„Így ez az ember egyre jobban gyarapodott:...” 1Móz 30,25–43
25 Történt, hogy miután Ráhel megszülte Józsefet, Jákób azt mondta Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek haza a szülőföldemre! 26 Add ki a feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked! Hadd menjek el, hiszen te tudod, hogy mennyit dolgoztam nálad! 27 Lábán azt felelte neki: Bárcsak elnyerném jóindulatodat! Megtudtam a jelekből, hogy teérted áldott meg engem az Úr. 28 És hozzátette: Szabd meg a béredet, amit szeretnél tőlem, és én megadom neked! 29 Jákób azt felelte neki: Te tudod, hogyan szolgáltalak, és mivé lett nálam a jószágod. 30 Az a kevés, amid érkezésem előtt volt, sokra szaporodott, mert megáldott téged az Úr a lábam nyomán. De mikor tehetek már valamit a magam családjáért is? 31 Ekkor Lábán azt kérdezte: Mit adjak hát neked? Jákób így felelt: Nem kell adnod nekem semmit, ha megteszed ezt az egyet: Tovább legeltetem és őrzöm a nyájadat. 32 De ma végigjárom egész nyájadat. Különíts el abból minden pettyest és tarkát, meg minden feketét a juhok közül, és a kecskék közül is a tarkát és a pettyest: ez legyen a bérem. 33 Az mutatja meg, hogy igaz ember vagyok-e, hogy majd amikor eljössz megnézni a béremet, lopott jószág lesz nálam mindaz, ami nem pettyes vagy tarka a kecskék között, és nem fekete a juhok között. 34 Lábán ezt mondta: Jó, legyen úgy, ahogy mondod! 35 És elkülönítette még azon a napon a csíkos lábú és tarka bakokat, minden pettyes és tarka kecskét, mindazt, amelyiken valami fehérség volt, és minden feketét a juhok közül, és a fiaira bízta. 36 Majd háromnapi járóföldet hagyott maga és Jákób között. Jákób pedig tovább legeltette Lábán többi juhait. 37 Jákób ekkor gyenge nyárfa-, mandulafa- és platánfavesszőket vágott, majd fehér csíkokat faragott beléjük úgy, hogy lecsupaszította a vesszőket a fehér részig, 38 és odarakta a kecskenyáj elé a csíkos vesszőket a vályúkba és itatókba, ahová inni járt a nyáj. Mert akkor szoktak párzani, amikor inni jártak. 39 Ott párzott a nyáj a vesszők előtt, és ezért csíkos lábúakat, pettyeseket és tarkákat ellett a nyáj. 40 Azután különválasztotta Jákób a juhokat, és szembefordította a nyájat Lábán csíkos lábú és fekete nyájával. Így szerzett magának külön nyájakat, amelyeket nem eresztett Lábán juhai közé. 41 Valahányszor a nyáj fejlettebb állatai pároztak, odarakta Jákób a vesszőket a vályúkba a nyáj elé, hogy a vesszőket látva pározzanak. 42 De amikor satnya volt a nyáj, nem rakta oda, úgyhogy Lábánnak jutottak a satnyák, Jákóbnak pedig a fejlettebbek. 43 Így ez az ember egyre jobban gyarapodott: lett neki sok nyája, szolgálóleánya, szolgája, tevéje és szamara.
Bibliaolvasó kalauz – Hajdú Zoltán Levente magy.
Jákób az áldások özönében egyszer csak elkezdett visszaélni azzal, hogy Isten gondviselő szeretete ráragyog az életére. Népes családja volt, tisztelet és megbecsülés övezte, de ő többre vágyott. Emberi, anyagi vonatkozásban vágyott többre, méghozzá csellel, csalással. Te megelégszel-e azzal, ami Isten áldó jelenlétéből következik az életedben? Vagy többre vágysz, ami által valójában kevesebb lesz az életed? Mindig félelmetes, amikor rádöbbenek arra, hogy a pillanatnyi vélt haszonért Isten örökkévaló ajándékait kockáztatom.
RÉ 368 MRÉ 248
„Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak…” Máté 10,29–42
29 Nem úgy van, hogy két verebet adnak egy fillérért, de egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudta nélkül? 30 Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. 31 Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok. 32 Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, 33 aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt. 34 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. 35 Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, 36 és így az embernek ellensége lesz a háza népe. 37 Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; 38 és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. 39 Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt. 40 Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem. 41 Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap; aki pedig egy igaz embert fogad be azért, mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat kap. 42 Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony mondom nektek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(34) „Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak…” (Máté 10,29–42)
JÉZUS KIKÜLDI TIZENKÉT TANÍTVÁNYÁT – III.
– 1. A békességet teremteni kell, vagyis a békesség Isten ajándéka: bennem, emberi kapcsolataimban, a nézet- és érdekkörök, valamint a népek között egyaránt. Az Úr felhasználhatja tanítványait a békesség munkálásában, de az mindenestől Isten ajándéka a „hasadt” és békétlen világban (Máté 5,9).
– 2. Isten azonban nem teremt úgy békességet, hogy ne tenné rendbe „dolgainkat” az Ő üdvösséges rendje szerint. Tartós és örök békességet tehát csak úgy lehet munkálni, hogy leborulunk a békesség ajándékozójának üdvösséges akarata előtt, és mindenben aszerint hozzuk meg döntéseinket.
Az Úr előtti leborulás lehetetlenné teszi azt, hogy a látszatbékesség érdekében, az Úr elé helyezzünk az életünkben bárkit és bármit is; vagy összekeverjük egymással az istenit és a gonoszt.
Valódi békesség csakis ott adatik, ahol az Úr az első.
Ahol az Úr az első, ott sok minden más is áldássá lehet a maga üdvözítő rendjében, de nem minden! Aki tehát elveszti az életét az megtalálja az Úrban, aki azonban nem tud lemondani a saját maga választotta életről, az békétlenül elveszti azt (39).
A család sem kerülhet az Úr elé; de ha az Úr az első, akkor éppen az Úr várja el tőlünk, hogy először is házunk népéről gondoskodjunk (35–37).
Robbanásveszélyes békesség az is, amely összekeveri egymással az össze nem illőket. Ezek önmagukban, külön-külön lehetnek értékesek az Isten előtt, de együtt életveszélyes helyzeteket teremtenek, és sokakat hűtlen alkukra kényszerítenek.
A tanítványok csakis az Úr által teremtett, valódi békességet munkálhatják, a hamis békességet leleplezik. A tanítványok ezért az Úr ügyében járva a kereszthordozást is vállalják. Könnyű ezt mondani, de ez csakis az Úr erejével lehetséges. Itt ugyanis nem az emberlét általános keresztjeiről van szó, nem a mindennapi gondokról, terhekről, betegségekről, hanem arról a keresztről, amit Jézus Krisztus ügyében járva vettünk magunkra, csakis az Őneki kedves békességet munkálva.
– 3. Jézus valódi, örök, Isten rendje szerinti békességet teremt, de lerombol minden hamis békességet, amelynek amúgy is mindig összeomlás a sorsa. Jézus kardja nem vagdalkozik, csak elválasztja egymástól azt, ami nem illik össze, és ami bennünk és körülöttünk is annyi feszültséget okoz, majd „halált és kárt hoz” (34). A jézusi, egyetemes szeretetre hivatkozva ne kényszerítsen bennünket senki arra, hogy tagadjuk meg a mi Urunkat, aki a Krisztus, aki az út, az igazság és az élet (János 14,6).