„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be” Jn 1,1–5
1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. 2 Ő kezdetben Istennél volt. 3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. 4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. 5 A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.
Bibliaolvasó kalauz – Márkus Mihály igemagyarázata
„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be” (5). Albert Einstein egyetemista korában vitába szállt professzorával: a sötétség nem „létezik”, az csak a fény hiánya. A hideg a hőnek a hiánya. Gyűlölet sincs: az csak a szeretet hiánya. Amikor szétárad a fény – felkel a nap –, a sötétség tovatűnik, nincs többé. A „nem létező” sötétség ezért volt képtelen befogadni a Világ Világosságát. Ma is ezért képtelen.
RÉ 329 MRÉ 197
„Közel van már az Úr napja.” Jóel 1
1 Ez az Úr igéje, amely Jóelhez, Petúél fiához szólt. 2 Halljátok meg ezt, ti, vének, figyeljen az ország minden lakója! Történt-e ilyesmi a ti időtökben vagy őseitek idejében? 3 Beszéljétek el fiaitoknak, fiaitok meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek! 4 Amit a hernyó meghagyott, megette a sáska, amit a sáska meghagyott, megette a szöcske, amit a szöcske meghagyott, megette a cserebogár. 5 Ébredjetek föl, ti, részegek, és sírjatok! Jajgassatok mindnyájan, ti, iszákosok, mert szátok elől elvették az édes bort! 6 Egy nép támadt országomra, hatalmas és száma sincsen. Fogai oroszlánfogak, úgy harap, mint a nőstény oroszlán. 7 Elpusztította szőlőmet, letördelte fügefáimat. Lehántotta, és szétszórta: ágai fehérlenek. 8 Keseregj, mint a szűz, ki vőlegényét gyászolja! 9 Megszűnt az étel- és italáldozat az Úr házában, gyászolnak a papok, az Úrnak szolgái. 10 Elpusztult a mező, gyászol a termőföld, mert elpusztult a gabona, elapadt a must, odalett az olaj. 11 Szomorkodnak a parasztok, jajgatnak a szőlőművesek, mert nincs búza, se árpa, odalett a mezőn az aratnivaló! 12 A szőlőtő elszáradt, a fügefa elhervadt, a gránátalma, a pálma, az almafa és a mező minden fája kiszáradt; a mosoly is lehervadt az emberek arcáról. 13 Öltsetek gyászruhát, és sírjatok, ti, papok! Jajgassatok, kik az oltárnál szolgáltok! Gyászruhában töltsétek az éjszakát, Istenem szolgái, mert megszűnt Istenetek házában az étel- és italáldozat. 14 Tartsatok szent böjtöt, hívjátok istentiszteletre a népet! Gyűjtsétek össze a véneket, az ország minden lakóját Isteneteknek, az Úrnak a házába, és kiáltsatok az Úrhoz! 15 Jaj, micsoda nap! Közel van már az Úr napja, pusztulás jön a Mindenhatótól! 16 Szemünk láttára veszett ki az élelem, az öröm és a vidámság Istenünk házából! 17 Elszáradt a vetőmag a földben, üresen állnak a magtárak, beomlottak a vermek, mert nincsen gabona. 18 Hogy nyögnek az állatok! Kóborolnak a marhacsordák, mert nincs legelőjük, a juhnyájak is sínylődnek. 19 Hozzád kiáltok, Uram, mert tűz égette ki a puszta legelőit, és láng perzselte fel a mező minden fáját. 20 A vadállatok is hozzád sóhajtoznak, mert kiszáradtak a folyóvizek, és tűz égette ki a puszta legelőit.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(15) „Közel van már az Úr napja.” (Jóel 1)
Az Úr napja, az Úr jogos ítélete felettünk. Mindennel visszaéltünk, amit az Úrtól kaptunk, kivétel nélkül mindannyian: vének és fiatalok, vezetők és vezetettek (1–3), józanok és részegesek (5), vidékiek és városiak (9–11), papok és hívek (13–14); még folytathatnánk a sort… Ezért jogos ítélet érkezik a Mindenhatótól (15). Világméretű pusztulást lát a próféta: sáskák, hernyók, cserebogarak pusztítása ez, vagy egy roppant seregé, vagy „virtuális hadseregé, netán robotoké”? (4) A pusztításuk a földön, az emberek között, a testekben és a lelkekben, a hit gyakorlásában, valamint az egykori értékek között: beláthatatlan (13). Eltűnt az öröm (12); elfáradtunk, de tovább hajszoljuk egymást; mert eltűnt a hit és az istentisztelet; és odalett a féltve őrzött saját életem intimitása is, a „szőlőm és fügefám” (7).
Az Úr napja, az Úr kegyelme rajtunk. Isten nem minket büntetett, hanem egyszülött Fiát adta érettünk, hogy népén könyörülhessen. Jézus Krisztus az első karácsonyon megszületett; miattunk, érettünk, helyettünk meghalt; majd legyőzve a bűnt, a halált, a gonosz hatalmát, feltámadott, a mi feltámadásunk zálogaként (1Korinthus 15,20). Az Úr napja számunkra mégsem a jogos ítélet napja, hanem a Megváltó érkezése, megváltásunk valósága.
Az Úr napja böjtre, megtérésre hív (14), és könyörgésre indít (19). Isten megmaradt népe nem lankad: Az Úrhoz kiáltunk, akárcsak a próféta, hogy aki már eljött, aki már megváltott bennünket, jöjjön vissza értünk mielőbb, és tegye teljessé rajtunk a megváltás művét. Sóhajtoznak az állatok, nyög a mező, szinte szenved még az élettelen anyag is; vajúdik az egész világ (Róma 8,22). Mekkora áldás, mi tudunk kiáltani az Úrhoz: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22,20) Miközben kiáltunk, nemcsak magunkért kiáltunk, hanem az egész lakott földért könyörgünk! Áldott bizonyosság: az Úr napja közel van (15), az Úr napja nekünk kegyelem, az Úr napja eljött és lesz eljövendő. A régiek elmúlnak, és újjá lesz minden (2Korinthus 5,17).