„Talán terhedre van, ha beszélni próbálok hozzád, de ki tudja itt magába fojtani a szót?” Jób 4
1 Megszólalt a témáni Elífáz, és ezt mondta: 2 Talán terhedre van, ha beszélni próbálok hozzád, de ki tudja itt magába fojtani a szót? 3 Hiszen másokat intettél, és a lankadt kezeket erősítetted. 4 A botladozót szavaid talpra állították, és a roskatag térdeket megerősítetted. 5 Most, hogy rajtad a sor, ellankadtál? Téged ér csapás, és megzavarodsz? 6 Nem ad bizodalmat istenfélelmed, és reménységet feddhetetlen életed? 7 Emlékezz csak: elpusztult-e valaki ártatlanul, és irtottak-e ki valahol becsületes embereket? 8 Ahogyan én láttam, mindenki azt aratja, aminek felszántott: hamisságot és vészt, ha egyszer azt vetett. 9 Isten leheletétől elpusztulnak, haragja szelétől semmivé lesznek. 10 Elhallgat a hím oroszlán, nem bömböl többé, és kitörnek a fiatal oroszlán fogai. 11 Elpusztul a hím oroszlán, mert nincsen zsákmánya, és elszélednek a nőstények kölykei. 12 Titokzatos szavak jutottak el hozzám, suttogásukat épp csak felfogták füleim, 13 éjszakai látomásoktól felizgatva, amikor mély álom száll az emberekre. 14 Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden porcikám. 15 Szellő simította végig az arcomat, felborzolódott a szőr testemen. 16 Megáll, de nem ismerem fel, amit látok. Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok: 17 Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember? 18 Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, angyalaiban is talál hibát. 19 Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban áll! Szétmorzsolják őket, mint a molyt, 20 reggeltől estére összezúzzák őket, elmúlnak örökre anélkül, hogy bárki észrevenné. 21 Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül.
Bibliaolvasó kalauz – Pentaller Attila
Miért zavarta Elifázt (5–6), hogy Jób hitének egyértelmű áldásait látta mások életében (3–4)? Milyen lélek van abban, aki a gyászolót vádolja gyermekei haláláért, az őt ért csapásokért (7–9)? Miért zavarhat valakit, ha más szent életet él, ha hite áldást közvetít, ha sugárzik belőle az öröm? Elifáz a véleményét (8) saját spirituális élményével (12–17) támasztja alá, majd „isteni kijelentésként” adja tovább. A gyülekezet közösségében Isten megóv bennünket az önistenítéstől és a hamis prófétaságtól.
RÉ 69 MRÉ 69
„…ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet Igéjére figyeltek.” Filippi 2,12–30
12 Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, 13 mert Isten az, aki munkálja bennetek mind a szándékot, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. 14 Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, 15 hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, 16 ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába. 17 Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal; 18 de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt! 19 Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam, mi van veletek. 20 Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel; 21 mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig Krisztus Jézuséval. 22 De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért. 23 Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim. 24 De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek. 25 Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen, 26 mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy beteg. 27 Meg is betegedett halálosan, de Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék. 28 Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam. 29 Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket, 30 mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(15–16) „…ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet Igéjére figyeltek.” (Filippi 2,12–30)
Akkor ragyoghatunk, mint a csillagok a világban, ha az élet Igéjére figyelünk. Ha az Isten Igéjének, Jézus Krisztusnak, a világ világosságának fénye ragyog ránk, csak akkor ragyoghatunk mi magunk is (János 8,12). A mi ragyogásunk nem a mi fényünk, hanem az Úré az, de mi ragyogtathatjuk azt tovább (15).
Ebből következően értelmezhető az összes többi, nem könnyű tétel, amit itt az apostol felsorol. Ahogy a világosságunk nem a miénk, hanem az Úré, úgy az engedelmességünk (12), az üdvösségünk (12–13), a feddhetetlenségünk, a romolhatatlanságunk, a hibátlanságunk (14–15) is mind az Úr ajándékai, amelyekkel zúgolódás és vonakodás nélkül teszünk mindent. Csak így lehet „életszerű” az, ami egyébként életszerűtlennek és valótlannak tűnik, hiszen az Úr ragyogása nélkül az életünk tele van sötét hibákkal, zúgolódásokkal és vonakodásokkal, miközben félelmeink és rettegéseink sem az üdvösségünket munkálják (12).
Pál, önmaga feláldozásáról, „italáldozatáról” szól (17–18). Önmagunktól, önmagunkat feláldozni is képtelenek vagyunk, csak ha az Úr ehhez kegyelmet és erőt ad; és bizony nem mindenkinek ad ehhez erőt és kegyelmet; tehát azoknak nem is kell magukat másokért feláldozni. Jézus Krisztus áldozata egyszeri és tökéletes áldozat, ami mellet a mi önfeláldozásunk semmit nem old meg, legfeljebb adott helyzeteket kezel, ha ez az Úr akarata. A krisztusi önmegtagadás más, mint az önfeláldozás: a krisztusi önmegtagadás kizárja az önmegvalósítást, de nem egyenlő az önfeladással.
Isten jótetszése munkálja ki ezeket (13). Bizonyosságunk, hogy ami Istennek tetszik, az nekünk is jó, mert az Úr jót akar az övéinek. Ebből fakad mindenkor a mi valódi örömünk (18).