„Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig a markában bottá változott” 2Móz 4,1–17
1 Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az Úr?! 2 De az Úr erre megkérdezte tőle: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte. 3 Dobd a földre! – mondta az Úr. Amikor a földre dobta, az kígyóvá változott, Mózes pedig elfutott előle. 4 Az Úr azonban ezt mondta Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig a markában bottá változott. 5 Így majd elhiszik, hogy megjelent neked az Úr, atyáik Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. 6 Majd pedig ezt mondta neki az Úr: Dugd be a kezedet a ruhád alá! Ő bedugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta, hófehér volt a keze a poklosságtól. 7 Ezután pedig azt mondta: Dugd vissza a kezedet a ruhád alá! Visszadugta a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta a ruhája alól, ismét olyan volt, mint testének többi része. 8 Ha tehát nem hisznek neked, és nem hallgatnak a szóra az első jelnél, majd hisznek a szónak a következő jelnél. 9 De ha még erre a két jelre sem hisznek, és nem hallgatnak a szavadra, akkor végy a Nílus vizéből, öntsd a szárazra, és a Nílusból vett víz vérré változik a szárazon. 10 Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. 11 De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! 12 Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! 13 De ő azt felelte: Kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz! 14 Ekkor az Úr haragra gerjedt Mózes ellen, és azt mondta: Van neked egy testvéred, a lévita Áron. Tudom, hogy ő jól tud beszélni. Sőt jön is már eléd, és ha meglát, szívből fog örülni. 15 Beszélj hát vele, és add az ő szájába a szavakat! Én pedig a segítségetekre leszek a beszédben, és megtanítalak benneteket arra, hogy mit cselekedjetek. 16 Ő majd beszél helyetted a néppel. Ő lesz a te szád, te pedig olyan leszel neki, mint az isten. 17 Ezt a botot pedig te vedd a kezedbe, és mutasd be vele a jeleket!
Bibliaolvasó Kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata
„Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig a markában bottá változott" (4). Az engedelmesség próbája volt a kígyót megmarkolni. Megtörténik, hogy a kétségbeejtő helyzetek az engedelmességünk próbái. Mózes félelme a szabadítás egyik eszköze lett, mert Isten parancsára ezzel a bottal sújtott a Vörös-tengerre, és az megnyílt előttük (2Móz 14,16). Merjük ma hittel kezelni azt, ami egyébként félelemmel tölt el.
RÉ 235 MRÉ 336
„…senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.” Máté 17,1–13
1 Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. 2 És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. 3 És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. 4 Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. 5 Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! 6 Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. 7 Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! 8 Amikor pedig föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. 9 Miközben jöttek le a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül. 10 Erre megkérdezték tőle tanítványai: Miért mondják akkor az írástudók, hogy Illésnek kell előbb eljönnie? 11 Ő így válaszolt: Illés valóban eljön, és helyreállít mindent. 12 Mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit csak akartak: így fog szenvedni tőlük az Emberfia is. 13 Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(8) „…senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.” (Máté 17,1–13)
JÉZUS MEGDICSŐÜLÉSE.
– 1. Egyik éjszaka, nem tudtam aludni, próbáltam dolgozni, a háttérben, a tv-ben egy zenekar koncertje szólt. Ügyet se vetettem rá: háttérzörej…, majdnem el is kapcsoltam. Aztán azt vettem észre, figyelem a zenét: remek fúvós hangszerelés, nem a megszokott, tucat popzene, hanem valami más. A végén már csak arra figyeltem, kiderül-e végre: kik ezek? Parov Stelar budapesti koncertje volt. Sok más mellett az ragadott meg, hogy egy szám ugyanaz a téma, amit parádés változatossággal, fúvós harsogással ismételnek; közben a százezres tömeg velük együtt tapsolja, dúdolja, énekli azt. Most is bennem zengenek a dallamok…
– 2. Miért említem ezt? Azért, mert Jézus megdicsőülése rámutat keresztyén hitünk és életünk egyetlen témájára, amit minden variációban újra- és újramondunk: Ő a mennyei világ világosságát, ragyogását hozta el földi életünk homályába (2); az öröklét bizonyosságát (3), a valóságos jót, mert az Ő közelében „jó lenni” (4–5). Jézus Krisztus az Atya biztató, utat mutató, félelmeket tompító, megváltó szava hozzánk, halandó emberekhez (8). Ő megszólít minket, hogy legyen erőnk, reménységünk és örömünk a „hegyről” lemenni a „völgybe”, és ott csakis Őt látni, hirdetni és élni, bármit teszünk is (3).
– 3. Ő, az Úr Jézus Krisztus, a mi egyetlen üzenetünk. Mindent látunk, mindenre nyitottak vagyunk, de csakis Jézus Krisztusra tekintve, az öröklét üdvösséges távlataiba helyezve értékelünk mindeneket. Nincs más igazodási pont, nincs más látásmód, nincs más kapaszkodó, csakis Jézus egyedül!