„Azután várt hét napig, a Sámuel által meghatározott időig, de Sámuel nem érkezett meg…” 1Sám 13
1 Saul már egy éve volt király, és uralkodásának második esztendejébe lépett Izráelben, 2 amikor kiválasztott magának Saul Izráelből háromezer embert. Ebből kétezer Saullal maradt Mikmászban és Bétel hegyvidékén, ezer Jónátánnal volt a benjámini Gebában, a nép többi részét pedig hazaküldte. 3 Jónátán lerontotta a filiszteusok oszlopát Gebában. Meghallották ezt a filiszteusok. Saul pedig megfúvatta a kürtöt az egész országban, ezt mondva: Hallják meg a héberek! 4 Amikor egész Izráel meghallotta a hírt, hogy Saul lerontotta a filiszteusok oszlopát, és ezzel gyűlöletessé vált Izráel a filiszteusok előtt, fegyverbe szólították a népet Saulhoz Gilgálba. 5 De a filiszteusok is összegyűltek, hogy harcba bocsátkozzanak Izráellel: harmincezer harci kocsi, hatezer lovas és oly sok nép, mint a tengerpart homokja. Felvonultak és tábort ütöttek Mikmásznál, Bét-Áventől keletre. 6 Amikor látták az izráeliek, hogy bajban vannak, mert megszorongatták a hadinépet, barlangokban, üregekben, kősziklák között, sziklahasadékokban és vermekben rejtőzött el a nép, 7 és voltak héberek, akik átkeltek a Jordánon Gád és Gileád földjére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész hadinép remegve sorakozott mögéje. 8 Azután várt hét napig: addig az időpontig, amit Sámuel megadott. De Sámuel nem érkezett meg Gilgálba, a nép pedig széledezni kezdett mellőle. 9 Akkor ezt mondta Saul: Hozzátok ide az égőáldozatot és a békeáldozatot! És bemutatta az égőáldozatot. 10 Alig végzett az égőáldozattal, amikor megérkezett Sámuel. Saul eléje ment, hogy áldással köszöntse őt. 11 De Sámuel megkérdezte: Mit tettél? Saul így felelt: Amikor láttam, hogy a nép széledezni kezd mellőlem, te pedig nem érkeztél meg a megbeszélt időre, a filiszteusok pedig már összegyűltek Mikmászban, 12 azt gondoltam, hogy mindjárt rám törnek a filiszteusok Gilgálban, és én még nem esedeztem az Úrhoz. Összeszedtem hát a bátorságom, és bemutattam az égőáldozatot. 13 Akkor ezt mondta Sámuel Saulnak: Ostobaságot követtél el! Nem teljesítetted Istenednek, az Úrnak a parancsát, amelyet parancsolt neked, pedig most véglegesen megerősítette volna az Úr Izráelben a királyságodat. 14 Most azonban nem lesz a királyságod maradandó. Keresett magának az Úr valakit, aki a szíve szerint való, és őt tette népe fejedelmévé az Úr, mert te nem teljesítetted, amit megparancsolt neked az Úr. 15 Ezután elindult Sámuel, és elment Gilgálból a benjámini Gibeába. Saul pedig számba vette a hadinépet, amely még vele volt, mintegy hatszáz embert. 16 Saul és fia, Jónátán meg a velük levő hadinép a benjámini Gebában tartózkodott, a filiszteusok pedig Mikmászban táboroztak. 17 Akkor kivonult a filiszteusok táborából három portyázó csapat. Az egyik csapat Ofrá irányába, Súál földje felé tartott. 18 A másik csapat Bét-Hórón felé tartott, a harmadik csapat pedig annak a határnak a mentén haladt, amely a Cebóím-völgyön át a pusztáig terjed. 19 Kovácsot pedig egész Izráel földjén nem lehetett találni, mert a filiszteusok úgy gondolták: Nehogy a héberek kardot vagy dárdát csinálhassanak maguknak! 20 Ezért egész Izráelnek a filiszteusokhoz kellett eljárnia, hogy megélesíttessék ekevasukat, kapájukat, fejszéjüket és ásójukat, 21 kétharmad sekel volt az ára egy ekevasnak, kapának, háromágú villának és fejszének, vagy ha ki kellett egyenesíteni az ösztökét. 22 Így történhetett, hogy az ütközet napján az egész hadinépnek, amely Saullal és Jónátánnal volt, sem kardja, sem dárdája nem volt, csak Saulnak és a fiának, Jónátánnak. 23 A filiszteusok előőrse pedig már a mikmászi hágóig nyomult előre.
Bibliaolvasó kalauz – Ablonczy Kálmán igemagy.
„Azután várt hét napig, a Sámuel által meghatározott időig, de Sámuel nem érkezett meg..." (8). Meddig kell türelemmel lenni? Végsőkig, sőt azon túl is? Van azon túl? Saul király helyzetértékelését a prófétai parancs fölé emeli, „majdnem szent" áldozatot mutat be. A csata kimenetele nem változik, de királysága ítélet alá kerül. Nem túl szigorú Sámuel? Lehet-e sürgetni Istent? Sok évszázadnyi „ószövetségi idő" telt el, míg az Ige testté lett, de lehetett volna bármi annak helyén, aki tökéletes áldozatként életét adta értünk? Imádságunk telve kell legyen türelemmel és reménnyel, s ismételjük újra és újra: „Jöjjön el a te országod!"
RÉ 26 MRÉ 26
„Uram, ki hitt a mi beszédünknek?” Róma 10,14–21
14 De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akiről nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül? 15 És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Amint meg van írva: „Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!” 16 Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, hiszen Ézsaiás is ezt mondja: „Uram, ki hitt annak, amit tőlünk hallott?” 17 A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. 18 Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” 19 De tovább kérdem: Izráel talán nem értette meg? Először Mózes mondja: „Egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket.” 20 Ézsaiás pedig nyíltan ki is mondja: „Megtaláltak azok, akik nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem kérdezősködtek utánam.” 21 Izráelről viszont így szól: „Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé.”
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(16) „Uram, ki hitt a mi beszédünknek?” (Róma 10,14–21)
– Isten Igéje olyan gazdag! Mi lesz éppen hangsúlyossá egy adott igeszakaszban?
– Az apostol a 19. zsoltárból vette az idézetet: A teremtett világ hirdeti az Isten dicséretét; az egész földkerekség beszél az Úrról (18). A 19. zsoltár azonban szól Isten kijelentéséről, Isten törvényéről, üdvözítő rendjéről; sőt, szól annak helyreállításáról, a krisztusi megváltásról is (Zsoltárok 19,15). A próféták és az apostolok igehirdetése nyomán, szerte a világon szól az evangélium. Senki nem mondhatja, hogy nem hallotta.
– Milyen gyönyörűséges az Isten Igéje, az abban megszólaló jó hír, a megváltás örömhíre. Milyen gyönyörűséges azoknak érkezése, akik az örömhírt hirdetik (Ézsaiás 52,7). Milyen gyönyörűséges szolgálatot bízott ránk az Úr: az Ő kedves küldöttei vagyunk, hírnökök, akiket az üdvösség jó hírének hirdetésével bízott meg (15). Nemcsak hírnökök vagyunk, hanem tanúk is, akik megtapasztalták ennek a hírnek örömét, igazságát, valóságát, üdvösségét.
– Kik hisznek a mi beszédünknek? (Ézsaiás 53,1) Kik hívják segítségül ennek nyomán az Úr nevét? (13–14) Ez egy izgalmas kérdés. Az apostolt saját népének sorsa izgatja elsőrenden. Ószövetségi igehelyekkel (5Mózes 29,3; Ézsaiás 29,10) szinte féltékennyé teszi saját népét, hogy megmozgassa az ellenszegülőket. A kérdés nyitott. Isten, karjait még egész nap kitárja felénk (19–21). Nem az a kérdés, hogy kik hisznek. Ez a szuverén Isten döntése. Számunkra az a kérdés, hogy hirdetjük-e az üzenetet, és a jó hírt hirdetjük-e? Úgy vagyunk-e hűséges tolmácsolói Isten Igéjének, hogy abban a krisztusi üzenet „gyönyörűsége, kedvessége” hallik ki? Ez a krisztusi írásmagyarázat is a hűség nélkülözhetetlen eleme. Hirdetjük-e az Igét akkor is odaadóan, folyton készülve, amikor testi szemekkel látva kevesen hallgatják szavunkat és még kevesebben figyelik azt; amikor mást hallanak ki abból, mint amit mi kaptunk az Úrtól? Hirdetjük-e hűséggel az Igét akkor is, amikor a társadalmi elismertsége is csökken ennek a szolgálatnak? Hirdetjük-e az Igét: nemcsak lelkészként, hanem hívőként, a magunk helyén? Hirdetjük-e az életünkkel az evangéliumot?