„Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól” 1Sám 30
1 Mire Dávid harmadnapra embereivel együtt Ciklágba érkezett, az amálékiak betörtek a Délvidékre meg Ciklágba, földúlták és fölperzselték Ciklágot. 2 Fogságba vitték az ottani asszonyokat; nem öltek meg sem kicsinyt, sem nagyot, hanem elhajtották őket, és elmentek útjukra. 3 Amikor Dávid embereivel együtt megérkezett a városba, látták, hogy azt fölperzselték, feleségeiket, fiaikat és leányaikat pedig fogságba hurcolták. 4 Ekkor hangos sírásra fakadt Dávid és a vele levő nép, míg végül erejük sem maradt a sírásra. 5 Dávid két feleségét is fogságba hurcolták: a jezréeli Ahínóamot és Abígajilt, a karmeli Nábál volt feleségét. 6 Dávid nagyon szorult helyzetbe jutott: a nép már arról beszélt, hogy megkövezi, annyira el volt keseredve az egész nép a fiai és leányai miatt. Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól. 7 Ezt mondta Dávid Ebjátár papnak, Ahímelek fiának: Hozd ide az éfódot! És Ebjátár odavitte Dávidnak az éfódot. 8 Dávid pedig megkérdezte az Urat: Üldözzem-e azt a rablócsapatot? Utolérem-e őket? Ő pedig így felelt neki: Üldözd, mert biztosan utoléred őket, és kiszabadíthatod a tieidet. 9 Akkor elindult Dávid hatszáz emberével együtt. Amikor a Beszór-patakhoz értek, egy részük megállt. 10 Dávid négyszáz emberrel folytatta az üldözést, hiszen kétszázan megálltak: ezek túl fáradtak voltak már ahhoz, hogy átkelhessenek a Beszór-patakon. 11 Akkor találtak a mezőn egy egyiptomi embert, és Dávidhoz vitték. Adtak neki kenyeret, hogy egyék, és megitatták vízzel. 12 Adtak neki egy fügekalácsot és két szőlőkalácsot. Ő evett, és magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott. 13 Dávid ezt kérdezte tőle: Ki a gazdád, és hová való vagy? Ő így felelt: Egyiptomi ifjú vagyok, egy amáléki ember szolgája, de itthagyott a gazdám, mert három nappal ezelőtt megbetegedtem. 14 Betörtünk a kerétiek déli vidékére meg Júda és Káléb déli területére, és felperzseltük Ciklágot. 15 Dávid megkérdezte tőle: Elvezetsz bennünket ahhoz a rablócsapathoz? Az így felelt: Esküdj meg nekem az Istenre, hogy nem ölsz meg, és nem szolgáltatsz vissza engem a gazdámnak, és akkor elvezetlek ahhoz a rablócsapathoz. 16 El is vezette hozzájuk; azok pedig az egész vidéken elszéledve ettek-ittak és táncoltak, mert igen nagy volt a zsákmány, amelyet a filiszteusok földjén és Júda földjén szereztek. 17 Dávid virradattól másnap estig vágta őket, és senki sem menekült meg közülük, csak négyszáz ifjú, akik tevére ülve elvágtattak. 18 Így mentett meg Dávid mindent, amit az amálékiak elvittek. Két feleségét is megmentette Dávid. 19 Semmijük sem hiányzott a zsákmányból, sem kicsiny, sem nagy, sem fiúk, sem lányok, semmi, amit elvettek tőlük; mindent visszaszerzett Dávid. 20 A juhokat és marhákat is mind visszavette Dávid. Ezt a jószágot előtte terelték, és azt mondták: Ez Dávid zsákmánya! 21 Dávid visszaért ahhoz a kétszáz emberhez, akik fáradtak voltak ahhoz, hogy Dávidot kövessék, és ezért otthagyta őket a Beszór-pataknál; ezek elébe mentek Dávidnak és a vele levő népnek. Dávid odalépett hozzájuk, és békességgel köszöntötte őket. 22 Akkor néhány gonosz és elvetemült ember azok közül, akik elmentek Dáviddal, így kezdett beszélni: Mivel ezek nem jöttek velünk, ne adjunk nekik a zsákmányból, amit megmentettünk, hanem mindegyiknek csak a feleségét és a gyermekeit. Vigyék el őket, és menjenek! 23 Dávid azonban így felelt: Testvéreim! Ne bánjatok így azzal, amit az Úr adott nekünk! Mert ő őrzött meg bennünket, és ő adta kezünkbe a bennünket kifosztó rablócsapatot. 24 Hogy is hallgathatnánk rátok ebben? Hanem amekkora a része annak, aki elment a harcba, akkora legyen annak is a része, aki a fölszerelésnél maradt; egyforma részt kapjanak! 25 És így lett ez attól a naptól fogva azután is: rendelkezéssé és szokássá tették ezt Izráelben mindmáig. 26 Amikor megérkezett Dávid Ciklágba, küldött a zsákmányból Júda véneinek, a barátainak, ezzel az üzenettel: Nektek szóló ajándék ez az Úr ellenségeinek zsákmányából! 27 Küldött a Bételben, Rámót-Negebben és Jattírban lakóknak, 28 az Aróérban, Szifmótban és Estemóában lakóknak, 29 a Rákálban, a jerahmeéliek városaiban és a kéniek városaiban lakóknak, 30 a Hormában, Bór-Ásánban és Atákban lakóknak, 31 a Hebrónban és mindazokon a helyeken lakóknak, ahol megfordult Dávid az embereivel.
Bibliaolvasó kalauz – Bátky Miklós igemagyarázata
„Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól” (6). Látszólag elveszett minden. Odalett a megbízatás, odalett a város, odalettek családok, odalett a vagyon, s még Dávid élete is veszélyben van (6). Már a könnyek is elfogytak (4). Ennél nagyobb mélységben már nem is lehetne az Úr felkentje, de ebből a mélységből is kivezeti őt az Úr, mert már készíti az ő királyságát. Életünk nehézségeiben mi is erőt kapunk az Úrtól, hogy vele eljussunk majd a mennyei királyságba.
RÉ 471 MRÉ 476
„Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit…” 1Korinthus 4,1–13
1 Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. 2 Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. 3 Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett. 4 Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert az Úr az, aki felettem ítélkezik. 5 Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet. 6 Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, hogy senki se kérkedjék az egyik tanítóval, a másikat megvetve. 7 Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? 8 Már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bárcsak valóban uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk! 9 Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek. 10 Mi bolondok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. 11 Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul vándorlunk, 12 és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk, 13 amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ söpredékévé lettünk, és mindenki szemétjévé mind ez ideig.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(1) „Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit…” (1Korinthus 4,1–13)
Isten titkainak sáfárai.
Isten titkainak sáfárai, azaz hűséges hirdetői vagyunk. Isten minden titkát nem tudjuk. A lényeget, az evangéliumot azonban Ő kijelentette nekünk, Jézus Krisztusban. Mi Jézus Krisztust hirdetjük, a megváltás evangéliumát. Mi akkor vagyunk hűséges sáfárok, ha Krisztus szolgái maradunk, ha mindent a megváltás kegyelmes örömhíre felől magyarázunk. Akinek ez továbbra is titok marad, az már nem a mi ügyünk (1–2).
Ránk minden ember úgy tekintsen, mint Krisztus szolgáira. Ez nem a mi parancsunk, elvárásunk az emberek felé, hanem a minket elküldő Isten elvárása felénk. Ez az elvárás hűséget, szelídséget és hitvalló bátorságot jelent olyan időkben is, amikor Krisztus szolgájának lenni nem előny, nem elismertség, hanem stigma, próba, szenvedés, tanúság, mártíromság. Amikor a múlt rendszerben teológusként katona voltam, valami „nagyon enyhe ízelítőt” kaptam ebből a Krisztusért elszenvedett tanúságból. Azóta elkényelmesedtünk (1).
Az apostol azzal már a legkevésbé sem törődik, hogy mások hogyan ítélkeznek felette. Az apostol magát sem gyötri, hogy saját magát vizsgálgassa, mit kellett volna jobban tennie… (3) Az apostol lelkiismerete tiszta. Mindent megtett, amit lehetett, amit tudott, amit tehetett (4). Az Úr majd kimondja az ítéletet, megvilágítva a szívek szándékait. Lám, az apostol úgy beszél erről az isteni igazságszolgáltatásról, hogy akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet (5). Ezzel nem azt mondja Pál, hogy Isten mindenkit megdicsér majd, hanem azt, hogy ne emberektől várjuk a dicséretet.
Ma meg akartam látogatni valakit egy egyházi otthonban. Az ápoló testvér, még mielőtt bejutottam volna a szobájába, azzal támadt nekem, hogy miért engedtük el az illető kezét? Igen, mindenkinek a kezét nekem kell fogni… A mai igeszakasz azonnal választ adott arra, hogy hova tegyem ezt a megjegyzést, ami egyébként mindennapos…