„Jób ...félte az Istent, és kerülte a rosszat" Jób 1
1 Élt Úc földjén egy Jób nevű ember. Feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat. 2 Hét fia és három leánya született. 3 Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz igás ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél. 4 Fiai lakomát szoktak tartani, mindegyik a maga házában és a maga napján. Ilyenkor üzentek három nővérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek-igyanak. 5 Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal. 6 Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. 7 Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. 8 Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. 9 A Sátán így felelt az Úrnak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! 10 Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. 11 De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged! 12 Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől. 13 Egyszer, amikor Jób fiai és leányai elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak, 14 hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhák odakint szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek. 15 De a sábaiak rájuk rontottak, és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 16 Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Tűz csapott le Istentől az égből, amely megégette és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 17 Még beszélt, amikor ismét érkezett valaki, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken és elvitték őket, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 18 Még beszélt, amikor érkezett egy másik, és így szólt: Fiaid és leányaid elsőszülött testvérük házában lakomáztak, borozgattak. 19 De hirtelen erős szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked. 20 Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, 21 és így szólt: Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve! 22 Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.
Bibliaolvasó kalauz – Pentaller Attila
Jób áldozatot mutatott be a tisztességes, becsületes gyermekeiért (5). Nem erkölcsös viselkedésükben kételkedett, hanem minden féltve őrzött dolgánál jobban akarta őrizni gyermekei szívét (Péld 4,23). Miként őrizzük, és hogyan őrizhetjük szeretteink: gyülekezetünk, házastársunk, gyermekeink, unokáink, testvéreink szívét, hogy az Úrnak éljenek?
RÉ 88 MRÉ 88
„…az én helyzetem…” Filippi 1,12–17
12 Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja, 13 mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet, 14 úgyhogy többen azok közül, akik testvéreink az Úrban, fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét. 15 Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik Krisztust: 16 ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem, 17 azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(12) „…az én helyzetem…” (Filippi 1,12–17)
A saját helyzetem, összefüggéseiből kiragadva, vagy önhitté torzít, vagy kétségbeesetté nyomorít. Gondolj bele a saját helyzetedbe, abba, amiben most vagy… Vannak hétköznapi helyzetek, sikerek és kudarcok; és bizonyos esetekben átélhetünk kirobbanónak tűnő győzelmeket és halállal fenyegető, kétséggel kísértő testi-lelki mélységeket.
A saját helyzetem csak az összefüggéseibe visszahelyezve értelmezhető, múltam, kapcsolataim, vágyaim, tévesztéseim eredőjeként. Legalábbis a bölcselők egy része ezt mondja. Ez az összefüggés azonban édeskevés. Vannak ugyanis olyan helyzetek – a lényegi helyzetek mind ilyenek – amikor az emberi összefüggések nem elégségesek, sem a tudományosan empirikus eredmények, sem a nagy formátumú bölcseleti és teológiai gondolatok nem elegendők.
A saját helyzetemet egyedül a feltámadott Jézus Krisztus által elhozott, örökkévaló összefüggésekből szemlélve érthetem meg. Olyan ez, mint amikor egy régóta keresett könyvet megtalálok és végre feltehetek a helyére, a polcra. Ilyenkor szabályosan megnyugszom. Évek óta őrizgettem a gyerekeink kiskorú rajzait egy dobozban, a megszokott helyen. Egyszer csak eltűnt onnan az a doboz. Hosszú évekig nem találtam, már lemondtam róla, amikor a dobozt meglelve, visszatettem a helyére, a szemem elé, ahol mindig látom azt. Boldoggá tett ez a „rátalálás”.
Ilyen az, amikor a saját helyzetemet a krisztusi, örök, megváltó összefüggésekben szemlélem. Ilyenkor a múlt bocsánatot nyer, a jövő megtelik értelemmel, és ez az örökkévaló jövő reménységgel erősíti meg az akármilyen jelent is: alázatos hálát ajándékoz a sikerekben, és bizonyosságot a nyomorúságokban. Ennek az örökkévaló összefüggésnek tágassága elhordoz minden emberi irigységet, versengést, önzést, szándékolt gyötrést – még az egyházban, a Krisztus ügyében forgolódva is –; de ez a krisztusi látás meglátja a jóakaratot és a szeretetet is (15–16).
Mennyei örökségünk van, ezért helyzetünk mindenkor az evangélium terjedését szolgálja, akárcsak Pál fogsága Filippiben, ahol még a testőrség is meghallotta a Jézus Krisztus Igéjét (12–14).
Isten minden helyzetünkben lát bennünket, Ő megtalált, a szemei előtt vagyunk.