„…éljetek úgy, mint a világosság gyermekei” Ef 5,1–14
1 Legyetek tehát Isten követői mint szeretett gyermekei, 2 és éljetek szeretetben, ahogyan Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. 3 Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó, 4 se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás. 5 Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. 6 Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. 7 Ne vegyetek tehát részt ezekben! 8 Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. 9 A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. 10 Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak, 11 és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. 12 Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, 13 de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. 14 Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság. Ezért mondja: „Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus."
Bibliaolvasó Kalauz - Pap Ferenc igemagyarázata
„…éljetek úgy, mint a világosság gyermekei” (8). Különös nyomatékkal tanít bennünket az apostol az Efezusi levél fejezetein keresztül a keresztyén életvitelre. Ma a sötétség és világosság ellentétpárja van előttünk, amely nem csupán természeti törvényszerűség, hanem minőségi kérdés is. A világosság kiszorítja a sötétséget, Krisztus a világ világossága, aki feltámadásával elűzte a sötétséget, a halált, és ezek cselekedeteit. Húsvét reggelének reménykeltő fénye ragyog be bennünket, Isten irgalma és hűsége „minden reggel megújul” (JSir 3,23).
RÉ 500 MRÉ 290
„Jelöljétek ki a menedékvárosokat.” Józsué 20
1 Ezután így szólt az Úr Józsuéhoz: 2 Mondd meg Izráel fiainak: Jelöljétek ki a menedékvárosokat, amelyekről Mózes által beszéltem nektek; 3 hadd meneküljön oda a gyilkos, aki nem szándékosan, hanem akaratán kívül ölt meg valakit. Szolgáljanak azok nektek menedékül a vérbosszuló elől. 4 Ha valaki egy ilyen városba menekül, álljon meg a városkapu bejáratánál, és beszélje el ügyét a város véneinek. Azok pedig fogadják be maguk közé a városba, adjanak neki helyet, ő pedig lakjék közöttük. 5 Ha azután üldözi őt a bosszúálló, ne szolgáltassák ki neki a gyilkost, mert akaratán kívül ölte meg felebarátját, hiszen nem gyűlölte őt azelőtt. 6 Lakjék abban a városban mindaddig, amíg a közösség elé nem áll ítélethozatalra, vagy amíg meg nem hal az a főpap, aki abban az időben lesz hivatalban. Akkor ismét visszatérhet a gyilkos a maga városába és házába: abba a városba, amelyből elmenekült. 7 Így különítették el Kedest Galileában, Naftáli hegyvidékén, Sikemet Efraim hegyvidékén és Kirjat-Arbát, azaz Hebrónt Júda hegyvidékén. 8 A Jordánon túl, Jerikótól keletre kijelölték Becert Rúben törzséből a pusztában, a fennsíkon, Rámótot Gileádban Gád törzséből és Gólánt Básánban Manassé törzséből. 9 Ezek lettek a kijelölt városok Izráel fiai és a közöttük tartózkodó jövevények számára, hogy oda menekülhessen mindenki, aki nem szándékosan öl meg valakit, és ne haljon meg a bosszúálló kezétől, amíg a közösség elé nem áll.
Az Ige mellett - Steinbach József igemagyarázata
(1) „Jelöljétek ki a menedékvárosokat.” (Józsué 20)
– A menedékvárosok meghirdetik az emberi élet szentségét, a hatodik parancsolat fontosságát; vagyis azt, hogy aki embert ölt, az bűnt követett el, bárkit is ölt meg az illető, bárhogyan is történt mindez. Mindenkor, mindenkire nézve érvényes az egyértelmű parancs: Ne ölj! (2Mózes 20,13) Azért ilyen rövid, tömör ez a tiltás, mert nincs „de…” Nem hivatkozhatunk sem igazságra, sem vallásra, sem hitre, sem politikai vagy eszmei meggyőződésre, sem semmi másra, hogy ezzel megindokoljuk a gyilkosságainkat; beleértve a közvetetten kivéreztetett emberi életeket, amelyek a lelkünkön száradhatnak.
– Az élet azonban e-világon nem más, mint egymás és a lakott föld valamilyen formában való „felzabálása”. Nincs irgalom: folyamatosan ölünk és minket ölnek. Sokszor a másik halála jelenti a mi életünket, életterünket, lehetőségeinket: persze csak egy ideig… Nyilván jogilag korrekt a megkülönböztetés, hogy más az, amikor valaki szándékosan, előre eltervezett, gonosz szándékkal gyilkol; és más az, amikor valaki véletlenül kerül olyan helyzetbe, hogy azzal másvalaki halálát okozza: figyelmetlenség, baleset, a körülmények összjátéka. De mi a helyzet a mi világunk öngyilkos tempójával, amelybe belekergetjük egymást, és ahol aztán árgus szemekkel figyeljük, hogy ki mikor dől ki a sorból, ki meddig bírja?
– A menedékvárosok meghirdetik azt is, hogy ebben a világban kegyelemre, menedékre szorulunk. Az akkori mendékvárosokba való bejutást a város véneinek döntése tette lehetővé. A pozitív döntés után a főpap haláláig a városban kellett tartózkodnia annak, aki vétlenül ölt embert. Csak a főpap halála után kapott végleges felmentést. A mi Főpapunk meghalt és feltámadott: valljuk meg bűneinket; azt is amikor mások halálának részeseivé lettünk; kapaszkodjunk az Úr kegyelmébe, hogy irgalmat és oltalmat nyerhessünk. Ezután csakis irgalmasan lehetünk jelen a világban (Máté 5,7).