„…mondtam-e egy szóval is:… Miért nem építettetek nekem egy házat cédrusfából?” 2Sám 7,1–7
1 Amikor a király már palotában lakott, és az Úr mindenfelől nyugalmat adott neki ellenségeitől, 2 ezt mondta a király Nátán prófétának: Nézd, én cédruspalotában lakom, az Isten ládája pedig sátorlapok között lakik. 3 Nátán ezt mondta a királynak: Tedd meg mindazt, ami szándékodban van, mert veled van az Úr! 4 De még azon az éjszakán az történt, hogy így szólt az Úr igéje Nátánhoz: 5 Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, hogy ezt mondja az Úr: Te házat akarsz nekem építeni, hogy abban lakjam? 6 Hiszen attól kezdve, hogy fölhoztam Izráel fiait Egyiptomból, nem laktam házban mindmáig, hanem egy sátorral vándoroltam ide-oda, az volt a hajlékom. 7 Amíg Izráel fiai között vándoroltam, mondtam-e egy szóval is Izráel bármelyik bírájának, akit népem, Izráel pásztorául rendeltem: Miért nem építettetek nekem egy házat cédrusfából?
Bibliaolvasó kalauz – Karsay Eszter igemagyarázata
„…mondtam-e egy szóval is:… Miért nem építettetek nekem egy házat cédrusfából?” (7). A templomépítés nemes szándék, de a legszebb terv is ellenkezhet Isten akaratával. A teremtés Ura mindenütt jelen van, a világ a Teremtő dicsőségét sugározza. Isten a sátorszentélyben találkozott népével. Jézus a hegyen és a tó partján tanított. Bárhol velünk van, egy szerény imateremben is, ahol őt imádjuk. Építsünk templomot, de csak akkor, ha az Úr akarja.
RÉ 156 MRÉ 166
„Leült a nép enni, inni, és felkelt játszani.” 1Korinthus 10,1–13
1 Tudjátok meg, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2 és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. 3 Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, 4 és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt. 5 De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. 6 Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 7 Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.” 8 De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. 9 Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 11 Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. 12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(7) „Leült a nép enni, inni, és felkelt játszani.” (1Korinthus 10,1–13)
A jóléti keresztyénség számára nagy figyelmeztetés ez az igeszakasz. Rajtunk van a keresztség jele, élünk az úrvacsorával, és mégis folyton visszaélünk az Úr kegyelmével. Akkor a pogány környezetből gyülekezetté formálódó korinthusiakat intette az apostol, ma az elpogányosodó keresztyénség számára szólal meg a prófétai hang, mégpedig a pusztai vándorlás intő példáit tárva elénk (1–5).
Hétköznap dolgozunk, robotolunk, a munkánk lett a bálványunk. Az aranyborjú egy fajtája ez, amely akkor is bűn, ha az elvárt életmód belekényszerít minket ebbe a nyomorúságba. A hétvége aztán az evésé és a játéké; vagyis a kikapcsolódás sem az Isten közelében történik, hanem olyan helyeken, amely tele van kísértésekkel és istentelenségekkel (2Mózes 32,6).
Az apostol bálványimádásról, paráználkodásról, zúgolódásról szól, amely megkísértette Izráelt, és sokan elbuktak közülük; megkísértette a korinthusi gyülekezet tagjait; és bizony kísért bennünket is (6–10). Az elvilágiasodott keresztyénségre gondoljunk most, ne másra. Azokra gondoljunk, akiken ott van a megváltó Krisztus pecsétje, és nagy ünnepen még a lelki ételt és italt is magukhoz veszik (2–3), és mégsem leli kedvét bennük az Isten (5). Magunkra gondoljunk! A sákramentum nem közli az üdvösséget, hanem megpecsételi azt, ha valóban Jézus Krisztusban vagyunk.
Nem bízhatjuk el magunkat, de bízhatunk a szabadító Isten hatalmában, aki Jézus Krisztusban kihozta népét Egyiptomból és vezette, táplálta őket a pusztában, amiképpen minket is kihozott a halálból, és táplálva vezet az e-világ pusztaságában, az üdvösség útján járva. Ő nem terhel bennünket erőnk felett, hanem a próbák, kísértések idején is elkészíti a szabadulás útját, csak maradjunk az Ő közelében! (11–13)
Urunk, könyörülj! Ölelj magadhoz, ne engedd, hogy eltávolodjunk Tetőled!