„Bármit mond nektek, tegyétek meg!” Jn 2,1–12
1 A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. 2 Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. 3 Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. 4 Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. 5 Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! 6 Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. 7 Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. 8 Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. 9 Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, 10 és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort. 11 Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne. 12 Ezután lement Kapernaumba anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, és ott maradtak néhány napig.
Bibliaolvasó kalauz – Bogárdi Szabó István
Figyeljük meg Jézus szabadságát! Édesanyja sürgetőleg jelezte neki, hogy nagy botrány készül a kánai lakodalomban, mert elfogyott a bor. Valamit tenni kell. Jézus feleletével mintha elutasítaná, hogy beavatkozzon. Aztán mégis beavatkozott, csodát tett. Mert eleve beavatkozott: közöttünk lakozott. A többi evangélista feljegyzi, hogy sokszor megszánta a betegségtől és éhségtől gyötrődő embereket: meggyógyította őket és kenyércsodát tett. De mindezek csak előjelzései voltak a nagy jelnek, a döntő beavatkozásnak: a kereszthalálnak és fel-támadásnak. Az evangélista így foglalja össze egész evangéliumát: a jeleket Jézus azért tette, hogy higgyünk őbenne és örök életünk legyen (Jn 20,30). Az isteni szabály szerint az ajándékozó mindig több, mint az ajándék. Kérjünk tőle bátran! Tőle kérjünk!
RÉ 437 MRÉ 263
„Az Úrtól jön a szabadulás!” Jónás 2
1 Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. 2 Jónás ekkor a hal gyomrában Istenéhez, az Úrhoz imádkozott, 3 és ezt mondta: Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat. 4 Mélységbe dobtál, a tenger közepébe, és áradat vett körül. Minden habod és hullámod átcsapott fölöttem. 5 Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat. 6 Már-már életemet fenyegette a víz, mélység és örvény vett körül, hínár fonódott a fejemre. 7 Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld. De te kiemelted életemet a sírból, ó, Uram, Istenem! 8 Amikor elcsüggedt a lelkem, az Úrra gondoltam, és imádságom eljutott hozzád, szent templomodba. 9 Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak, azok elhagyják jótevőjüket. 10 De én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az Úrtól jön a szabadulás! 11 Az Úr pedig parancsot adott a halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(10) „Az Úrtól jön a szabadulás!” (Jónás 2)
Az Úr szabadulást adott Jónásnak! Figyeljük meg a fejezet főbb elemeit: elnyelte a cethal Jónást (1); három nap és három éjjel sínylődött és imádkozott Jónás a cethal gyomrában (2–10); majd a cethal kiköpte Jónást (11). Az Úr szabadulást ad népének!
Kell az Isten szabadítása, mert elveszünk! Jónás ilyen kifejezéseket használ: nyomorúság, csüggedés, halál torka, mélység, áradat, örvény, süllyedés, bezártság, örök eltemettetés. Mondhatnánk: engedetlen életének következményei ezek. Hadd fogalmazzak pontosabban és emberségesebben: ki az, aki nem engedetlen; ki az, aki makulátlan? Olyan nagy hanggal mondjuk másokra a magunkét, és olyan kevéssé vesszük észre a magunk engedetlen tetteit. Az Úr azonban mindannyiónknak kirendeli majd a cethalat, hogy rádöbbenjünk, mi magunk is az Úr szabadító kegyelmére szorulunk.
Könyörögjünk az Úr szabadításáért! Jónás az Úr kezében van, a cethal gyomrában is. Ennek jele az, hogy az Úrhoz fordul nyomorúságban. Jónás az Úrhoz kiált! Jónás nem lát mást már, csak az Urat! Nem a nyomorúságot látja már, hanem az Úr hatalmát. Amikor elcsügged a lelked, gondolj az Úrra! (8) Nincs más szabadító, csak az Úr!
Legyünk bizonyosak az Úr szabadításában, a bajban is! Ez Jónás megtérése! Jónás magasztalja az Urat, hálaéneket zeng, eltaszítja bálványait (9–10). Jónás még a szabadulás előtt zengi a szabadító Úr dicséretét (7). Jézus Krisztus is előre hálát adott és bizonyos volt az Úr szabadítása felől (János 11,42). Jónás megvallja azt is, hogy tudja: az Úr vetette a mélységbe, és jogos volt az Úr ítélete (Zsoltárok 51,6). Jónás nem vitatkozik az Istennel. De tudja azt is, hogy mivel az Úr vetette a mélységbe, ezért ott is az Úr kezében van. Ezért reméli a szabadulást.
Ez a szabadítás, Jézus Krisztusban van. Jézus Krisztus miattunk, érettünk, helyettünk megjárta ezt az utat, és legyőzte a halált (7). A mi életutunk ezért, minden fájdalom ellenére, hitben reményteli út. Bizony, megláthatjuk majd az Úr templomát (5). Bizony, hitben már most az Úr templomaivá lehetünk – házban, egyházban, hazában –, ahol minden istentiszteleti keretben történik. Bizony, szerethetjük az Úr látható templomát, a kőépületet is, a látható egyházat is, annak minden nyomorúsága ellenére is, mert a külsőségek is fontosak, hiszen az emberi „belső” sem stabilabb, mint a külső; csak az Úr szilárd! Bizony megláthatjuk az Úr örök, mennyei templomát, ahol minden jó lesz (Filippi 1,23).