„Még egy csapást hozok a fáraóra és Egyiptomra, és akkor majd elbocsát benneteket innen.” 2Móz 11
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Még egy csapást hozok a fáraóra és Egyiptomra, és akkor majd elbocsát benneteket innen. Sőt nemcsak hogy elbocsát, hanem mindenestül elkerget benneteket innen. 2 Mondd meg a népnek, hogy kérjen minden férfi a szomszédjától és minden asszony a szomszédasszonyától ezüst és arany ékszereket! 3 Az Úr pedig jóindulatot ébresztett a nép iránt az egyiptomiakban, és annak a férfinak, Mózesnek is nagy volt a tekintélye Egyiptom országában mind a fáraó udvari emberei, mind pedig a nép előtt. 4 Akkor ezt mondta Mózes: Így szól az Úr: Éjféltájban átvonulok Egyiptomon, 5 és meghal minden elsőszülött Egyiptom földjén – a trónján ülő fáraó elsőszülöttje csakúgy, mint a kézimalmot hajtó szolgálóleány elsőszülöttje meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttje is. 6 Nagy jajveszékelés lesz egész Egyiptomban; ehhez fogható még nem volt, és nem is lesz többé. 7 De Izráel fiaira még a kutya sem mer majd rámordulni, sem az emberekre, sem az állatokra. Ebből tudjátok meg, hogy különbséget tesz az Úr Egyiptom és Izráel között. 8 Ezek az udvari embereid pedig mind lejönnek hozzám, leborulnak előttem, és ezt mondják: Menj ki te és az egész nép, amely téged követ! Így megyek majd el. És fölgerjedt haraggal távozott el a fáraótól. 9 Az Úr pedig azt mondta Mózesnek: Azért nem hallgat rátok a fáraó, hogy minél több csodát tegyek Egyiptom országában. 10 Mózes és Áron tehát véghezvitte mindezeket a csodákat a fáraó előtt, de az Úr megkeményítette a fáraó szívét, és nem bocsátotta el országából Izráel fiait.
Bibliaolvasó kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
Az utolsó, legszörnyűbb csapás, az elsőszülöttek halála azt a pusztító szándékot fordítja vissza Egyiptomra, amelyet a fáraó korábban Isten népének szánt (1,16.22). Itt is szomorú látni, hogy az egyiptomi nép is megszenvedi uralkodója gonoszságát, noha ők nagyobb jóindulattal vannak a héberek felé. A néptől kapott ajándékokban nemcsak az látható, hogy ők elismerik az Úr hatalmát, hanem Isten gondoskodása és a szegények javát kereső igazságossága is.
RÉ 151 MRÉ 165
„Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” Máté 19,16–26
16 Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: Mester, mi jót tegyek, hogy örök életet nyerjek? 17 Ő pedig azt felelte neki: Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat! 18 Az megkérdezte: Melyeket? Jézus így felelt: Ezeket: „Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, 19 tiszteld apádat és anyádat”, és „szeresd felebarátodat, mint magadat!” 20 Az ifjú erre ezt mondta: Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem? 21 Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! 22 Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. 23 Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: Bizony mondom nektek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába. 24 Ismét mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. 25 Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: Akkor kicsoda üdvözülhet? 26 Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta nekik: Embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(26) „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” (Máté 19,16–26)
A GAZDAG IFJÚ.
– 1. Érdekli a ma emberét az örök élet? Minden koncentrációnk a földi életre irányul, azon belül is a jelenre, mint akik sohasem halnak meg, és a másik halálára is valójában legyintenek. Ha pedig megmozgat bennünket valamennyire a földi léten túli élet, akkor az mennyire a saját képzelgéseink „lelki, vagy vallási” köntösben megjelenő produktuma. Ezt az ifjút fiatalon érdekli az örök élet, és mivel Jézushoz fordul, kifejezi, hogy az a konkrét, valóságos, hiánytalan örök élet érdekli, amit csakis Jézus adhat (16).
– 2. Ez az ifjú azonban ki szeretné érdemelni az örök életet, valami jó cselekedettel. Értékelendő buzgalom. Jézus sorolja a Tízparancsolat második kőtáblájának parancsait; hiszen, ha Istent szeretjük, akkor az mindig a másik ember szeretetében ölthet testet, minthogy a jó cselekedeteinket is csak felebarátaink felé irányíthatjuk. De Jézus egyúttal ki akarja zökkenteni ezt az ifjút a maga teljesítménycentrikus önhittségéből. Amikor az ifjú rávágja, hogy ezeket a parancsokat ő mindig megtartotta, akkor Jézus egy konkrétummal megmagyarázza a nyolcadik és a kilencedik parancsolatokat: add el a vagyonodat, mert a másiké is nálad van! (18–22)
– 3. Az ifjúnak nagy vagyona volt, ezért szomorúan távozott. Nem a gazdagsággal van baj, hanem azzal, hogy nem látjuk be; nagyon sokan vagyunk gazdagok, és javaink, mindenünk Istené, amelynek nagy részét Isten nem nekünk szánta, csak nálunk rakta le, hogy továbbadjuk azokat. Mi azonban képtelenek vagyunk elengedni azt, ami egyszer már a kezünkbe került; és képtelenek vagyunk arra is, hogy kimondjuk: elég ennyi (23–24). Mi nem vagyunk jók, csak az Isten, és az Ő Krisztusban közölt kegyelme! (17) Nekünk lehetetlen bejutni az örök életre érdemből. Csakis kegyelem által üdvözülhetünk, mert ami embernél lehetetlen, Istennél lehetséges (25–26). Viszont: hitben járva, az ember újjászületik, és Isten Lelke által egyre inkább megtanul adni és megelégedni (1Timóteus 6,6).