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. Ne térj el attól se jobbra, se balra, hogy boldogulj mindenütt, amerre csak jársz. 8 Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz. 9 Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor. Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr mindenütt, amerre csak jársz. 10 Józsué ezt parancsolta a nép elöljáróinak: 11 Menjetek végig a táboron, és parancsoljátok meg a népnek: Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek itt a Jordánon, hogy bemenjetek arra a földre, és birtokba vegyétek azt, amelyet Istenetek, az Úr nektek ad birtokul. 12 A rúbenieknek, a gádiaknak és Manassé törzse felének ezt mondta Józsué: 13 Emlékezzetek arra, amit Mózes, az Úr szolgája parancsolt meg nektek: Istenetek, az Úr nyugalmat ad nektek, és nektek adja ezt a földet. 14 Feleségeitek, gyermekeitek és jószágaitok maradjanak ezen a földön, amelyet nektek adott Mózes a Jordánon túl. Ti pedig mindnyájan, akik vitéz harcosok vagytok, keljetek át harcra készen testvéreitek élén, és segítsétek őket, 15 amíg nyugalmat nem ad az Úr testvéreiteknek éppúgy, mint nektek, és birtokba nem veszik ők is azt a földet, amelyet nekik ad Istenetek, az Úr. Azután visszatérhettek birtokul kapott földetekre, hogy birtokba vegyétek azt, amit Mózes, az Úr szolgája nektek adott a Jordántól napkeletre. 16 Azok pedig így válaszoltak Józsuénak: Megtesszük mindazt, amit parancsoltál, és elmegyünk bárhová, ahová csak küldesz. 17 Mindenben hallgatunk majd rád, ahogyan Mózesre hallgattunk, csak legyen veled is Istened, az Úr, ahogyan Mózessel vele volt. 18 Halállal lakoljon mindenki, aki ellene szegül parancsodnak, és nem hallgat szavadra, bármit is parancsolsz neki. Csak légy erős és bátor!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(16) „mindent megteszünk…” (Józsué 1)
– Az áldások forrása csakis az a bizonyosság, hogy velünk van az Isten (Máté 1,23). Ezt az ígéretet kapta Józsué, és a honfoglalás előtt álló nép (1–9). Életünknek ez a bizonyosság ad tartást minden körülmények között: Jézus Krisztusban velünk az Isten. Ez a bizonyosság messze túlmutat a földi „Ígéret Földjén”, hiszen akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk (Róma 14,8). Ez a bizonyosság üdvösséges irányt ad az életünknek (7–8), elveszi a félelmeket (9), megerősít (5–7), boldogít (8).
– Ez a bizonyosság elég arra, hogy az Isten embere mindent megtegyen az Úr ügyében (16), abban az értelemben, hogy a maga helyén, az Istentől kapott lehetőségei között szorgalmasan tegye a dolgát: Isten dicsőségére, a rábízottak és sokak javára. Mindent megteszünk, amit csak tehetünk – az Úr törvényét, krisztusi rendjét betartva –, de az áldást az Úrtól várjuk (7–8). Hiszen, ha olyan útra tévedünk, amiről ugyan megmagyarázzuk, hogy ez az Úr útja, de valójában már messze eltávolodtunk az Úrtól; akkor ne várjuk az Ő áldását! Ahol pedig nincs az Úr áldása, ott a gonosz átka tombol.
– Éppen ezért, a legfontosabb: minden aktuális körülményben újra ki kell imádkozni az Úr akaratát, krisztusi törvényéből következő szándékát. Akkor, Józsué korában, a „honfoglalás” volt a feladat: elfoglalni… Ma annyi mindent birtoklunk, önző módon foglalunk le időt, embert, tárgyat, környezetet, lakott földet. Ma éppen az ellenkezője: az elengedés lenne az Úr akarata. Ma ezt a szándékot áldja meg az Isten! Ez az isteni szándék még akkor is megfontolandó, ha pontosan tudjuk, hogy olyan önző világban élünk, ahol minden elengedéssel visszaélnek, és méltatlan kezek koncaiként hullik az szét. Ezért most inkább csak annyit mondjunk: bizonyossággal mindent megtenni az Úr ügyében; megbecsülni és védeni azt, amit az Úr nekünk adott; és legalább magunk között megtérni az „elfoglalás” és birtoklás bűnéből, gyakorolva az elengedést…