„…a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt” Jn 1,6–13
6 Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. 7 Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. 8 Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. 9 Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. * 10 A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: 11 a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. 12 Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, 13 akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
Bibliaolvasó kalauz – Márkus Mihály igemagyarázata
„…a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt” (11). Itt kezdődnek igazán a bajok. Az egy dolog, hogy az egyébként nem is létező sötétség nem tud mit kezdeni a megígért és megérkezett Messiással. De az övéi… Tekintsünk a világot betöltő fényre, és a vakító fényben vegyük észre: már nem a „világról” van szó. Nem is csak általában „az övéiről” van szó. Rólam van szó.
RÉ 182 MRÉ 200
„Kárpótollak azokért az évekért…” Jóel 2
1 Fújjátok meg a kürtöt a Sionon, fújjatok riadót szent hegyemen! Reszkessen az ország minden lakója, mert jön az Úr napja, bizony, közel van már! 2 Sötétség és ború napja az, felhő és homály napja, mint a hegyeket elborító szürkület. Jön egy nagy és hatalmas nép, hozzá hasonló nem volt még soha, és ezután sem lesz többé, míg csak emberek élnek. 3 Előtte tűz emészt, utána láng perzsel. Előtte Éden kertje az ország, utána sivár pusztaság. Nem menekül meg előle semmi. 4 Olyan az alakjuk, mint a lovaké, úgy száguldanak, mint a lovasok. 5 Amikor a hegycsúcsokon ugrálnak, olyan zajt csapnak, mint a harci kocsik, vagy mint amikor lángoló tűz ropog, ha a tarlót égeti. Olyanok, mint egy hatalmas sereg, amely felsorakozott a harcra. 6 Rettegnek tőle a népek, minden arc elsápad. 7 Száguldanak, mint a vitézek, fölhágnak a kőfalakra, mint a harcosok. Mindegyik a maga útján halad, nem tér le ösvényéről. 8 Nem taszigálják egymást, mindegyik a maga útján jár. Áttörnek a fegyvereken, nem lehet föltartóztatni őket. 9 Megrohanják a várost, felfutnak a várfalon; behatolnak a házakba, az ablakokon keresztül mennek be, akár a tolvajok. 10 Reszket előtte a föld, megrendül az ég. A nap és a hold elsötétül, a csillagok elvesztik fényüket. 11 Az Úr mennydörög serege előtt. Roppant nagy a tábora, hatalmas az, ki végrehajtja parancsát. Az Úr napja nagy és igen félelmetes; ki fogja kibírni azt!? 12 De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! 13 Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az Úrhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és visszavonhatja még a veszedelmet! 14 Ki tudja, hátha most is megbánja, és áldást hagy maga után? Hozzatok étel- és italáldozatot Isteneteknek, az Úrnak! 15 Fújjátok meg a kürtöt a Sionon! Tartsatok szent böjtöt, hívjátok istentiszteletre a népet! 16 Gyűjtsétek össze a népet, tartsatok szent gyűlést, gyűjtsétek össze a véneket, gyűjtsétek össze a gyermekeket, még a csecsemőket is! Jöjjön ki lakásából a vőlegény, a menyasszony is a szobájából! 17 A templomcsarnok és az oltár között sírjanak a papok, az Úrnak szolgái! Így szóljanak: Szánd meg, Uram, a népedet, ne engedd, hogy gyalázzák örökségedet! Ne csúfolhassák őket a nemzetek! Miért mondanák a népek között: Hol van az ő Istenük? 18 Szánalomra indult országa iránt az Úr, és megkönyörült népén. 19 Így szól népéhez az Úr: Most már adok nektek gabonát, mustot és olajat, hogy jóllakjatok vele. Nem engedem többé, hogy gyalázzanak titeket a nemzetek. 20 Messze űzöm tőletek az északi ellenséget. Sivár és puszta földre kergetem szét őket: elejét a keleti tengerbe, végét pedig a nyugatiba. Fölszáll a bűze, fölszáll tetemének szaga, bármilyen nagy pusztítást hajtott is végre. 21 Ne félj, termőföld! Vigadj és örülj, mert nagy dolgokat vitt véghez az Úr! 22 Ne féljetek, mezei vadak, mert kizöldülnek a puszta legelői, mert a fák gyümölcsöt hoznak, a fügefa és a szőlő gazdagon terem. 23 Sion fiai, vigadjatok és örüljetek az Úrnak, a ti Isteneteknek! Mert megadta nektek a szükséges esőt, záport hullat rátok ősszel és tavasszal, mint régen. 24 Megtelnek majd a szérűk gabonával, bőven ömlik a sajtókból a must és az olaj. 25 Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska, a szöcske, a cserebogár és a hernyó: az a nagy sereg, amelyet rátok küldtem. 26 Ehettek majd jóllakásig, és dicséritek az Úrnak, Isteneteknek a nevét, mert csodát tett veletek. Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé. 27 Akkor megtudjátok, hogy én Izráellel vagyok, és hogy én, az Úr vagyok a ti Istenetek, senki más! Nem kell szégyenkeznie népemnek soha többé.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(25) „Kárpótollak azokért az évekért…” (Jóel 2)
Ebben a nagy ívű fejezetben a Biblia lényegi üzenetét megtaláljuk, a karácsony evangéliumával együtt. Isten kárpótol bennünket mindazért is, amit mi rontottunk el. Felfoghatatlan az Ő kegyelme, de könyöröghetünk ezért az örök és szilárd kegyelemért, amely egyedüli kapaszkodónk! Fedezzük fel, hogy karácsonykor láthatóan elkezdődött a nagy és örök kárpótlás!
Kárpótlásra szorulunk, mert mindent tönkreteszünk és mindent elveszthetünk. Az Úr napja félelmetes (1–11). Az Úr ítéletét nem bírja ki a maga érdeméből senki (11). Az Úr előtti számadás napján nem menekülhet meg a saját erejéből senki (3). Az Úr leginkább a saját népét kéri számon, hiszen rájuk bízta népeket hívó és megváltó szavát (1). Félelmetes, ahogy az Úr megítéli hűtlen népét, egy messziről jött, nagy és hatalmas nép serege által, amely pusztasággá tarol maga mögött mindent (2–3).
Könyörögjünk az isteni kárpótlásért, az isteni megoldásért! Az Úr napja megtérésre hív (12–17). Az Úr nem vetette el népét, csak felrázta őket, riadót fújt számukra, ébresztőt (15). Éppen karácsony evangéliuma, Isten megváltó szeretetének ünnepe hirdeti, hogy Ő kegyelmes és irgalmas Isten, akinek türelme hosszú és szeretete nagy (13). Tehát, ebbe a jogos ítéletet megbánó isteni kegyelembe kapaszkodva (14), itt az ideje a böjtnek, sírásnak és gyásznak, a bűnbánatnak, a szív megszaggatásának (13). Gyűljünk össze, ébredjünk, könyörögjünk, hogy szánjon meg bennünket a mi Urunk, és örök kegyelmét árassza ki ránk! (17) Urunk, adj megtérést, hogy hittel, bizonyossággal, hűséggel, kegyelmeddel nem visszaélve hirdethessünk és élhessünk Téged!
Isten kegyelme kárpótol bennünket! Az Úr napja a könyörület napja (18–27). Isten megerősíti népét. Ő nem engedi, hogy gyalázzák ügyét és messze űzi az ártó seregeket (19–20). Az Úr napja, Isten népe számára, végül is az öröm, a bőség, a békesség, a „kárpótlás” és a helyreállítás napja (23–24). Karácsonykor, Jézus Krisztus születésével, ez az újjáteremtés láthatóan és végérvényesen elkezdődött. Áldott bizonyosság: az Úr kárpótol bennünket minden elrontott és elvesztegetett évért! (24) Az Úr helyreállítja mindazt, amit mi elrontottunk. Micsoda üdvösséges kegyelem ez! Az Úr lesz minden, mindenekben (27). Így lesz jó! (1Korinthus 15,28)