„…az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett” 2Sám 11,14–27
14 Reggel azután levelet írt Dávid Jóábnak, melyet Úriással küldött el. 15 Ezt írta a levélben: Állítsátok Úriást az arcvonalba, ahol a leghevesebb a küzdelem, azután húzódjatok vissza, hogy levágják, és halálát lelje! 16 Így történt a város ostrománál, hogy Jóáb Úriást arra a helyre állította, amelyről tudta, hogy ott kemény harcosok állnak. 17 Amikor kitörtek a városbeli férfiak, és megütköztek Jóábbal, néhányan elestek a hadinépből Dávid szolgái közül. Meghalt a hettita Úriás is. 18 Jelentést küldött azért Jóáb Dávidnak az ütközet egész lefolyásáról. 19 Ezt parancsolta a küldöncnek: Ha elbeszéled az ütközet egész lefolyását a királynak, 20 és ha a király haragra lobban, és ezt mondja neked: Miért mentetek harc közben olyan közel a városhoz? Hát nem tudtátok, hogy a várfalról lőni fognak rátok? 21 Ki ütötte agyon Abímeleket, Jerubbeset fiát? Egy asszony dobott rá a várfalról egy malomkövet, és ezért halt meg Tébécben! Miért mentetek olyan közel a várfalhoz? Akkor így válaszolj: Szolgád, a hettita Úriás is meghalt. 22 A küldönc tehát elment, és amikor megérkezett, jelentette Dávidnak mindazt, amit rábízott Jóáb. 23 A küldönc ezt mondta Dávidnak: Először erősebbek voltak nálunk azok az emberek, ránk törtek a mezőn, de mi visszaszorítottuk őket a kapu bejáratáig. 24 A várfalról azonban lövöldözni kezdtek szolgáidra az íjászok, és meghaltak néhányan a király szolgái közül. Szolgád, a hettita Úriás is meghalt. 25 Akkor ezt parancsolta Dávid a küldöncnek: Mondd meg Jóábnak: Ne tekintsd ezt olyan nagy bajnak, mert a fegyver hol ezt, hol azt pusztítja el. Harcolj még erősebben a város ellen, és rombold le! Így biztasd őt! 26 Amikor meghallotta Úriás felesége, hogy meghalt a férje, Úriás, elsiratta az urát. 27 A gyász letelte után érte küldött Dávid, palotájába vitette; az pedig a felesége lett, és fiút szült neki. De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.
Bibliaolvasó kalauz – Benke György igemagyarázata
„…az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett” (27). Úgy tűnik, sikerült elsimítani a gyilkosságig növekedett törvényszegést. Meg-könnyebbülnek az érintettek: Dávid, Betsabé, Jóáb, a küldönc. A bűnt azonban nem elsimítani kell, hanem megbánni. Az Úrnak nem tetszik a bűn elsimítása. Legyen mindig komoly kérdésünk: az Úrnak tetszik-e, amit tervezünk, amire vágyunk, amit tenni akarunk?
RÉ 206 MRÉ 303
„…idegen maradok…” 1Korinthus 14,1–25
1 Törekedjetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok. 2 Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. Nem is érti meg őt senki, mert a Lélek által szól titkokat. 3 Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal. 4 Aki nyelveken szól, önmagát építi, aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi. 5 Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de még inkább, ha prófétálnátok; mert nagyobb az, aki prófétál, mint az, aki nyelveken szól, kivéve, ha meg is magyarázza, hogy a gyülekezet is épüljön belőle. 6 Ha pedig, testvéreim, elmegyek hozzátok, és nyelveken szólok, mit használok nektek, ha nem szólok hozzátok egyúttal kinyilatkoztatásban vagy ismeretben, prófétálásban vagy tanításban? 7 Az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár lant, ha nem adnak különböző hangokat, hogyan ismerjük fel, amit a fuvolán vagy a lanton játszanak? 8 Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni? 9 Így van veletek is, amikor nyelveken szóltok: ha nem szóltok világosan, hogyan fogják megérteni, amit beszéltek? Csak a levegőbe fogtok beszélni. 10 Ki tudja, hányféle nyelv van ezen a világon, és egyik sem értelmetlen. 11 Ha tehát nem ismerem a nyelvet, a beszélőnek idegen maradok, és a beszélő is idegen lesz nekem. 12 Ezért ti is, mivel buzgón kéritek a lelki ajándékokat, arra igyekezzetek, hogy ez a gazdagodásotok a gyülekezet építését szolgálja. 13 Ezért aki nyelveken szól, imádkozzék azért, hogy magyarázatot is tudjon adni. 14 Mert ha nyelveken szólva imádkozom, a lelkem ugyan imádkozik, de az értelmemet nem használom. 15 Mi következik mindezekből? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is. 16 Mert ha csak lélekkel mondasz dicséretet, akkor aki az avatatlanok helyét foglalja el, hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, amikor nem is tudja, mit beszélsz? 17 Mert a te hálaadásod ugyan jó, de a másik nem épül belőle. 18 Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, 19 de a gyülekezetben inkább akarok öt szót mondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken. 20 Testvéreim, ne a gondolkodásban legyetek gyermekek, hanem a rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkodásban ellenben érettek legyetek. 21 A törvényben meg van írva: „Idegen nyelveken és idegenek ajkával fogok szólni ehhez a néphez, de így sem hallgatnak rám”, ezt mondja az Úr. 22 Úgyhogy a nyelveken szólás jel, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek, a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szól. 23 Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök? 24 De ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy avatatlan, azt mindenki meggyőzi bűnös voltáról, mindenki megítéli, 25 és így szívének titkai nyilvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja Istent, és hirdeti, hogy Isten valóban közöttetek van.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(11) „…idegen maradok…” (1Korinthus 14,1–25)
A zenekar sokféle hangszerből áll. A mester által megalkotott zenemű csak akkor szólalhat meg, ha mindegyik hangszer tisztán és biztosan, a maga felismerhető hangján szólal meg, figyelve a másikra, együtt pedig a karmesterre. Így lesz egy zenemű építő, bátorító és vigasztaló alkotássá, a zeneszerző szándéka szerint, nem pedig valami követhetetlen, zavaró, bántó és idegen diszharmóniává.
Az apostol világossá teszi a sorrendet. A gyülekezetben igyekezzünk a krisztusi szeretetre, ebben a szeretetben éljük meg az Istentől kapott lelki ajándékainkat, ezek közül pedig leginkább a prófétálást (1). A prófétálás itt a mások számára is érthető, tehát embereket megszólító (2), világosan érthető (9), józan (12), építő, bátorító, vigasztaló (3), tanító (6) bizonyságtételt jelenti. Az Úrtól elkért igehirdetés ez az Isten megváltó szeretetéről, Isten szeretetével (1), miközben a Lélek által maga az Úr szólal meg szavainkban.
A korinthusiak rajongtak örömükben (12), a megtérés első szeretetének tüzével, de teljesen idegenek maradtak azok számára, akik ezt a gyülekezetben másként élték meg, és még inkább idegenek maradtak a gyülekezeten kívüliek számára. Ha az apostol ezzel a rajongással, és nem az értelem beszédével ment volna közéjük, nem juthattak volna hitre. Ha pedig most egy kívülálló érkezik hozzájuk, teljesen idegen marad számára mindaz, ami a korinthusiak között történik; sőt, megijed, megrémül (23–25).
Megdöbbentett ez a kép! Gondolkozzunk el rajta: miközben el vagyunk telve magunkkal, a magunk hitével, ismeretével, örömével, bizonyosságával, embertelenül idegenek és érthetetlenek maradunk sokak számára (11). Ami számunkra egy gyönyörűen csengő zenemű, az mások számára egy érthetetlen és zavaró diszharmónia, amely nem épít, hanem összedönt; nem vigasztal, hanem elriaszt; nem bátorít, hanem szeretetlen. Fontos és áldott a mi nagy bizonyosságunk, de keveset ér az, ha a másik nem részesül, nem épül abból. Könnyebb rajongani, könnyebb az értelemet kikapcsolni, de ebben a világban az értelem és ismeret megragadása által működik leginkább a Lélek. Inkább öt szót értelemmel, mint sokat rajongva; még akkor is, ha rajongásom a Szentlélektől való (12–19). A saját lelkem által hergelt rajongástól pedig engem és mindenkit óvjon meg az Isten, mert akkor az énemet és az én hatalmas élményemet akarom a másikra erőltetni, akinek egyébként az én élményem semmit sem jelent.
Az Úr szóljon és építsen általunk!