„…hogy megvigyék az örömhírt…” 1Sám 31
1 Eközben a filiszteusok megütköztek Izráellel, és az izráeliek megfutamodtak a filiszteusok elől. Elesettek borították a Gilbóa-hegyet. 2 A filiszteusok Saulnak és fiainak a nyomába szegődtek, és megölték a filiszteusok Jónátánt, Abínádábot és Malkísúát, Saul fiait. 3 Heves küzdelem dúlt Saul körül, de végül eltalálták az íjászok. Súlyosan megsebesítették az íjászok, 4 ezért azt mondta Saul a fegyverhordozójának: Húzd ki a kardod, és szúrj le vele, hogy ha ideérnek ezek a körülmetéletlenek, ne ők szúrjanak le, és ne űzzenek gúnyt belőlem! De a fegyverhordozó nem akarta megtenni, mert nagyon félt. Ekkor fogta Saul a kardját, és beledőlt. 5 Amikor látta a fegyverhordozója, hogy meghalt Saul, ő is a kardjába dőlt, és meghalt vele együtt. 6 Így halt meg Saul azon napon, vele együtt a három fia, a fegyverhordozója meg az összes embere. 7 Amikor látták azok az izráeliek, akik a völgyön és a Jordánon túl laktak, hogy az izráeliek megfutamodtak, és Saul is meghalt fiaival együtt, elhagyták a városokat, és elmenekültek, a filiszteusok pedig odajöttek, és letelepedtek azokban. 8 Másnap eljöttek a filiszteusok, hogy kifosszák az elesetteket. Megtalálták Sault és három fiát is, amint ott feküdtek a Gilbóa-hegyen. 9 Levágták a fejét, megfosztották fegyverzetétől, és körbeküldték a filiszteusok földjén, hogy megvigyék az örömhírt bálványaik templomába és a népnek. 10 Fegyverzetét az Astarte templomában helyezték el, holttestét pedig kiakasztották Bét-Seán várfalára. 11 Amikor azonban meghallották Jábés-Gileád lakói, hogy mit tettek Saullal a filiszteusok, 12 harcosaik elindultak, egész éjjel meneteltek, és leszedték Saulnak és fiainak a holttestét Bét-Seán várfaláról. Hazamentek Jábésba, és ott elégették azokat. 13 Csontjaikat pedig összeszedték, és eltemették a jábési tamariszkuszfa alatt, majd hétnapos böjtöt tartottak.
Bibliaolvasó kalauz – Futó Zoltán igemagyarázata
„…hogy megvigyék az örömhírt…” (9). A filiszteusok megszabadultak veszedelmes ellenségüktől, Saultól. Örömük érthető, de közben Isten népének az élete romba dőlt. Vajon ki fizeti meg örömeink árát? Lehet-e tiszta az örömünk, ha annak alapja mások szenvedése? Mégis lehet örömünk Jézus Krisztus kínhalála a kereszten, ami által ő nekünk örök üdvösséget szerzett. Ez legyen az az örömhír, amit mindenhová elviszünk!
RÉ 19 MRÉ 19
„Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” 1Korinthus 4,14–21
14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet. 15 Ha tanítómesteretek sok ezer volna is Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok Krisztus Jézusban. 16 Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim! 17 Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben. 18 Egyesek azonban úgy felfuvalkodtak, mintha nem készülnék hozzátok. 19 Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek hozzátok, és megismerkedem majd ezekkel a felfuvalkodottakkal, de nem a beszédükkel, hanem az erejükkel. 20 Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben. 21 Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(20) „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1Korinthus 4,14–21)
Az apostol meginti a korinthusiakat gőgjük miatt, mert azt, amit az Úrtól kaptak, maguknak tulajdonították és „okos, hívő” önteltséggel felfuvalkodtak, másokon uralkodtak. Ismerjük az okos és hívő ember dominanciáját, aki már készen, jóllakottan, mindent tudva tekint körbe és lefelé (4,6–8). Vigyázzunk, észre sem vesszük, amikor ilyenné leszünk! (18)
Ezzel szemben ott áll az apostol, mint utolsó, erőtlen, megvetett, halálra szánt „látványosság”, aki kétkezi munkával dolgozva tartja fenn magát és közben fáradozik az evangéliumért, felvállalva Krisztusért minden szenvedést (4,9–13).
Pál nem azért inti meg a korinthusiakat (14), hogy megszégyenítse őket. Intésében lelki-atyai szeretetet van (15–17). Sok keresztyén intést hallottam már, de nagyon kevésben érződött a valós, krisztusi szeretet. Pedig a prófétai intés és az egyéni sértettségből fakadó indulat, a másik megszégyenítő „kiosztásával”; ég és föld! „Bot” vagy szelíd lélek? (21) Ha kell a „bot”, az intés, az is csak szelíd, krisztusi lélekkel lehetséges. Apám vasszigorral nevelt bennünket, amelyen átsütött a féltő szeretet.
Az apostol intésében pásztori szeretetet tapasztalunk, amely nem engedi el a gyülekezet kezét; amíg nem tud személyesen elmenni, elküldi hozzájuk Timóteust (17). A személyes kapcsolatok ápolása nélkül nincs gyülekezetépítés, és ezt a feladatot nem lehet végképp ledelegálni; elhagyni pedig a sorvadás biztos jele.
Az apostol intése nemcsak szó, hanem erő (20). Beszéddel – az evangélium hirdetésével – terjed az Isten országa, de az Úr ereje által lesz az valósággá, hitelessé, kenyeret dagasztó kovásszá. Beszéddel jön létre az Isten országa, de mennyei erővel áll meg. Ez az erő Isten ereje, amit Ő megad az Őbenne hívőknek. Ezt a hiteles mennyei, krisztusi erőt döbbenetes kifejezésekkel adja vissza az apostol: amikor gyaláznak, áldást mondunk; amikor üldöznek, tűrünk; amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; ha kell, mindenki söpredékévé leszünk (4,11–13). Hol van a beszédünket hitelesítő erő? Hiszen azonnal visszavágunk a másiknak…