„Így adott az Úr nagy győzelmet” 2Sám 23,8–39
8 Ezek voltak név szerint Dávid vitézei: a tahkemóni Jóséb-Bassebet, egy főtiszt, aki úgy forgatta a lándzsáját, hogy egy alkalommal nyolcszáz embert döfött le. 9 Azután Eleázár, Ahóhí fiának, Dódónak a fia, egyike annak a három vitéznek, akik Dávid mellett voltak, amikor csúffá tették a harcra gyülekezett filiszteusokat. Az izráeliek már visszavonultak, 10 de ő ott maradt, és vágta a filiszteusokat, míg csak bele nem fáradt, és hozzá nem ragadt a keze a kardhoz. Nagy győzelmet adott az Úr azon a napon. Azután a hadinép is visszatért hozzá, de csak fosztogatni. 11 A következő volt Sammá, a harári Ágé fia. Amikor összegyűltek a filiszteusok Lehínél, ahol a mező egy darabja lencsével volt bevetve, a hadinép már megfutamodott a filiszteusok elől, 12 de ő megállt annak a darab földnek a közepén, megvédte azt, és megverte a filiszteusokat. Így adott az Úr nagy győzelmet. 13 Egyszer a harminc vezér közül hárman elmentek Dávidhoz, és aratáskor érkeztek meg az Adullám-barlangba, amikor a filiszteusok serege a Refáím-völgyben táborozott. 14 Dávid akkor a sziklavárban volt, a filiszteusok előőrse pedig ugyanakkor Betlehemnél. 15 Dávid eltikkadt, és ezt mondta: Ó, bárcsak valaki vizet hozna nekem a betlehemi kútból, onnan a kapu mellől! 16 Erre a három vitéz áttört a filiszteus táboron, vizet merített Betlehemben a kapu melletti kútból, elhozták, és odavitték Dávidnak. Ő azonban nem akarta meginni, hanem kiöntötte áldozatul az Úrnak, 17 és ezt mondta: Az Úr mentsen meg attól, hogy ilyet tegyek! Hiszen azoknak az embereknek a vére ez, akik kockára tették az életüket! Ezért nem akarta meginni. Ilyeneket vitt véghez ez a három vitéz. 18 Abísaj, Jóáb testvére, Cerújá fia volt a harminc vezér parancsnoka. Ő úgy forgatta a lándzsáját, hogy háromszáz embert döfött le. Ő volt a leghíresebb a harmincak között. 19 A harmincak között ő volt a legtekintélyesebb, ezért lett a parancsnokuk; ám az előző háromnak nem ért a nyomába. 20 A Kabceélból való Benájá, Jójádá fia is kiváló ember volt, és nagy tetteket vitt véghez. Ő vágta le Móáb két bajnokát. Ő ment le egy verembe, és megölt egy oroszlánt, amikor egyszer hó esett. 21 Ugyanő vágott le egy nagy termetű egyiptomi embert, bár az egyiptomi kezében lándzsa volt, ő meg csak bottal ment rá. De kiragadta az egyiptomi kezéből a lándzsát, és a saját lándzsájával ölte meg. 22 Ilyeneket vitt véghez Benájá, Jójádá fia. Ő is nevezetes volt, mint az a három vitéz. 23 Tekintélyes volt a harminc között, de a háromnak nem ért a nyomába. Dávid a testőrök vezetőjévé tette. 24 Aszáél, Jóáb testvére is kivált a harminc közül, akik a következők voltak: Elhánán, a betlehemi Dódó fia, 25 a haródi Sammá, a haródi Elíká, 26 a peleti Helec, a tekóai Írá, Ikkés fia, 27 az anátóti Abíezer, a húsái Mebunnaj, 28 az ahóhi Calmón, a netófái Mahraj, 29 a netófái Héleb, Baaná fia, a benjámini Gibeából való Ittaj, Ríbaj fia, 30 a pirátóni Benájá, a nahalé-gaasi Hiddaj, 31 az arbai Abíalbón, a bahúrími Azmávet, 32 a saalbóni Eljahbá, Jónátán, Jásén fia, 33 a harári Sammá, az arári Ahíám, Sárár fia, 34 a maakái Elífelet, Ahaszbaj fia, a gilói Elíám, Ahítófel fia, 35 a karmeli Hecró, az arbai Paaraj, 36 a cóbái Jigál, Nátán fia, a gádi Bání, 37 az ammóni Celek meg a beéróti Nahraj, Jóábnak, Cerújá fiának a fegyverhordozója, 38 a jeteri Írá, a jeteri Gáréb 39 és a hettita Úriás. Összesen tehát harmincheten voltak.
Bibliaolvasó kalauz – Balla Péter igemagyarázata
„Így adott az Úr nagy győzelmet” (12). Dávid királyt olyan hősök vették körül, akik az életüket is kockáztatták érte. A király jelképes tettel is bizonyságot tett arról, hogy minden áldozatért Istennek kell hálát adnunk (16). A nép hőseit feljegyzi a történelem, de a történetíró kétszer is kimondja, hogy a győzelem az Úr ajándéka (10.12). Az utolsó ellenséget, a halált is legyőzte Jézusban, feltámadott Megváltónkban (1Kor 15,26).
RÉ 135 MRÉ 135
„…háromszor kértem az Urat…” 2Korinthus 12,1–10
1 Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. 2 Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja. 3 Én tudom, hogy az az ember – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak az Isten tudja – 4 elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket ember el nem mondhat. 5 Ezzel az emberrel dicsekszem, nem pedig önmagammal; hacsak az erőtlenségeimmel nem. 6 Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall, 7 még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. 8 Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. 9 De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. 10 Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(8) „…háromszor kértem az Urat…” (2Korinthus 12,1–10)
Háromszor könyörgött az apostol azért, hogy Isten szabadítsa meg nyomorúságából. Ez a „háromszor” azt jelenti, hogy nagyon sokszor imádkozott ezért az apostol.
Ám az apostol, aki másoknak a gyógyulás és a szabadulás evangéliumát hirdette, és másokat meg is gyógyított az Isten akarata és hatalma által, maga beteg és megalázott maradt.
Mi győzedelmes keresztyénséget akarnánk, látványos diadalt, megtérő tömegeket, ébredéseket, szabadulásokat, gyógyulásokat.
Isten gondolata azonban egészen más erről: e-világban maradunk a megtépázott, ellentmondásos emberlétünkben, gyarló és törékeny testünkben, érzékeny lelkünkben, zilált idegrendszerünkben; és az Úr mégis tud használni bennünket. Ez egy nagy evangélium.
Az Ő kegyelme elég nekünk, minden nyomorúságunkban; üdvösségesen elég! Mire elég ez a kegyelem? Három dolgot említek most erre nézve.
Elég az Úr kegyelme arra, hogy megbéküljünk Ővele. Elég az Úr kegyelme arra, hogy megbéküljünk az Ő döntéseivel, amellyel gyakran úgy intézi sorsunkat, hogy emberi ésszel azt nem vagyunk képesek felfogni. Elég az Úr kegyelme arra, hogy megbéküljünk másokra is kiterjedő szeretetével.
Elég az Úr kegyelme arra, hogy megbéküljünk önmagunkkal, azokkal a keretekkel, amelyeket az Úrtól kaptunk, és abban hálatelt örömmel, boldogan, elégedetten mozogva sáfárkodjunk az Őtőle kapott javainkkal.
Elég az Úr kegyelme arra, hogy a munkánkat el tudjuk végezni. Elképzelhető, hogy szerényebb ez a szolgálati terület, mint amit magunknak megálmodtunk. Isten előtt azonban nincs különbség feladat és feladat között, mert amit Őtőle kaptunk, amit az Ő dicsőségére végzünk, az fontos, értékes, áldott, akármilyen apró és mások által felejthető legyen is az a „dolog”. A lényeg az, hogy amit Isten kiszabott ránk, annak elvégzéséhez Ő elég erőt és időt ad. Ő tudja, mi az elég! Áldott legyen ezért az Úr!