„…nekiadta Ákís Ciklágot…” 1Sám 27
1 Dávid azonban ezt gondolta: Egy napon mégis el kell pusztulnom Saul kezétől. Legjobb lesz gyorsan elmenekülnöm a filiszteusok földjére. Akkor majd hiába üldöz engem Saul Izráel egész területén, megmenekülök a kezéből. 2 Elindult azért Dávid, és átment hatszáz emberével együtt Ákíshoz, Máók fiához, Gát királyához. 3 Letelepedett Dávid Ákísnál Gátban embereivel együtt, mindegyik a maga háza népével, Dávid is a két feleségével: a jezréeli Ahínóammal és a karmeli Abígajillal, Nábál volt feleségével. 4 Amikor jelentették Saulnak, hogy Dávid Gátba menekült, nem kereste tovább. 5 Egyszer azt mondta Dávid Ákísnak: Ha jóindulattal vagy hozzám, adj nekem helyet az egyik mezővárosban, hogy ott lakjam! Miért lakjék szolgád veled együtt a király városában? 6 Akkor nekiadta Ákís Ciklágot – így lett Ciklág Júda királyaié mindmáig. 7 Az az idő, amíg Dávid a filiszteusok mezején lakott, egy esztendő és négy hónap volt. 8 Egyszer felvonult Dávid embereivel együtt, és megtámadták a gesúriakat, a gézerieket és az amálékiakat. Ezek voltak ősidőktől fogva annak a földnek a lakói Súr felé menet Egyiptom országáig. 9 Valahányszor Dávid betört egy területre, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitt juhot és marhát, szamarat, tevét és ruhaneműt, azután visszament Ákíshoz. 10 Amikor Ákís ilyenkor megkérdezte, hogy most éppen hová törtek be, Dávid ilyeneket felelt: Júda déli részére! A jerahmeéliek déli területeire! A kéniek déli területére! 11 Dávid nem hagyott életben, és nem vitt Gátba sem férfit, sem asszonyt, hogy ne mondhassák el: Ezt meg ezt csinálta Dávid! Ez volt a szokása egész idő alatt, amíg a filiszteusok mezején lakott. 12 Ákís pedig bizalmába fogadta Dávidot, mert ezt gondolta: Nagyon meggyűlöltette magát a népével, Izráellel, ezért örökre az én szolgám marad.
Bibliaolvasó kalauz – Bátky Miklós igemagyarázata
„…nekiadta Ákís Ciklágot…” (6). Dávid egy várost kap a filiszteusok egyik királyától, aki „…bizalmába fogadta Dávidot…” (12). Ennek a városnak fontos szerepe lesz még Dávid életében. Isten tervei időnként egészen különös utakat tárnak elénk, ajándékai váratlan helyekről is érkezhetnek. Ne féljünk élni azzal, amit Isten adott számunkra!
RÉ 272 MRÉ 393
„Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket…” 1Korinthus 2,6–16
6 A tökéletesek között azonban mi is bölcsességet szólunk, de nem e világnak, sem e világ mulandó fejedelmeinek bölcsességét, 7 hanem Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre. 8 Ezt e világ fejedelmei közül senki sem ismerte fel, mert ha felismerték volna, a dicsőség Urát nem feszítették volna meg. 9 Hanem amint meg van írva: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” 10 Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is. 11 Mert ki ismerheti meg az emberek közül azt, ami az emberben van? Egyedül az emberi lélek, amely benne lakik. Ugyanígy azt sem ismerheti senki, ami Istenben van, csak Isten Lelke. 12 Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. 13 Ezeket hirdetjük is, de nem emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva. 14 A nem lelki ember pedig nem fogadja el Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni. 15 A lelki ember azonban mindent megítél, de őt senki sem ítéli meg. 16 Mert ki értette meg az Úr szándékát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(12) „Mi pedig nem a világ lelkét kaptuk, hanem az Istenből való Lelket…” (1Korinthus 2,6–16)
A „lelki” emberről.
Így kiált fel az apostol: „Mi pedig nem a világ érzéki lelkét kaptuk, hanem az Isten Lelkét, hogy megismerjünk mindent, amit az Isten ajándékozott nekünk!” (12) Ebben a szózatban Isten magasztalása zendül és az Úrnak való hálaadás. Isten ajándéka Jézus Krisztus, a megváltó szeretet, a kegyelemből nekünk ajándékozott új és örök élet teljessége: amit szem nem látott, fül nem hallott és emberi értelem (szív) el sem gondolt (9). Isten ajándéka nem érzékkel és értelemmel ragadható meg, és teljességében túlmutat minden emberi érzékelésen és értelmi összefüggésen.
Isten, az Ő Lelke által kijelentette az Ő előre elrendelt bölcsességét és ajándékát. Isten bölcsessége az Ő megváltó szeretete, amelyet Jézus Krisztusban mutatott meg (10).
Ez a bölcsesség azonban elrejtett az érzéki, értelmi, saját lelke által vezérelt emberek előtt, mert számukra ez a bölcsesség bolondság (14). A világ bölcsessége ennyi: teljesíts és valamennyit fizetnek érte, ha teljesítesz, majd Isten is fizet. Isten bölcsessége pedig a kegyelem, a megbocsátó szeretet, amelyből odaszánt élet fakad. Ez elfogadhatatlan a világ számára.
A lelki ember itt az Isten Lelke által vezérelt embert jelenti, nem pedig a saját lelke, értelme és érzékei által vezetett embert (12). A lelki emberben a Krisztus gondolatai vannak, nem pedig a saját gyarló és részrehajló gondolatai (16). A lelki ember a Krisztus gondolatait adja tovább, mint igehirdető és bizonyságtevő, nem pedig „a magáét” szajkózza (6–7; 13). A lelki ember nem a maga gondolatai, hanem a Krisztus gondolatai alapján „ítél” meg mindent, ekként vizsgál, lát, hall, érzékel, értékel, véleményez, összegez.
Tehát: ez az isteni bölcsesség és ajándék az érzéki-lelki emberek előtt elrejtett. A világ bölcsessége arra koncentrál, ami szemmel látható, füllel hallható, értelemmel vizsgálható. Látom, hallom, érzékelem a teremtett világot, az értelmemmel összegzek is valamit a látottak és a hallottak alapján, de ez csak egy kis szelete az egésznek: az én szemléletem. Az érzékeim is Isten ajándékai, de ezek gyakran becsaphatnak, és az értelmemmel is csak a valóság egy kis darabját ragadhatom meg. Nem becsüli le az apostol az érzékelést és az értelmet, de önmagában alkalmatlannak tartja azokat a teremtett világ Teremtőjének és Megváltójának megismerésére. Az érzéki-lelki ember, mindig magából kiindulva szemlél mindent, és ezt a szemléletet abszolút igazságnak könyveli el. A világ fejedelmei is itt tévednek, mert mulandó életük önzően mulandó bölcsességét isteni kijelentéssé, messiási szabadítássá akarják tenni, és a vége csakis pusztítás és pusztulás lesz (6–8).