„Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét,...” 2Móz 12,1–20
1 Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: 2 Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. 3 Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának családonként mindenki egy bárányt, házanként egy-egy bárányt. 4 Ha egy házban kevesen vannak egy bárányra, akkor a legközelebbi szomszédjukkal együtt vegyenek a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud enni a bárányból. 5 Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vagy kecskét vegyetek. 6 Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. 7 Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. 8 Még ugyanazon az éjszakán egyék meg a húst: tűzön megsütve, kovásztalan kenyérrel; keserű füveket egyenek hozzá. 9 Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. 10 Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. 11 Így egyétek: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez. 12 Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az Úr. 13 De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd a pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. 14 Legyen ez emléknap a számotokra, és ünnepeljétek meg az Úrnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés az, hogy megünnepeljétek. 15 Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házaitokból. Ki kell irtani Izráelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedik napig. 16 Az első napon tartsatok szent összejövetelt, és a hetedik napon is tartsatok szent összejövetelt. Semmiféle munkát ne végezzetek azokon; mindenkinek csak annyi munkát szabad végeznie, amennyi az étkezéshez szükséges. 17 Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert éppen ezen a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptomból. Tartsátok meg tehát ezt a napot nemzedékről nemzedékre, örök rendelkezés szerint. 18 Az első hónap tizennegyedik napjának estéjétől kezdve egyetek kovásztalan kenyeret a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. 19 Hét napon át ne lehessen kovászt találni a házaitokban; ki kell irtani Izráel közösségéből mindenkit, aki kovászosat eszik, akár jövevény, akár az ország szülötte. 20 Semmiféle kovászosat ne egyetek. Kovásztalan kenyeret egyetek mindenütt, ahol laktok.
Bibliaolvasó kalauz – Galsi Árpád igemagyarázata
Izráel életében a szolgaság házából való szabadítással új időszámítás kezdődik: Istennek ez a tette határoz meg ezután mindent az életükben. Erre emlékeztet a páska is nemzedékről nemzedékre (14). Az ünnep elemei hangsúlyozzák az ítéletben megtapasztalt menekülést (13), a szabadítás sürgetését (11.39) és a szabadítás közösségi dimenzióját is (3–6), minket pedig továbbkísérnek Krisztushoz, Isten Bárányához, és Isten országának szabadításához.
RÉ 183 MRÉ 308
„De sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.” Máté 19,27–30
27 Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, hát velünk mi lesz? 28 Jézus erre ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének trónszékébe, ti is tizenkét trónszékbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett. 29 És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet. 30 De sok elsőből lesz utolsó, és utolsóból első.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(30) „De sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.” (Máté 19,27–30)
A TANÍTVÁNYOK JUTALMA.
– 1. Mit hagyott el Péter Jézusért? Tényleg mindent otthagyott az Úr követésében járva? Mi is mindent otthagytunk Őérte? Nem inkább arról van szó, hogy az Ő követésében is a magunk minden egyéb ügyének dicsőségét keressük, valamint érdemet és jutalmat, „itt” és „odaát”? Jézus követése, embereknél lehetetlen, csak Istennél lehetséges (26–27).
– 2. Éppen erre mutat rá Jézus válasza, miszerint Isten kegyelme végzi el, hogy bármilyen nyomorúságosan is, de felvállaljuk az Úr ügyét ebben a világban. Isten kegyelme az is, hogy attól kezdve részesülünk az Úr mennyei dicsőségéből, amikortól kezdve megismertük Őt. Már ebben a világban, minden bajban és küzdelemben, minden gyarlóság ellenére is felragyog az Ő dicsősége rajtunk. Áldott legyen az Úr azért is, hogy az ítéletkor szintúgy kegyelemben részesülünk. A királyi szék csakis az Úrnak jár, az ítélet csakis az Ő igazságos és kegyelmes kezében van (28).
– 3. A világ mostani és eljövendő új formája között ellentétes a viszony. Ami itt értéknek látszik, az ott semmivé válik: elsők és utolsók szerepe minden tekintetben végzetesen felcserélődik. Krisztus egyházának az a feladata, hogy egész szolgálatával „előlegezze” a jövőnek ezt a rendjét, már itt a földön. Aki valóban Jézus Krisztus követése miatt lett utolsó ebben a világban, azt mindig elsőként hordozza kegyelmében az Isten. Aki Jézus követését érdemnek tekinti, és magát mások elé helyezi, az tündöklő elsőnek tűnik, de valójában utolsó. Egyébként pedig az „első” és az „utolsó”, a maga rangsor értelmében, a mi gyarló emberi szótárunk elemei, amellyel Jézus Krisztus érzékelteti az Isten országának valóságát (30).
– 4. Igazából az Isten kegyelmének ajándéka az örök élet, amely megáldja ezt a földi életet is. Isten kegyelmének ajándéka az is, ha Jézus Krisztusért elhagytunk mindent, azaz Ő lett a mi Urunk, az életünk irányítója, minden dolgunk értékének meghatározója. Akit, amit az Úrért elhagytunk, azt az Ő áldásával kapjuk vissza már ebben a világban, „odaát” pedig az örök életet. Ne felejtsük el: ebben a világban mindent csak időlegesen kapunk, egyszer el kell engednünk szeretteinket, kincseinket, érdemeinket; és csakis az Úr marad nekünk; meg „odaát” mindenki és minden, akit-amit az Ő kezéből fogadtunk el (29).