„…eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása…” 2Móz 3
1 Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midján papjának a juhait legeltette. Egyszer a juhokat a pusztán túlra terelte, és eljutott az Isten hegyéhez, a Hórebhez. 2 Ott megjelent neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor tűzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. 3 Akkor Mózes ezt mondta magában: Odamegyek, és megnézem ezt a nagy csodát: miért nem ég el a csipkebokor? 4 Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! 5 Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! 6 Majd ezt mondta: Én vagyok atyádnak Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. Ekkor Mózes eltakarta az arcát, mert félt rátekinteni az Istenre. 7 Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. 8 El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére. 9 Bizony, eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása; látom is, hogy mennyire sanyargatják őket az egyiptomiak. 10 Most azért menj! Elküldelek téged a fáraóhoz: vezesd ki népemet, Izráel fiait Egyiptomból! 11 Mózes azonban ezt felelte erre az Istennek: Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és kivezessem Egyiptomból Izráel fiait? 12 De Isten azt mondta: Bizony, én veled leszek! Ez lesz annak a jele, hogy én küldelek: Amikor kivezetted a népet Egyiptomból, ennél a hegynél fogjátok áldozattal szolgálni az Istent. 13 De Mózes azt felelte Istennek: Ha majd elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: atyáitok Istene küldött engem hozzátok, és ők megkérdezik tőlem, hogy mi a neve, akkor mit mondjak nekik? 14 Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A „Vagyok" küldött engem hozzátok. 15 Még ezt is mondta Isten Mózesnek: Így szólj Izráel fiaihoz: Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene küldött engem hozzátok. Ez az én nevem mindörökre, így szólítsatok engem nemzedékről nemzedékre! 16 Menj, gyűjtsd össze Izráel véneit, és mondd meg nekik: Az Úr, atyáitok Istene: Ábrahám, Izsák és Jákób Istene megjelent nekem, és azt mondta: Számon tartalak benneteket és mindazt, amit ellenetek Egyiptomban elkövettek, 17 és elhatároztam, hogy elviszlek benneteket az egyiptomi nyomorúságból a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép földjére, a tejjel és mézzel folyó földre. 18 Ők majd hallgatnak a szavadra. Azután menj be Izráel véneivel együtt Egyiptom királyához, és ezt mondjátok neki: Az Úrral, a héberek Istenével találkoztunk. Hadd menjünk azért ki háromnapi járóföldre a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek, az Úrnak! 19 Én ugyan tudom, hogy az egyiptomi király nem engedi meg, hogy elmenjetek, hanem csak az erőszaknak enged majd, 20 de én kinyújtom a kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodával, amelyet véghezviszek benne. Majd azután elbocsát benneteket. 21 És jóindulatot ébresztek e nép iránt az egyiptomiakban, úgyhogy amikor eljöttök, nem jöttök üres kézzel. 22 Minden asszony kérjen a szomszédasszonyától és lakótársától ezüst és arany ékszereket meg ruhákat, és adjátok azokat fiaitokra és leányaitokra: így szereztek majd zsákmányt Egyiptomtól.
Bibliaolvasó Kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata
„...eljutott hozzám Izráel fiainak segélykiáltása..." (9). Istennek tudomása van népe sorsáról. Még a haldokló Izmael hangját is meghallotta, és szabadítást készített neki (1Móz 21,17). Ismerte a 430 évig tartó rabszolgaság keserűségeit (2Móz 12,40). Isten ma is ismeri sorsunkat. Nemzeti sorskérdéseinket és életünk minden rezdülését. Érző szívvel van irántunk. Osztozik fájdalmunkban, és segíteni akar, részt akar venni örömünkben.
RÉ 13 MRÉ 13
„Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét…” Máté 16,24–28
24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! 25 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. 26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért? 27 Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. 28 Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(24) „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét…” (Máté 16,24–28)
JÉZUS KÖVETÉSE. Jézus követése önmegtagadás és kereszthordozás (24).
– 1. Jézus Krisztus az élet Ura! Nem az élet megtagadásáról van szó Jézus Krisztus követésében, hanem a saját határtalan önzésem megtagadásáról, éppen azért, hogy kiteljesedhessen az élet; mások élete, és ezáltal az én életem is.
– 2. A kereszt hordozása nem Jézus Krisztus páratlan, megváltó keresztjének hordozását jelenti, hanem éppen az Ő keresztjének erejébe kapaszkodva, a ránk rótt „keresztünk” hordozását fejezi ki: megharcolni a hit harcát önmagunkkal; elfogadni Istentől kapott kereteinket, életutunkat, és abban kiteljesedni; valamint hitvallóan képviselni Jézus Krisztust, aki a feltámadás és az élet (János 11,25).
– 3. Jézus Krisztus követésében soha nem a kereszté és az önmegtagadásé a végső szó, hanem mindig az életé és az üdvösségé.
*
– 4. Az ember nyomorúsága az, hogy mindig csak nyerni akar, aztán még többet akar nyerni, végül az egész világot meg akarja nyerni, „itt” és „most”. Félelmetes ez a törekvés.
Gondoljuk át Jézus kijelentését: Aki elveszti az életét énértem, az megtalálja azt (25). Az élet Urát követni azt jelenti, hogy „elvesztünk”, azaz leteszünk hitvány dolgokat örök gazdagságokért. Üres kézbe lehet maradandóan értékes ajándékokat adni. Akinek mindenfélével tele van a keze, az értelme, a szíve, az már nem tud az örök érték után nyúlni. Aki tud adni és elengedni, az szabaddá válik.
Nagy ára van minden birtoklásnak, minden nyerésnek. Homokként pereg ki a kezeink közül az, amit görcsösen markolászunk. Kifolyik a kezeink közül az egész élet is, mint a markunkból a víz. Mit használ ez? (26) Gyakran mondjuk: Mennyi mindene volt, és meghalt….
De Jézus itt sokkal fontosabb intést fogalmaz meg ennél. Miközben gátlástalanul birtoklunk vagyont, hatalmat, hírnevet, „nőt”; vagy éppen azon dühöngünk és gyűlölködünk, hogy nekünk ebből nem jutott (ezek ugyanazon önzésünk két pólusát képezik), közben kárt vall az életünk. Mert lesz számadás (27).
– 5. Mi nem tudjuk az életünket ebből a nyomorúságból megszabadítani, kiváltani, megváltani. Mi nem tudjuk a saját életünket megtartani, hogy ebben az önző, csak önigenlésre kísértő nyomorúságban ne bukjunk el és ne hulljunk alá.
Jézus Krisztus a mi megtartónk (26).
Őt követni azt jelenti, hogy az Ő kegyelmére hagyatkozunk.
Ez a kegyelem újjászül az életre, és mivel miénk az élet teljessége, már nem okoz gondot az önmegtagadás és a kereszthordozás. Nincs mit nyerni és veszíteni, mert minden a miénk (2Korinthus 6,10).
De jó tudni, hogy az Úr jön, Ő itt van, Ő visszajön, kegyelmével és országával körülölel, és majdan színről színre meglátjuk Őt.
Meghalunk ugyan, de mégsem látunk halált (28).