„Így lopta be magát Absolon az izráeli emberek szívébe” 2Sám 15,1–12
1 Történt ezek után, hogy Absolon szerzett magának egy harci kocsit, lovakat és ötven embert, akik előtte futottak. 2 Reggelenként odaállt Absolon a kapuba az út mellé, és megszólított mindenkit, aki valamilyen peres ügyben ment a királyhoz ítéletért. Megkérdezte: Melyik városból való vagy? És ha az ezt felelte: Izráelnek ebből vagy abból a törzséből való a te szolgád, 3 akkor ezt mondta neki Absolon: Nézd, a te ügyed helyes és jogos, de nincs a királynál senki, aki meghallgasson téged. 4 Majd így folytatta Absolon: Bárcsak engem tennének bíróvá ebben az országban! Akkor bárki jönne hozzám, akinek peres ügye van, én igazságot szolgáltatnék neki. 5 És ha valaki közeledett hozzá, hogy leboruljon előtte, akkor kinyújtotta a kezét, magához szorította, és megcsókolta. 6 Így tett Absolon egész Izráelből mindazokkal, akik ítéletért mentek a királyhoz. Így lopta be magát Absolon az izráeli emberek szívébe. 7 Négy esztendő elteltével ezt mondta Absolon a királynak: Hadd menjek el, hogy teljesítsem Hebrónban az Úrnak tett fogadalmamat! 8 Mert ezt a fogadalmat tette a te szolgád, amikor az arámi Gesúrban lakott: Ha egyszer visszavisz engem az Úr Jeruzsálembe, áldozattal fogok szolgálni az Úrnak. 9 A király azt mondta neki: Menj el békességgel! Elindult tehát, és elment Hebrónba. 10 Közben titkos megbízottakat küldött Absolon Izráel minden törzséhez ezzel az üzenettel: Ha meghalljátok a kürt szavát, kiáltsátok ezt: Király lett Absolon Hebrónban! 11 Kétszáz férfi ment Absolonnal Jeruzsálemből, akik jóhiszeműen mentek a hívására, nem tudva semmit a dologról. 12 Absolon bemutatta az áldozatot, közben pedig magához hívatta a gilói Ahítófelt, Dávid tanácsosát is Gilóból, a maga városából. Az összeesküvés pedig erősödött, és egyre többen csatlakoztak Absolonhoz.
Bibliaolvasó kalauz – Fónagy Miklós igemagyarázata
„Így lopta be magát Absolon az izráeli emberek szívébe” (6). Megkezdődik a fiú lázadása édesapja ellen. Mindenféle trükköt igénybe vesz, hogy elérje célját. Jóhiszemű embereket nyer meg magának, köztük Dávid belső tanácsadóit is, titkos megbízottakat küld Izráel minden törzséhez, teljes erővel „dübörög a konspiráció”. Hogy hová fog fajulni mindez, az itt még nem látszik biztosan. Az azonban biztos, hogy Isten jóváhagyó áldása nem kíséri Absolon mesterkedéseit.
RÉ 14 MRÉ 14
„…Isten kegyelmével jártunk a világban…” 2Korinthus 1,12–22
12 Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. 13 Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni, 14 ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján. 15 Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben. 16 Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába. 17 Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is? 18 Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”. 19 Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. 20 Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. 21 Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, 22 pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(12) „…Isten kegyelmével jártunk a világban…” (2Korinthus 1,12–22)
Mivel dicsekedhetünk?
Isten kegyelmével dicsekedhetünk. Minden kegyelem. Ez a kegyelem éltet, ez a kegyelem üdvözít, ez a kegyelem teszi áldottan értelmessé és teljessé a földi életet, az Úr által „itt” kijelölt időben. Ez a kegyelem adja a hitet, és ez a kegyelem érleli a hitünket, ahogy telik földi életünk ideje, miközben egyre inkább belátjuk, hogy egyetlen lehetőségünk van: hűséggel tesszük az Úrtól kapott dolgunkat, miközben egyre inkább ráhagyatkozunk erre a megtartó, megváltó kegyelemre (12–14).
Lenyűgözve nézem a mai fiatalokat. Felnőttek a jólétben. Szépek, okosak, tehetségesek, már egyetemistaként bejárták a világot, tapasztaltak, nyelveket beszélnek, és káprázik bennük az öntudat, amelyben még a hit is egy produktuma a saját képességeiknek. Mindegyikük felfedezi, hogy ő maga éppen mivel dicsekedhet. Emberileg jogos is a dicsekvésük. A napokban egy nemzetközi konferenciát kellett megnyitnom, ahol a neves szakemberek mellett egy fiatalember is megszólalt a témában. Mindenben tökéletes volt és egyben félelmetes, mert hiányzott belőle az Isten kegyelmének ismerete.
Pedig önmagában milyen bizonytalan az emberi élet, milyen labilis az emberi bölcsesség, mennyire ingatag és érdekvezérelt minden emberi vélemény: „igenünk” ugyanabban a témában, a helyzet változásával máskor „nem”. Isten kegyelme: Jézus Krisztus, aki igent és áment mondott a mi bizonytalan és halandó életünkre (15–20).
Egyedül ez a kegyelem biztos, egyedül az Isten kegyelmére való ráhagyatkozás tesz bennünket szilárddá. Olyan ez, mint amikor kilépek egy teraszra, elém tárul a gyönyörű panoráma, és hirtelen el is feledkeztem arról, hogy az erkély hordoz, amely roppant oszlopokon nyugszik. Szilárdságom, eredményeim, távlataim nem tőlem vannak, hanem Isten megtartó, hordozó kegyelmének ajándékai (1,21–24).
Isten kegyelmével dicsekedhetünk (12). Aki pedig látja az Isten kegyelmét, az tud másokkal is dicsekedni, ugyanakkor az ilyen ember képes a saját élete Istentől kapott értelmét is hálaadó dicsekvéssel felfedezni (14).