„Akkor megkérdezte Dávid az Urat… úgy tett, ahogyan megparancsolta neki az Úr…” 2Sám 5,17–25
17 Amikor meghallották a filiszteusok, hogy Dávidot fölkenték Izráel királyává, fölvonultak a filiszteusok mind, hogy megkeressék Dávidot. Meghallotta ezt Dávid, és levonult a sziklavárhoz. 18 A filiszteusok megérkeztek, és ellepték a Refáím-völgyet. 19 Akkor megkérdezte Dávid az Urat: Fölvonuljak-e a filiszteusok ellen? Kezembe adod-e őket? Az Úr ezt felelte Dávidnak: Vonulj föl, mert kezedbe adom a filiszteusokat! 20 Benyomult tehát Dávid Baal-Perácímba, megverte ott őket Dávid, és ezt mondta: Áttört az Úr ellenségeimen, mint víz a gáton! Ezért nevezték el azt a helyet Baal-Perácímnak. * 21 A filiszteusok otthagyták bálványaikat, Dávid és emberei pedig összeszedték azokat. 22 Később ismét fölvonultak a filiszteusok, és ellepték a Refáím-völgyet. 23 Ekkor Dávid megkérdezte az Urat, ő pedig ezt felelte: Ne szembe vonulj ellenük, hanem kerülj a hátuk mögé, és a szederfák felől vonulj ellenük! 24 Majd ha lépések neszét hallod a szederfák teteje felől, akkor törj rájuk, mert akkor előtted megy az Úr, hogy megverje a filiszteusok táborát. 25 Dávid úgy tett, ahogyan megparancsolta neki az Úr, és vágta a filiszteusokat Gebától egészen a Gézerbe vezető útig.
Bibliaolvasó kalauz – Karsay Eszter igemagyarázata
„Akkor megkérdezte Dávid az Urat… úgy tett, ahogyan megparancsolta neki az Úr…” (19.25). Ezek a mondatok visszatérnek nemcsak a történetben, hanem Dávid egész életében is. Ha nem kérdezzük Istent, miért csodálkozunk, hogy csatákat vesztünk, elromlanak a dolgaink, legyőz az ellenség kívül és belül. Ha viszont kérdezzük őt, a teremtett világ hangjai is jellé válnak. Dávid hallja a zúgást a szederfák felől, arra indul el, mert az Úr jár előtte, hogy hadakozzon népéért. Nélküle a legjobb taktika is hiábavaló, vele együtt még a fáktól is útmutatást lehet nyerni.
RÉ 44 MRÉ 44
„…mindenkinek mindenné lettem…” 1Korinthus 9,19–23
19 Mert bár én mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mégis mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek. 20 A zsidóknak olyanná lettem, mint aki zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat; a törvény uralma alatt levőknek, mint a törvény uralma alatt levő – pedig én magam nem vagyok a törvény uralma alatt –, hogy megnyerjem a törvény uralma alatt levőket. 21 A törvény nélkülieknek olyanná lettem, mint aki törvény nélküli – pedig nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvénye szerint élek –, hogy megnyerjem a törvény nélkülieket. 22 Az erőtleneknek erőtlenné lettem, hogy megnyerjem az erőtleneket: mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket. 23 Mindezt pedig az evangéliumért teszem, hogy én is részestárs legyek abban. 24 Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. 25 Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. 26 Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, 27 hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(22) „…mindenkinek mindenné lettem…” (1Korinthus 9,19–23)
Az apostol egy másik levelében azt hangsúlyozta, hogy mindent elszenvedett a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget (2Timóteus 2,10). A mai igeszakaszban a cél ugyanaz, de mindez missziói aktivitással párosul. A cél a választottak üdvössége. A mi aktivitásunk fontos, mert a legnagyobb ajándék, hogy Isten eszközei lehetünk az evangélium ügyében. Ugyanakkor az eredmény csakis Isten cselekvése.
Hangsúlyozni kell, hogy az apostol nem azért lesz mindenkinek mindenné, hogy kerülje a konfliktusokat és békessége legyen; nem is azért teszi ezt, hogy sikerélménye lehessen és szektásan számolgathassa, hogy összesen hány lelket halászott eddig magának; hanem csakis azért, hogy a választottakat az üdvösségnek megnyerje, hogy embereket mentsen. Ez a cselekvő rugalmasság nem egyenlő az olcsó kompromisszumok sorozatával. Másokat megnyerni missziói cél (Máté 18,15; 1Péter 3,1). Az apostol missziói alkalmazkodásról szól itt, ami kivet önmagából mindent, ami az igehirdetést nehezítené, és hangsúlyoz mindent, ami közte és a hallgatói közt közösséget teremthet. Amikor azonban hitvalló helyzetbe került az apostol, akkor félretette a missziói alkalmazkodást, és kiállt az evangélium igazsága mellett (Galata 2,3). Az alkalmak helyes megkülönböztetése is kegyelmi állapot (Kolossé 4,5).
Ez a missziói aktivitás mindig krisztusi szeretetből fakad, soha nem térítői agresszivitásból, vagy emberi technikákból következik, valamilyen evangéliumi üggyel elfedett emberi érdekből. Pál itt úgy tesz, mint az irgalmas samaritánus tette, hogy odament a földön fekvő, megvert és haldokló emberhez, lehajolt hozzá, azonosult a nyomorulttal, majd bekötözte a sebeit, és elvitte a legközelebbi kórházba (Lukács 10,33–34). Mindnyájan megverten fekszünk a földön, haldoklunk, és csak a megváltás szeretettel átadott örömhíre segíthet rajtunk. Erről a misszióról van itt szó: embermentésről.