„Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál...” Jn 4,1–10
1 Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – 2 bár maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai –, 3 elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. 4 Samárián kellett pedig átmennie, 5 és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. 6 Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. 7 Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! 8 Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9 A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. 10 Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.
Bibliaolvasó kalauz – Vad Zsigmond igemagyarázata
„Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál...” (6). Ez a fáradtság emberi természetéből adódik. Jézus valóságos ember volt, s így érthette meg emberi létünk minden kihívását, lelkünk dilemmái így váltak előtte természetessé, kísértéseink súlya így terhelődhetett rá. Tudta, mit jelent testileg-lelkileg elfáradni, tudta, mit jelent a betegség, mit jelent a halál hatalmával szembesülni. Emberré lett érettünk, hogy megválthasson és kimenthessen minket embervoltunk mindenféle mélységéből.
RÉ 237 MRÉ 283
„…készülj Istened elé…” Ám 4
1 Halljátok meg ezt az igét, ti, básáni tehenek Samária hegyén, akik sanyargatjátok a nincsteleneket, és bántalmazzátok a szegényeket, akik ezt mondjátok uraitoknak: Hozzatok még, hadd igyunk! 2 Megesküdött szentségére az én Uram, az Úr, hogy eljön rátok az az idő, amikor szigonnyal visznek el benneteket, maradékotokat pedig halászhorgokkal. 3 A leomlott falon át mentek ki egymás után, és a Hermón felé hajtanak benneteket – így szól az Úr. 4 Jöjjetek csak Bételbe, és vétkezzetek, Gilgálban vétkezzetek még többet! Hozzátok reggelenként áldozataitokat, harmadnapra tizedeiteket! 5 Égessetek kovásszal készült hálaáldozatot, kiáltsátok, híreszteljétek, hogy önkéntes áldozatot hoztok, mert így szeretitek, Izráel fiai! – így szól az én Uram, az Úr. 6 Én meg azt tettem veletek, hogy nem volt harapnivaló városaitokban, kenyérhiány volt minden helységetekben, mégsem tértetek meg hozzám! – így szól az Úr. 7 Én az esőt is megvontam tőletek három hónappal az aratás előtt: az egyik városra adtam esőt, a másik városra nem adtam esőt. Az egyik föld kapott esőt, a másik föld nem kapott esőt, és kiszáradt. 8 Két-három városból támolyogtak egy városba, hogy vizet ihassanak, de nem jutott nekik elég, mégsem tértetek meg hozzám – így szól az Úr. 9 Megvertelek benneteket aszállyal és gabonarozsdával, kertjeiteknek és szőlőiteknek, fügefáitoknak és olajfáitoknak nagy részét leette a sáska, mégsem tértetek meg hozzám – így szól az Úr. 10 Dögvészt küldtem rátok, olyat, mint Egyiptomra. Ifjaitokat fegyverrel öltem meg, lovaitok zsákmányul estek. Táborotok bűze orrotokba szállt, mégsem tértetek meg hozzám – így szól az Úr. 11 Olyan pusztulást hoztam rátok, mint amikor Sodomát és Gomorát elpusztította Isten. Olyanok lettetek, mint a tűzből kiragadott üszkös fadarab, mégsem tértetek meg hozzám – így szól az Úr. 12 Ezért bánok így veled, Izráel! És mivel így bánok veled, készülj Istened elé, Izráel! 13 Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az Úr, a Seregek Istene.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(12) „…készülj Istened elé…” (Ámósz 4)
Mennyi rettenet van ezen a világon! Mit kezdünk ezekkel? Helyes az egysíkú teológiai magyarázat: hitetlenség, bűn, büntetés… Egy valamikor neves ember életrajzának néztem utána: Élete teljében autóbalesetet szenvedett, a fia meghalt mellette a balesetben, és a tragédia után két héttel rákos beteg férje is meghalt, ő maga belenyomorodott a balesetbe, három évig élt még. Itt minden rettenetes. Akárcsak a mai Igében.
Kezdjük azzal, hogy rettenetesek Izráel bűnei. Rettenetesek az előzmények, a csapások, a fenyegető intés, amelyről az jut eszünkbe, hogy készüljünk a halálra és a kárhozatra! Isten megmutatja hatalmát engedetlen népén, sokféle ítéletes csapással: éhínséggel, szárazsággal, dögvésszel, katonai vereséggel, tűzvésszel (6–11). De rettenetesek a csapások eredményei is! Isten népe ugyanis mégsem tért meg. Noha egyre súlyosabbak az isteni ítélet csapásai, mégis minden csapás után ezt olvassuk: „…mégsem tértek meg hozzám!” (6) Tényleg így mutatja meg hatalmát a Seregek Istene? (15)
Ilyen rettenetes lenne az Isten hatalma? Ilyen rettenetes lenne megállni az élő Isten színe előtt? Valóban rettenetes az élő Isten kezébe esni? (Zsidókhoz írt levél 10,31) Gondoljunk Illés történetére! Ott kiderül, hogy Isten nem a szélben, nem a földrengésben, nem a tűzben volt jelen, hanem a halk és szelíd szóban. Isten az Ő Igéjében hív bennünket megtérésre: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28) Isten hatalma Jézus Krisztus megváltó szeretetében lett számunkra valósággá, megszólítóvá. Akik az Úr gyermekei, azok meghallják a szelíd szót is, akik pedig nem az övéi, azok a dörgedelemre sem térnek meg.
A megtért ember számára Isten színe nem rettenetes, hanem üdvözítő valóság. Minden gondolatunk és mozdulatunk az Úr színe előtt történik, és mindezekről számot kell adnunk majd az Úr előtt. A megtért ember nemcsak készül az Isten színe elé, hanem egész életét az Úr színe előtt éli meg, az Ő megtartó kegyelmébe kapaszkodva. A megtért ember tudja, hogy bűneire van bocsánat, ezért az Úr erejével, bűnbánattal leteszi és el is hagyja azokat. A megtért ember bizonyos az Úr megtartó kegyelmében, ezért Isten színe, számára nem rettenetes tér, hanem az egyetlen kegyelmes, üdvözítő, mindent véglegesen és maradéktalanul megoldó valóság. A megtért ember minden nap megáll az Úr színe előtt, hogy a megtartó kegyelem bizonyosságában erősödjék. Ez pedig nem rettenetes dolog, hanem az egyetlen jó dolog az életünkben. A megtért ember folyamatosan készül, önmagától soha nincs készen, de Isten kegyelme által mindig készen van.