„Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem” 2Móz 15
1 Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Éneket mondok az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett. 2 Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom. 3 Az Úr vitéz harcos, „az Úr" az ő neve. 4 Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe. 5 Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe. 6 Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget. 7 Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz. 8 Haragod szelétől föltornyosultak a vizek, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében. 9 Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség. – Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk. Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket. 10 Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger. Mint ólom merültek el a hatalmas vízben. 11 Kicsoda olyan az istenek között, mint te, Uram? Kicsoda olyan felséges szentségében, félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te? 12 Kinyújtottad jobbodat, és elnyelte őket a föld. 13 Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted őt szent hajlékodba. 14 Hallják a népek, s beleremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói. 15 Megrémülnek majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbeesik Kánaán minden lakosa. 16 Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram, míg átvonul ez a nép, amelyet kiváltottál. 17 Beviszed, és elülteted őket örökségednek hegyén, melyet lakóhelyednek készítettél, Uram, a szent helyen, Uram, mit kezed tett szilárddá. 18 Az Úr uralkodik örökkön-örökké! 19 Amikor a fáraó lovai a harci kocsikkal és a lovasokkal együtt a tengerbe értek, az Úr visszafordította rájuk a tenger vizét, Izráel fiai azonban szárazon mentek át a tenger közepén. 20 Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nővére dobot vett a kezébe, és a többi asszony is mind kivonult utána dobolva és körtáncot járva. 21 Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett! 22 Ezután útnak indította Mózes Izráelt a Vörös-tengertől, és Súr pusztája felé vonultak. Már három napja mentek a pusztában, és nem találtak vizet. 23 Megérkeztek Márába, de a márái vizet nem tudták meginni, mert keserű volt. Ezért is nevezték el azt a helyet Márának. 24 Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk? 25 Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz.Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket. 26 Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek lát, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód. 27 Azután elérkeztek Élimbe. Tizenkét forrás volt ott, és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett.
Bibliaolvasó kalauz – Kustár Zoltán igemagyarázata
„Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem" (2). Bárcsak mindenkinek természetes volna, hogy ez a két dolog összetartozik! Mi olyan gyakran megtapasztaljuk Isten szabadítását, de a hála és a magasztalás sajnos gyakran elmarad... Olyan sokszor vagyunk restek hálát adni mindazért a jóért, amit neki köszönhetünk, vagy mert annyi bajtól megóvott minket. Tekintsük át ezért életünket, és magasztaljuk őt, ahogy egykor Mózes és Mirjám is tette!
RÉ 114 MRÉ 114
„…könyörülj rajtunk!” Máté 20,29–34
29 Amikor elindultak Jerikóból, nagy sokaság követte őt. 30 És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus arra megy, így kiáltoztak: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! 31 A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak el, de ők még hangosabban kiáltozták: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! 32 Jézus megállt, megszólította őket, és ezt kérdezte: Mit akartok, mit tegyek veletek? 33 Ők ezt felelték: Uram, nyisd meg a szemünket! 34 Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(31) „…könyörülj rajtunk!” (Máté 20,29–34)
A KÉT JERIKÓI VAK MEGGYÓGYÍTÁSA.
– 1. Jerikón át Jeruzsálembe ment Jézus, akit nagy sokaság követett, mert amíg látványos, csodás és dicsőséges az út, addig sokan vannak mindenütt. Jézust is nagy sokaság követte (29). Nem így lesz ez a szenvedések idején és a kereszt tövében (26,56). Jézus Krisztus azért halt meg és azért támadott fel, hogy megváltson bennünket a haláltól és a mulandó dicsőség hajszolásától, aminek mindig halálos ára van. Jézus Krisztus azért halt meg, és azért támadt fel, hogy megmutassa, nem a látványos dicsőségen át vezet út az Isten által készített, valóságos megoldás felé.
– 2. A két jerikói vak meggyógyítása erre mutat rá. Ezek ketten betegek, testi betegek, vakok, de a lelkük is beteg, mert test és lélek nem választható el egymástól. Ketten voltak, többen voltak! Sokan vagyunk betegek, mind azok vagyunk, és csak idő kérdése, hogy ez kiderüljön. Ők tudták, mi a nyomorúság. Csak az tudja, mi a nyomorúság, aki volt már beteg. Az út mellett koldultak, kiáltottak, könyörületért kiáltottak, Jézushoz kiáltottak, akit Dávid Fiának, azaz Messiásnak neveztek (30–33). Jézus most látványosan gyógyít, elfogadja a messiási felségjelzőt, hogy megmutassa, az ószövetségi ígéretek Őbenne beteljesedtek (Ézsaiás 35,5; Máté 11,5).
– 3. De az igazi gyógyítás nem itt történt. Ez az, amit a világ és a technokrata kirakatkeresztyénség sem tud befogadni; emlegeti, de ízig-vérig csak „a földi tenyészetre” rezdül. Az igazi gyógyítás a megváltás: Jézus Krisztus kereszten elhordozott szenvedése és halált, emberi nyomorúságot legyőző feltámadása. Ez ma is botrány, vagy bolondság, de nekünk, Istennek ereje (1Korinthus 1,18). A hit embere szereti a földi életet, de mindig az örök élet tágasságában él; akkor is, amikor elmúlt a dicsőség, amikor már nincs „látvány”, amikor már nem lesznek sokan körülöttünk, és gyógyulás sem adatik „itt”. A boldogság legfőbb összetevője az ember számára: testének biológiai állapota. Mivel testben élünk, ezért várjuk testünk megváltását, testünk-lelkünk megváltását, egész életünk megváltását (Róma 8,23). Mi Őt követjük, a Megváltót (34).