„Az Úr őrizzen meg attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére!” 1Sám 26,1–12
1 A zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és jelentették neki: Dávid a Hakílá-halmon rejtőzik, a sivatagtól keletre. 2 Ezért elindult Saul, és elment a Zíf-pusztába háromezer válogatott izráeli emberrel, hogy megkeresse Dávidot a Zíf-pusztában. 3 Saul a Hakílá-halmon, a sivatagtól keletre, az út mellett ütött tábort. Dávid is a pusztában tartózkodott. Amikor megtudta, hogy Saul utánajött a pusztába, 4 kémeket küldött ki Dávid, és megtudta, hogy csakugyan megérkezett Saul. 5 Ekkor elindult Dávid, és odament arra a helyre, ahol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, ahol Saul és hadseregparancsnoka, Abnér, Nér fia feküdt. Saul ugyanis a szekértáborban feküdt, a hadinép pedig körülötte táborozott. 6 Dávid ekkor megkérdezte a hettita Ahímelektől és Abísajtól, Cerújá fiától, Jóáb testvérétől: Ki jön el velem Saul táborába? Abísaj így felelt: Én elmegyek veled. 7 Amikor Dávid és Abísaj éjjel bement a hadinép közé, látták, hogy Saul ott fekszik és alszik a szekértáborban, lándzsája pedig a földbe szúrva ott van a fejénél. Abnér és a hadinép pedig körülötte feküdt. 8 Akkor ezt mondta Abísaj Dávidnak: Most kezedbe juttatta Isten az ellenségedet. Hadd szögezzem hát a földhöz a lándzsámmal! Egyetlen döfés is elég, másikra már nem lesz szükség! 9 Dávid azonban ezt felelte Abísajnak: Ne öld meg, mert ki emelhet büntetlenül kezet az Úr fölkentjére?! 10 Majd ezt mondta Dávid: Az élő Úrra mondom, hogy megveri őt az Úr: vagy úgy, hogy eljön halála napja, vagy úgy, hogy harcba megy, és ott vész el. 11 Az Úr őrizzen meg attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére! Csak a lándzsát vedd el a feje mellől meg a vizeskorsót, és menjünk! 12 Fogta hát Dávid a lándzsát meg a vizeskorsót Saul feje mellől, és elmentek. Senki sem látta, senki sem vette észre, senki sem ébredt fel, hiszen mindenki aludt, mert az Úr mély álmot bocsátott rájuk.
Bibliaolvasó kalauz – Bátky Miklós igemagyarázata
„Az Úr őrizzen meg attól, hogy kezet emeljek az Úr fölkentjére!” (11). Dávid és Saul útjai rég elváltak egymástól, Dávid hűsége mégis rendíthetetlen. Ez a hűség azonban nem elsősorban Saulhoz köti, hanem sokkal inkább az Úrhoz. Bármilyen legyen is az Úr fölkentje, Isten ítél majd az ügyében, és Dávid rá hagyatkozik. „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik…” (Zsolt 37,5).
RÉ 487 MRÉ 278
„…egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.” 1Korinthus 1,18–31
18 Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. 19 Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” 20 Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? 21 Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. 22 És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, 23 mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, 24 de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége. 25 Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél. 26 Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. 27 Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, 28 és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, 29 hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. 30 Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, 31 hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.”
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(29) „…egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.” (1Korinthus 1,18–31)
A mi dicsekvésünk.
Mivel dicsekedhetnénk? Amit elérhettünk, az Úrtól kaptuk. Az Úr ajándéka minden javunk, képességünk, lehetőségünk. Ő adja a talentumokat (Máté 25,14–30). Mink van, amit nem az Úrtól kaptunk volna? (1Korinthus 4,7) Az Úr nélkül semmit sem cselekedhetünk (János 15,5). Személyes bizonyságtételem: Visszatekintve eddigi életemre, csak hálát adhatok az Úrnak, mindenért. Az idő múlásával kiderül, hogy az Úr nélkül senkik és semmik vagyunk, mindnyájan (28). Farkas József említi az egyik igehirdetésében: „Nem kellünk mi senkinek, legfeljebb amíg van valamink, addig az kell tőlünk…” Döbbenetes látni, hogy „margóra került” emberek miként magányosodnak el. Semmik vagyunk, megkopunk, megbetegszünk, meghalunk.
Mégis dicsekedhetünk! Nem önmagunkkal, hanem az Úr szeretetével dicsekedhetünk. Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék! (31) Aki tisztában van elesettségével, minden tehetsége ellenére is töredékességével, bölcsessége ellenére is tudatlanságával, vitázóképessége ellenére is végességével, ereje ellenére is erőtlenségével, előkelő csúcsai ellenére is a zuhanás lehetőségével (27–28); az az ember kegyelem alatt van, azt az Isten kiválasztotta. Dicsekedhetünk az Úr kiválasztó kegyelmével (26–27).
Dicsekvésünk Jézus Krisztus keresztje, amely a bolondság és megbotránkozás a világnak, de nekünk az Istennek ereje (18). Ott a kereszten látjuk igazán, hogy milyen nyomorúságosan sebezhető az ember és milyen hatalmas az Isten, az Ő megváltó szeretetében és emberi nyomorúságot, feltámadásával legyőző irgalmával.