„Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját.” Jób 3
1 Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. 2 Megszólalt Jób, és ezt mondta: 3 Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! 4 Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár! 5 Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé! 6 Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába! 7 Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás! 8 Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt. 9 Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait, 10 mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot! 11 Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? 12 Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak? 13 Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna 14 a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak, 15 vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat. 16 Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra? 17 Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt. 18 A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját. 19 Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától. 20 Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett, 21 akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, 22 akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt; 23 az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat? 24 Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás. 25 Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem. 26 Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés.
Bibliaolvasó kalauz – Pentaller Attila
Jób szenvedésében, gyászában átkot mond születése napjára. Ha meg sem született volna, nem kellene átélnie most ezeket a fájdalmakat. Ezzel azonban a jelen szenvedésében kitörölné az Istennel töltött évtizedeit, és elvetné a jövendő áldásait is. Miért rettegett Jób (25)? Miből táplálkoznak az én félelmeim? Egy gyermek szabadságával, vagy egy szolga kényszerességével élem a hitemet (Gal 4,6–7)?
RÉ 458 MRÉ 463
„…Jézus Krisztus Úr…” Filippi 2,1–11
1 Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, 2 akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. 3 Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; 4 és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. 5 Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: 6 aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, 7 hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; 8 megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. 9 Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, 10 hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké; 11 és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(11) „…Jézus Krisztus Úr…” (Filippi 2,1–11)
Valljuk, hogy a megváltó Jézus Krisztus az egyetlen Úr (11). Ő a múlt, a jelen és a jövő Ura. Ő az egyén, a közösség, az egyház, a világ, a kozmosz Ura. Ő az élet, a halál és a történelem Ura. Ő a hívő ember életének Ura is. Számunkra ez nemcsak tény, nemcsak ismeret; hanem szívbéli bizalom és engedelmesség. Vagyis számunkra ez a tény már itt megtapasztalt, megélt valóság, amely újjászüli az életünket, láthatóan megváltott emberekké formál bennünket (Galata 4,19).
Jézus Krisztus az egyetlen Úr, abban az értelemben is, hogy Ő az egyetlen, aki az „úr” voltát, másokért aláhajló szeretetében mutatta meg (6–8). Ez a szeretet: megváltó szeretet, mivel Jézus Krisztus, isteni hatalmával, egyedül képes bennünket megmenteni a bűntől, a haláltól, a kárhozattól. Jézus Krisztus ugyanis magára vette a halált, de isteni hatalmával győztesen vette magára a halált: legyőzte azt (9–11).
Jézus Krisztus megmutatta azt is, hogy minden „uraság” szolgálat; ugyanakkor minden krisztusi szeretetből való szolgálatot megáld és végül felmagasztal az Isten. Bizony, az Úrtól elszakadt világban ma is halálos kockázata van a szeretetnek. Ugyanakkor nincs más járható út, mert nem jó egy olyan világban élni – mondjuk ki –, rettenetes egy olyan világban élni, ahol meghidegül a szeretet.
Hisszük, hogy Jézus Krisztusban, minden emberlétből fakadó szomorúság, reménytelenség, valamint minden itt megélt tragédia ellenére is: van vigasztalás. Az Úrban, minden rideg és határtalan emberi kegyetlenség ellenére is van irgalom és könyörület. Jézus Krisztusban, minden önzés és hiú dicsőségvágy ellenére is: van alázat; minden gyarló széthúzás, szétszóratás, kárhoztatás ellenére is: van Istennek kedves egység és üdvösség (1–5).
Olyan a Jézus Krisztusban megújult élet, mint amikor mágnes kerül a szétszórt vasreszelék közé. Akkor a legkisebb vasreszelékszemcse is, minden vita nélkül, az igazodás boldog szabadságában találja meg a helyét, az isteni üdvösséges rendben. Ilyen a megváltott ember, ilyen az Isten megváltott népe.