„Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással” Jób 8
1 Akkor megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta: 2 Meddig beszélsz ilyeneket, meddig lesz heves szél szádnak beszéde? 3 Meghamisítja-e Isten a jogot, elferdíti-e a Mindenható az igazságot? 4 Ha fiaid vétkeztek ellene, hibájukért fizetett meg nekik. 5 De ha te Istent keresed, és a Mindenhatóhoz könyörögsz, 6 ha tiszta vagy és becsületes, most újra rád tekint, és helyreállítja otthonodat igazságodért. 7 Bár először kicsiny voltál, végül igen naggyá leszel. 8 Kérdezd csak meg az előző nemzedéket, jegyezd meg, amit kikutattak az atyák! 9 Mi csak tegnap születtünk, és semmit sem tudunk, életünk csak árnyék a földön. 10 Majd ők tanítanak, és megmondják neked, tőlük származnak az értelmes szavak! 11 Megél-e a nád a mocsáron kívül? Felnőhet-e víz nélkül a sás? 12 Előbb frissen zöldell, vágáshoz is zsenge, majd máris elszárad, minden fűnél előbb. 13 Így járnak azok, akik elfeledkeznek Istenről, az elvetemültek reménysége elvész. 14 Szétfoszlik bizakodásuk, bizodalmuk olyan, mint a pókháló. 15 Ha házára támaszkodik, nem marad meg, belekapaszkodik, de nem tud megállni. 16 Virul ugyan a napfényben, indája túlnő a kerítésen, 17 gyökerei átbújnak a kőrakáson, megkapaszkodnak a kőhalomban is, 18 de ha kiirtják helyéről, még az is megtagadja őt: Nem is láttalak! 19 Ennyi volt élete öröme, azután mások nőnek helyette a földből. 20 Nem veti meg Isten a feddhetetlent, és nem támogatja a gonosztevőket. 21 Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással. 22 Gyűlölőidet szégyen borítja el, és nem marad meg a bűnösök hajléka.
Bibliaolvasó kalauz – Mező István igemagyarázata
„Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással” (21). Mint „tőrszúrás”, hangzik ez a jó hír, amely Bildád szájából meghirdetve teszi reménytelenné a boldog ujjongást. Jób „barátja” nem is értheti, hogy a szenvedő Jóbnak és vele együtt nekünk is, mégis milyen nagy örömet hirdet, amelynek vége az örök öröm lesz. „Érzem, hogy az örök élet / Már e földön az enyém lett” (RÉ 480). Ez nem a pillanat öröme, hanem a hit ujjongása.
RÉ 131 MRÉ 131
„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket…” Filippi 4,10–23
10 Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. 11 Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. 12 Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt. 13 Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem. 14 Mégis jól tettétek, hogy közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban. 15 Azt pedig tudjátok ti is, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor eltávoztam Makedóniából, az ajándékozás és elfogadás tekintetében egyetlen gyülekezet sem vállalt velem közösséget, csak ti egyedül, 16 mert egyszer-másszor Thesszalonikába is küldtetek szükségleteimre. 17 Nem mintha az ajándékot kívánnám, hanem azt kívánom, hogy bőségesen kamatozzék az a ti javatokra. 18 Átvettem mindent, és bővelkedem. Megvan mindenem, miután megkaptam Epafroditosztól, ami tőletek jött jó illatú, kedves, Istennek tetsző áldozatként. 19 Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban. 20 A dicsőség pedig Istenünké és Atyánké örökkön-örökké. Ámen. 21 Köszöntsetek minden szentet Krisztus Jézusban! Köszöntenek titeket a velem levő testvérek. 22 Köszöntenek titeket a szentek mind, főként pedig a császár udvarából valók. 23 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(19) „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket…” (Filippi 4,10–23)
Az apostol arról írt, hogy a fogsága és a tényleges nyomorúsága ellenére, bővelkedik a hitben (18), ezért bővelkedik az örömben (4,4), a békességben (4,7), az elégedettségben (11), az erőben (13). Ez a bővelkedés a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hitből fakadó bővelkedés a szükségben (19), amelynek elhordozásához krisztusi erő kell (13).
Ezzel az apostol rámutat ennek a világnak minden szükségére. Az apostol a reménységében sem feledkezik el a tényleges valóságról. Ez a világ nyög és sóhajtozik, benne mindenki és minden (Róma 8,22). Szűk ez a világ, szorít, szorongat. Hiányos ez a világ, tátongó mélységekkel. Töredékes ez a világ, nem teljes, éppen ezért fájdalmas, veszélyes, félelmetes. Olyan ez a töredékes világ, mint egy üvegtábla, amely csak addig töltheti be rendeltetését, amíg egyben van; amint megreped és megpattan, használhatatlanná, sebzően életveszélyessé élesedik.
Az apostol azonban túllát a tényleges valóságon. Vallja, hogy itt tükör által homályosan látunk: a tükör visszatükrözi és tágítja ezt a világot, de a tükörben csakis önmagamat láthatom, mulandó örömeimet és itteni szükségeimet is felnagyítva (1Korinthus 13,12). Ne a tükörbe nézzünk, hanem az Úrra tekintsünk! Csak az Úr tart meg és az Úrba vetett hitből fakadó reménység. Íme a reménységünk: A mi Istenünk be fogja tölteni minden szükségünket, az Ő gazdagsága szerint (19). Nem is tudom, miként lehet elhordozni az élet terheit enélkül a reménység nélkül! Urunk, tarts meg bennünket ebben az egyre inkább növekedő reménységben! (1Korinthus 13,13)
Csak az Úr töltheti be az emberi élet tényleges szükségeit. Megváltásra szorulunk! Az Úr betöltötte minden szükségünket! Megváltott emberek vagyunk! Reménységünk tény, hitben már „itt” megtapasztalható valóság.