„...így van mindenki, aki a Lélektől született.” Jn 3,1–10
1 Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2 Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele. 3 Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. 4 Nikodémus ezt kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe, és megszülethet ismét? 5 Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. 6 Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 7 Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 8 A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született. 9 Nikodémus megkérdezte tőle: Hogyan történhet meg mindez? 10 Jézus így válaszolt: Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod?
Bibliaolvasó kalauz – Bogárdi Szabó István
Jézus, úgy tűnik, más irányba viszi a beszélgetést, mint Nikodémus: új születésről, új életről beszél, amely csak a Szentlélek által lehetséges. Isten országába, az isteni teljhatalom valóságába csak azok léphetnek be, akik az újjászületéssel polgárjogot nyertek rá. Vagyis mégsem viszi más irányba Jézus a beszélgetést, hanem a prófétai tanítás lényegéhez vezet: az új élet Isten adománya. Esztendő végeztén, amikor nemcsak egy évet, hanem egész eddig eltelt életünket mérlegre tesszük, érdemes és szükséges helyes mértékkel mérni: él-e bennünk a mennyei polgárjogunk erős és boldog tudata? Hívtunk-e másokat is új életre születni élő hitben? Csupán titkos tanítványai voltunk-e Jézusnak, vagy eltökélt követői a Mesternek? Hisszük-e, hogy Jézusban szerette és szereti Isten a világot? Boldog évünk volt, ha hittük.
RÉ 90 MRÉ 90
„Én meg ne szánjam meg Ninivét…” Jónás 4
1 Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott. 2 Így imádkozott az Úrhoz: Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. 3 Most azért, Uram, vedd el az életemet, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem! 4 Az Úr azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?! 5 Azután kiment Jónás a városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. 6 Az Úristen pedig úgy rendelte, hogy nőjön ott egy bokor; az felfutott Jónás fölé, és árnyékot tartott a feje fölött, hogy megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak. 7 Isten azonban úgy rendelte, hogy másnap, amint hajnalodni kezdett, megrágja egy féreg a bokrot, és az elszáradjon. 8 Amikor kisütött a nap, Isten úgy rendelte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: Jobb nekem meghalnom, mint élnem! 9 Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig! 10 Az Úr ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. 11 Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(11) „Én meg ne szánjam meg Ninivét…” (Jón 4)
Az Úr megszánta Ninivét. Az esztendő utolsó napján magasztaljuk az Urat! Van miért dicsérni az Urat. Isten dicséretéből következik a hálaadásunk is, ahogy a 30. zsoltárban énekeljük: „Dicsérlek Uram tégedet, mert Te megtartál engemet, és kegyesen felemelél…” Ahogy az Úr kegyelme megtartotta a méltatlan Ninivét, úgy őrizte meg a mi életünket, és adott még nekünk időt, hogy még buzgóbban éljünk az Ő dicsőségére, az Őtőle kapott képességünkkel, javainkkal, feladatunkban. Áldott légy Urunk, hogy megszántál minket!
Döbbenetes, Isten megszán, Jónás viszont nem szánakozik! Jónás nem örül a niniveiek megtérésének; úgy prédikálta nekik az ítéletet, hogy szinte kívánta rájuk az Isten ítéletét. Kell az Isten jogos ítéletét hirdetni, de hűtlen és önző szolga az, aki csak ítéletet prédikál, aki csak dörög. Az ilyen szolga nem Isten haragját, hanem a saját haragját puffogtatja. Sokan vannak ilyenek. Jónás pusztulást hirdet, keményen, féltő szeretet nélkül (3,4); majd, mint egy páholyba, leül egy bokor árnyékába a város határán kívül, és várja az isteni ítéletet, a város pusztulását. Hallottam már olyat, többször is, amikor az egyik Krisztusban hívő szabályosan gyalázta a másik Krisztusban hívőt, szinte hörögve kárhoztatta… Megdöbbentem ezen az indulaton. „Távozz tőlem!” – gondoltam magamban. Jónásnak is rosszul esett a város megtérése, amit ő emberileg lehetetlennek gondolt, mert elvetettnek tartotta a várost. Jónás az Isten helyébe ült. Jónásnak fájt, hogy az Isten másokhoz is irgalmas, nem csak hozzá. Jónás számonkéri az Istent, megharagszik az Istenre, mert Ő nem feltétlenül az előre kigondolt emberi, kegyes tan szerint cselekszik (1–4).
Jónás egyedül magát szánja. Jónás megjuhászodik, amikor a saját bőrén tapasztalja meg az emberi szenvedést; és mi az, az Isten ítéletéhez képest? A bokor elszárad, és Jónás kitikkad a napon, és aki mások szenvedésében és megítélésében akart gyönyörködni, az elkezd hisztizni egy kis szenvedésen. Ekkor az Úr megszólítja Jónást: Amiként a bokor – amelyért Jónás nem fáradt – Isten kegyelmeként óvta őt, a hűtlen és engedetlen, de megtérő szolgát, úgy ölelte át a megtérő, hatalmas Ninivét is az Isten, ahol sok az ember. De Istennek még az állatokra is gondja van ott. Isten sokkal több annál, mint amit magáról kijelentett, és annál is, mint amit mi Őróla megfogalmazhatunk (7–11).
Urunk, szánj meg minket, tartsd meg életünket a következő esztendőben is! Köszönjük, hogy Te Jézus Krisztusban kegyelmeztél nekünk, és életünket már megtartottad az örök életre, ezért amíg e-világban megőrzöl minket, hadd élhessünk a Te dicsőségedre engedelmes hűségben, másokra is reménységgel és imádságos szeretettel tekintve.