„Jelentették Dávid királynak, hogy megáldotta az Úr Óbéd-Edóm háza népét...” 2Sám 6
1 Ezután összegyűjtötte Dávid Izráel legkiválóbb ifjait, harmincezer embert. 2 Elindult és elment Dávid az egész hadinéppel Baalé-Jehúdába, hogy elhozza onnan az Isten ládáját, amelyet a rajta levő kerúbokon trónoló Seregek Uráról neveztek el. 3 Az Isten ládáját egy új szekéren szállították, és elvitték Abínádáb házából, amely a dombon állt. Abínádáb fiai, Uzzá és Ahjó vezették az új szekeret. 4 Elvitték az Isten ládáját Abínádáb házából, amely a dombon állt. Ahjó ment a láda előtt. 5 Dávid és Izráel egész háza pedig szent táncot járt az Úr színe előtt mindenféle ciprusfa hangszernek, citerának, lantnak, dobnak, csörgőnek és cintányérnak a kíséretével. 6 Amikor Nákón szérűjéhez értek, Uzzá az Isten ládájához kapott, és megfogta, mert megbotlottak az ökrök. 7 Ezért fellángolt az Úr haragja Uzzá ellen. Nyomban lesújtott rá az Isten meggondolatlanságáért, és meghalt ott, az Isten ládája mellett. 8 Dávid pedig megdöbbent attól, hogy az Úr összetörte Uzzát. Ezért nevezik azt a helyet Pérec-Uzzának mindmáig. 9 Akkor félni kezdett Dávid az Úrtól, és ezt gondolta: Hogy jöhetne hozzám az Úr ládája? 10 Nem akarta hát Dávid magához vitetni az Úr ládáját Dávid városába, hanem elvitette a gáti Óbéd-Edóm házába. 11 Három hónapig volt az Úr ládája a gáti Óbéd-Edóm házában, és megáldotta az Úr Óbéd-Edómot és egész háza népét. 12 Jelentették Dávid királynak, hogy megáldotta az Úr Óbéd-Edóm háza népét és mindenét az Isten ládájáért. Elment ezért Dávid, és örvendezve elvitte az Isten ládáját Óbéd-Edóm házából Dávid városába. 13 Amikor hat lépést tettek azok, akik az Úr ládáját vitték, ő egy bikát és egy hízott borjút áldozott. 14 Dávid teljes erővel táncolt az Úr színe előtt, és gyolcs éfódot kötött magára Dávid. 15 Így vitte el Dávid és Izráel egész háza az Úr ládáját örömrivalgással és kürtzengéssel. 16 De Míkal, Saul leánya éppen akkor tekintett ki az ablakon, amikor az Úr ládája Dávid városába ért, és látta, ahogy Dávid király ugrálva táncol az Úr színe előtt, ezért szívből megvetette őt. 17 Az Úr ládáját bevitték, és odatették a helyére, annak a sátornak a közepén, amelyet Dávid vont fel. Akkor Dávid égőáldozatokat és békeáldozatokat mutatott be az Úr színe előtt. 18 Miután Dávid bemutatta az égőáldozatokat és a békeáldozatokat, megáldotta a népet a Seregek Urának nevében. 19 Majd az egész népnek, Izráel egész sokaságának, minden férfinak és nőnek osztott egy-egy lepényt, préselt datolyát és aszú szőlőt. Azután az egész nép hazament. 20 Dávid is hazatért, hogy megáldja háza népét. De Míkal, Saul leánya kijött Dávid elé, és ezt mondta: Milyen dicső volt ma Izráel királya! Úgy mutogatta magát az udvari emberek szolgálóleányai előtt, ahogyan csak féleszű ember szokta magát mutogatni! 21 Dávid ezt felelte Míkalnak: Az Úr színe előtt jártam szent táncot, aki engem választott apád helyett és egész háza népe helyett, és engem rendelt az Úr népének, Izráelnek a fejedelmévé. Igen, az Úr színe előtt! 22 És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek is a magam szemében, akkor is tisztelni fognak a szolgálóleányok, akiket te emlegetsz. 23 Ezért nem lett gyermeke Míkalnak, Saul leányának holta napjáig.
Bibliaolvasó kalauz – Karsay Eszter igemagyarázata
A jó döntést is lehet rosszul véghez vinni. Dávid most nem kérdezi az Urat, maga szervezi meg, hogy a szent ládát, Isten jelenlétének szimbólumát Jeruzsálembe hozassa. Így történt, hogy istentisztelet helyett népünnepélyt tartanak nagy pompával, diadalmenettel, és tragédiába fullad. Valaki illetéktelenül megfogta Isten ládáját, s ez a halálát okozta. Istennek nincs szüksége emberi védelemre, az embereknek annál inkább szükségük van helyesen végzett szertartásra és áldásra.
RÉ 24 MRÉ 24
„Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató...” 1Korinthus 9,24–27
24 Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. 25 Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. 26 Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, 27 hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(25) „Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató...” (1Korinthus 9,24–27)
A versenypálya hasonlatát az apostol nem a versengés miatt említi. Itt valóban megmutatja, hogy ő miként lett mindeneknek mindenné, az evangélium hirdetéséért. A korinthusiak nagy versengők voltak, sportban és a sporton kívül is. Az sok tekintetben ugyanolyan világ volt, mint a mai: sport, verseny, a testi erő és szépség hangsúlyozása, a győzelem fontossága a játékokban és a mindennapokban is; győzni mindenáron, minél több területen. Ehhez a képhez kapcsolódik a másik kép is: az öklözés, a bokszolás képe is túlmutat a puszta sportág megjelenítésén. Bizony, ahol versenyeznek, ott keményen öklöznek is a versengők, mert mindenki győzni akar, de csak egy lehet a befutó. Ezekkel a képekkel az apostol kapcsolópontot teremt közte és olvasói között, az üzenetért (24–26).
Az üzenet azonban a képeknek csak egy szeletéhez kapcsolódik. A sport és minden más nemes, korrekt verseny kapcsán nélkülözhetetlen az önmegtartóztatás (25). Itt ezt húzza alá az apostol. Az evangélium hirdetése kapcsán az önmegtartóztatás hitelesíti az evangéliumot. Valóban, arra van szükségünk, hogy megsanyargassuk a testünket, hogy mi magunk valamiképpen alkalmatlanná ne váljunk az evangélium hirdetésére (27). A test ugyanis gyarló, a gonosz könnyen elgáncsolja azt. Csak Isten tartásában tudunk megállni, az Ő megtartó kegyelme által. Nem becsüljük le a testet, hiszen a mi Urunk a testünket is megváltotta, de ebben a világban krisztusi szabadságunk éppen a folyamatos „nemekben” ölt testet – megregulázva a testet –; most a jóléti társadalmakban különösen. Sajnos elég hiteltelenek vagyunk mi, az önmegtartóztatás leghétköznapibb területein is; magamat szintén ideértve. Itt azokra a területekre gondolok, ahol mértéktelen életünk vagy éppen bukásaink a szolgálatunkat is hiteltelenítik. Pál megsanyargatta a testét! Gondoljunk erre akkor, amikor mi folyamatosan eszünk és iszunk, és ha nem, akkor legfeljebb fogyókúrázunk, hogy szebbek legyünk, vagy tovább éljünk itt, a magunk élvezetei között.
A másik üzenet a felvetett képek másik szeletéhez kapcsolódik. Micsoda kegyelem, hogy hiteltelenségünk ellenére, a mi Urunk mégis szolgálatba állított bennünket, és a verseny eredményétől függetlenül, eleve győztesnek kiáltott ki bennünket. Isten rendjében nem egy győztes lehetséges, hanem sok (24); még az utolsókból is lehet első (Máté 20,16). Isten kegyelme által nem mulandó, hanem örök koszorút kapunk (25). Érdemes lenne itt elidőzni: mi mindenre fordítunk energiát, ami értékében, időtállóságában, Urunk szerint kedves voltában is fa, szén, pozdorja? Az Úr kegyelme azonban nem lustává tesz bennünket; ezért hálából úgy futunk, mint akik hűséggel és becsülettel akarják teljesíteni a távot (24); nem versengve és nem is öklözve; de az evangélium ügyében indított futásunkat hűséggel elvégezve (Cselekedetek 20,24; 2Timóteus 4,7).