„…visszaemlékezem szövetségemre” 2Móz 6,1–13
1 Akkor ezt mondta Mózesnek az Úr: Majd meglátod, mit teszek a fáraóval: erős kéz kényszeríti arra, hogy elbocsássa, erős kéz kényszeríti arra, hogy elűzze őket országából. 2 Azután beszélt Isten Mózessel, és azt mondta neki: Én vagyok az Úr! 3 Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint „Mindenható Isten", de azt a nevemet, hogy „Úr", nem nyilatkoztattam ki nekik. 4 Szövetségre is léptem velük, hogy nekik adom Kánaán földjét, azt a földet, amelyen jövevények voltak. 5 Meghallottam Izráel fiainak jajkiáltását is amiatt, hogy az egyiptomiak rabszolgamunkára kényszerítik őket, és visszaemlékeztem szövetségemre. 6 Ezért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az Úr, és megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, és megmentelek benneteket a nekik végzett rabszolgamunkától; megváltalak benneteket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel. 7 Népemmé fogadlak titeket, én pedig Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, aki megszabadítalak benneteket az egyiptomi kényszermunkától. 8 Azután beviszlek benneteket arra a földre, amelyről megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom, és nektek adom majd azt örökségül. Én vagyok az Úr! 9 Mózes pedig elbeszélte mindezt Izráel fiainak. De nem hallgattak Mózesre kishitűségük és a kemény munka miatt. 10 Azután így beszélt Mózeshez az Úr: 11 Menj be a fáraóhoz, Egyiptom királyához, és mondd meg neki, hogy bocsássa el országából Izráel fiait! 12 Mózes azonban így beszélt az Úr előtt: Hiszen Izráel fiai sem hallgattak rám! Hogyan hallgatna hát rám a fáraó, amikor még a beszédben is ügyetlen vagyok?! 13 De az Úr szólt Mózesnek és Áronnak, és odarendelte őket Izráel fiaihoz meg a fáraóhoz, Egyiptom királyához, hogy vezessék ki Izráel fiait Egyiptom országából.
Bibliaolvasó Kalauz – Fodor Ferenc igemagyarázata
„...visszaemlékezem szövetségemre" (5). Isten az engedelmesség feltétele alatt a legképtelenebb helyzetből szabadítja ki népét. Nem a körülmények nagysága számít, hanem az, hogy Isten minden létező terhelő körülménynél hatalmasabb. Íme, szövetségesének tekintett egy jogaitól megfosztott rabszolga népet. Isten a porig hajol, amikor az övéi sorsát felvállalja. Ma sincs olyan mélység, amiből ne tudna kiutat készíteni; mert megemlékezik szövetségéről.
RÉ 28 MRÉ 28
„Ki a nagyobb a mennyek országában?” Máté 18,1–10
1 Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? 2 Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, 3 és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. 4 Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. 5 És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. 6 Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik. 7 Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat! 8 Ha a kezed vagy lábad megbotránkoztat téged, vágd le, és vesd el magadtól: jobb neked, ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kezeddel vagy két lábaddal együtt vettetsz az örök tűzre. 9 Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és vesd el magadtól: jobb neked, ha fél szemmel mégy be az életre, mint ha két szemeddel együtt vettetsz a gyehenna tüzére. 10 Vigyázzatok, nehogy egyet is megvessetek e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „Ki a nagyobb a mennyek országában?” (Máté 18,1–10)
A KISGYERMEK PÉLDÁJA.
– 1. Ki a nagyobb? Az ember örök kérdése ez: naggyá lenni (1).
– 2. Jézus nem a szándékot utasítja el, hanem a „nagyság” bibliai, isteni értelmére tanít bennünket. Jézus Krisztus azért jött, hogy „naggyá” legyünk, életünk kiteljesedjen, az Ő akarata szerint (János 10,10). Istennek kedves nagyság azonban nincs megtérés nélkül, a mennyei Atya előtti leborulás nélkül, az Isten, életet megtartó akaratának alázatos, másokat is befogadó szolgálata nélkül (2). Megtérés nélkül értelmetlen vita a mennyek országáról, meg a nagyságról teológiai vitákat folytatni, mert sem a mennyek országa, sem a „nagyság” nem illet minket. Megtérés nélkül a „nagyság” csak rombol, pusztít, megbotránkoztat. Vagyis a „nagyság” megtérés nélkül: gőgös önimádat alázat helyett, zárt kaszt befogadás helyett, önzés szolgálat helyett (6–7).
– 3. Jézus odahívott egy kisgyermeket, és a kisgyermekre, mint példára mutatva szólt az Istennek kedves nagyságról. A kisgyermek tehát itt példa arra nézve, hogy az Isten gondolata szerint abban van az igazi „nagyság”, ha valaki tud „kicsi” maradni, képes magát megalázni, valamint nyitottá lesz a körülötte élőket befogadni, azoknak szolgálni. A kisgyermek egy bizonyos korig, minden rosszasága ellenére ragaszkodik szüleihez, és elismeri az apjától való függést! Hogyan érthetné a ma embere ennek a példázatnak bármely elemét is, hiszen a családokban sokszor nincs apa, nincs függés, nincs nevelés; hogyan lenne akkor alázat, befogadás, szolgálat… Korunkra szétesett az az alapvető normarendszer is, amit itt Jézus képként használ egy mennyei igazság megvilágítására (3–4). Adj megtérést, Urunk!
*
– Az ember örök kérdése ez: naggyá lenni. Bizony: sokszor hitetlenségünk jele a „nagyság” óhaja, a kiemelkedés vágya, a törekvés indulata, mint egyfajta örökélet-pótlék. A „nagyság” kapcsán egy sereg újabb kérdés vetődik fel. Mekkora ára van a „nagyságnak”? Mit jelen a „nagyság”? Feljogosít-e a „nagyság” arra, hogy gőgösen lenézzünk másokat, miközben nekem sok minden jár, ami a másikat nem illethet meg? Ki számít nagynak, milyen közegben, milyen mérce és értékrend szerint? A „nagyság” relatív: aki egy bizonyos körben sztár, én arról soha nem is hallottam; akit viszont én értékelek, azt mások akár le is nézhetik. Milliónyi szubkultúra darabolja a nagyságot is. Minden „nagyság” egyszer aláhullik, sikere alábbhagy, dicsősége elmúlik, személye nem számít többé, élete lejár, és nagy többségüket pedig elfelejtik… Ennek ellenére naggyá akarunk lenni, még Jézus közelében is versengünk, még a mennyek országában is olyan szigorú rangsort akarunk, mint itt a földön (1).