„Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem” Jób 12
1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Azt hiszitek, ti vagytok az egész nép, és veletek kihal a bölcsesség? 3 Nekem is van annyi eszem, mint nektek, és nem vagyok alábbvaló nálatok. Ki ne tudna ilyesféléket? 4 Nevetséges lettem barátaim előtt, mert Istenhez kiáltoztam meghallgatásért; bizony, nevetséges lett az igaz és feddhetetlen! 5 A szerencsétlen ember megvetni való – gondolja, aki biztonságban él –, föl kell taszítani, ha megtántorodott! 6 Nyugtuk van a pusztítóknak sátrukban, biztonságban élnek, akik ingerlik Istent, és akik azt hiszik, hogy Istent a markukban tartják. 7 Kérdezd csak meg a jószágokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, majd a tudtodra adják! 8 Vagy elmélkedj a földről, az is tanít, a tenger halai is beszélnek neked. 9 Ki ne tudná mindezekről, hogy az Úr keze alkotta őket? 10 Az ő kezében van minden élőlény élete és minden ember lelke. 11 Hát nem kell a fülnek megvizsgálni a szavakat, ahogy az íny kóstolja az ételt? 12 Az öregemberek lennének a bölcsek, és a hosszú életűek mindig a megfontoltak? 13 Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem. 14 Ha lerombol valamit, nincs, ki felépítse; ha valakit bezár, nincs, ki kiengedné. 15 Ha elzárja a vizeket, kiszárad minden; ha nekiereszti, elpusztul a föld. 16 Tőle van az erő és a siker, hatalmában van a tévelygő és a tévelygésbe vivő. 17 Tanácsadókat tesz bolonddá, és gúnyt űz a bírákból. 18 Királyok bilincseit oldja le, és béklyót fon kötélből a derekukra. 19 Papokat tesz bolonddá, hatalmasokat ügyefogyottá. 20 Megbízhatók fogynak ki miatta a szóból, vének ítélőképességét ragadja el. 21 Előkelőkre zúdít megvetést, a hatalmasok fegyverét elveszi. 22 Mély, sötét titkokat leplez le, napvilágra hozza a homályos dolgokat. 23 Népeket tesz naggyá, majd elpusztítja őket, népek határát terjeszti ki, azután elűzi őket. 24 Megfosztja értelmétől az ország népének vezetőit, és engedi, hogy úttalan pusztában bolyongjanak. 25 Sötétben tapogatóznak világosság nélkül, hagyja, hogy bolyongjanak, mint a részegek.
Bibliaolvasó kalauz – Mező István igemagyarázata
„Istené a bölcsesség és hatalom, övé a tanács és az értelem” (13). Nyitottak vagyunk-e ma is arra, hogy az Úr felfedje nekünk a mai napra előre elkészített bölcsességet, amelyben látjuk az ő hatalmát. Várjuk-e most is az ő csodálatos eligazítását? Mert nemcsak egyéni életünkben, hanem a történelemben is igaz, hogy ha nem jön bölcsesség, akkor balgaság jön és romlás (17).
RÉ 373 MRÉ 252
„Mert megjelent az Isten kegyelme minden ember üdvösségére…” Titusz 2,11–15
11 Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, 12 és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban, 13 mivel várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőségének megjelenését, 14 aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket a maga népévé, amely jó cselekedetre törekszik. 15 Ezt hirdesd! Ints és feddj teljes határozottsággal: senki meg ne vessen téged!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(11) „Mert megjelent az Isten kegyelme minden ember üdvösségére…” (Titusz 2,11–15)
Megjelent az Isten, megmutatta magát nekünk. Az élő Isten folyamatosan jelen van az ember számára, csak az ember értelme és szíve nem nyitott arra, hogy ezt észrevegye. A teremtett világ, a történelem, a lelkiismeret, a valódi művészet folyamatosan utalnak a mindenek Urára, az élő Istenre. Isten megjelenik ezekben az úgynevezett „általános kijelentésekben”.
Megjelent az Isten, egészen konkrétan megmutatta magát nekünk, miután sokféleképpen szólt a próféták által, a legkonkrétabban egyszülött Fia által szólt hozzánk (Zsidókhoz írt levél 1,1). Jézus Krisztusban testet öltött az Isten. Jézus Krisztusban bebizonyította az Isten, hogy Ő van, megmutatta, hogy Ő milyen, és megváltotta az Ő népét. Isten szava ugyanis mindig szabadító tett. Isten az egyetlen, aki amit mond, azt azonnal és isteni hatalmával cselekszi is. A 19. zsoltár ihletetten szól Isten általános, konkrét és legkonkrétabb kijelentéséről.
Megjelent az Isten kegyelme. Isten mindig úgy jelenik meg, hogy megmutatja hatalmát, Úr voltát. De Isten hatalma mindig kegyelmes népéhez. Isten hatalma a megváltó, szabadító szeretet hatalma. Ez az egyetlen hatalom, amely a bűn, a halál, a gonosz hatalmát is képes megtörni. Jézus Krisztusnak adatott minden hatalom (Máté 28,18), hogy Isten kegyelmét isteni hatalmával érvényesítse, és bennünket megváltson. Isten megjelenése mindig hatalmasan kegyelmes jelenlét, szabadítás az ember számára. Ez a hatalom lehet ítéletté is a hitetlenség felett. Nekünk azonban csak arra van mandátumunk, hogy ezt hirdessük: Megjelent az Isten kegyelme!
Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme. Az üdvösség az élő Isten jelenléte az életünkben, amelyből minden körülmények között áldás fakad. Az üdvösség: a legfőbb jó (Filippi 1,23). Az üdvösség az örök élet bizonyossága, amely beragyogja ezt a földi életet. Azt írja a mai Ige, hogy minden ember üdvösségére jelent meg az Isten kegyelme (11). Soha nem tehetjük elmélet, teológiai vita alá, hogy itt a „minden ember” mit jelent. Ugyanakkor merjük komolyan venni az üdvösség ígéretét, magunkra és másokra nézve is! Kezdjük mindig onnan, hogy ez rám nézve reménység, és hitben járva üdvbizonyosság. Aztán folytassuk azzal, hogy a „minden ember” számomra az enyémeket jelenti, a szeretteimet; azokat, akik között élek; könyörögjek értük, és bátran tegyek bizonyságot előttük mindenkor. Mi mindenkire csak reménységgel tekinthetünk, nekünk mindenki felé bizonyságtevő szolgálatunk van. A többi a szuverén Isten cselekvése, és Ő mindent jól intéz.
Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme, és akik számára felragyogott a Krisztus (Efezus 5,14), azok újjászületnek, minden törékenységük és gyarlóságuk ellenére is (2Korinthus 5,6), mássá lesznek, megtisztulnak az Istennek kedves életre (12–15). Már megújultunk, de majd akkor tisztulunk meg teljesen, ha a mi Urunk Jézus Krisztus visszajön, és teljessé teszi rajtunk a megváltás művét. Ezért várjuk a mi boldog reménységünket! (13)