„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet...” Jn 3,31–36
31 Aki felülről jön, az felette van mindenkinek. Aki a földről való, földi az, és földiekről szól. Aki a mennyből jön, az felette van mindenkinek: 32 arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott, de bizonyságtételét senki sem fogadja el. 33 Aki befogadja bizonyságtételét, az pecsétet tesz arra, hogy Isten igaz. 34 Mert akit Isten küldött, Isten beszédeit szólja, mert annak ő bőségesen adja a Lelket. 35 Az Atya szereti a Fiút, és kezébe adott mindent. 36 Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.
Bibliaolvasó kalauz – Vad Zsigmond igemagyarázata
„Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet...” (36). Hinni a Fiúban ezt jelenti: részesedni az életben, a soha el nem múló, örök életben. A „nem engedelmeskedik” a „hit” ellentéteként áll itt. A Fiúval szemben tanúsított engedetlenség következménye az ítélet, az Isten haragja alatt szenvedő élet. Boldog az az ember, aki hisz, s így az Életet választja.
RÉ 282 MRÉ 210
„Csak veletek léptem közösségre…” Ám 3
1 Halljátok meg azt az igét, amelyet az Úr mond rólatok, Izráel fiai, az egész nemzetségről, amelyet fölhoztam Egyiptomból: 2 Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket. 3 Útra kelnek-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg? 4 Ordít-e az oroszlán az erdőben, ha nincsen zsákmánya? Bömböl-e rejtekhelyén a fiatal oroszlán, ha semmit sem fogott? 5 Csapdába esik-e a madár a földön, ha nem vetnek tőrt neki? Fölpattan-e a csapda a földről, ha semmit sem fogott? 6 Ha megfújják a kürtöt a városban, nem kezd-e remegni a nép? Ha valami baj éri a várost, nem az Úr hozza-e azt? 7 Az én Uram, az Úr semmit sem tesz addig, míg titkát ki nem jelenti szolgáinak, a prófétáknak. 8 Ha oroszlán ordít, ki ne félne? Ha az én Uram, az Úr szól, ki ne prófétálna? 9 Hirdessétek Asdód palotáinak tetejéről és az Egyiptomban levő palotákról, és mondjátok: Gyűljetek össze Samária hegyein, lássátok meg, milyen zűrzavar van ott, és milyen elnyomás van benne! 10 Nem tudnak helyesen cselekedni – így szól az Úr –, erőszakkal és zsarolással gyűjtenek kincset palotáikba. 11 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Ellenség veszi körül az országot, megfosztanak hatalmadtól, kirabolják palotáidat. 12 Így szól az Úr: Ahogyan a pásztor az oroszlán szájából két lábszárat vagy egy fülhegyet ment meg, csak úgy menekülnek meg Izráel fiai, akik most Samáriában az ágy szélén és damaszkuszi pamlagon ülnek. 13 Halljátok, és tanúskodjatok Jákób háza ellen! – így szól az én Uram, az Úr, a Seregek Istene. – 14 Amikor megbüntetem Izráelt bűnei miatt, megbüntetem Bételt is oltárai miatt. Letörnek az oltár szarvai, és a földre hullnak. 15 Összedöntöm a téli házat a nyári házzal együtt, elpusztulnak az elefántcsont házak, vége lesz a sokféle háznak – így szól az Úr.
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(2) „Csak veletek léptem közösségre…” (Ámósz 3)
Isten közösségre lépett velünk! (2) Mindent innen szemléljünk! Ez a közösség megtartó közösség, mint amikor az erősebb megtartja a gyengébbet. Az Úr erős Isten, a legerősebb, aki hordozza, megtartja, megőrzi gyenge, kiválasztott népét, minket. Ezért ez a közösség egy boldog-üdvözítő közösség: „Velünk az Isten!” (Máté 1,23) Ezt a megtartó közösséget senki sem törheti szét (Róma 8,38–39). Csak velünk lépett közösségre az Isten? Ez a „csak” nem kizár másokat, nem önhitté torzít minket; ugyanakkor üdvbizonyosságunknak következményei vannak.
Istennel megélt üdvözítő, örök közösségünk következményeit Ámósz próféta hét képpel szemlélteti, amelyekkel azt hangsúlyozza, hogy bizonyos események felbonthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. Például, ha az oroszlán morog a barlangjában, akkor biztosan zsákmányt fogott; vagy, ha az oroszlán ordít, akkor rettegnek, akik hallják (3–6). Ezeket az egymáshoz kapcsolódó eseményeket olvashatjuk a mai igeszakaszban. Isten közösséget kötött népével, velünk, kiválasztott minket. Isten a prófétái által – Igéje, szava által – figyelmeztet minket, ha eltévelyedtünk, és jogos ítélete, büntetése készülőben van (7–8). Isten Igéje konkrét; rámutat arra, ami mindig fenyeget minket, mint állandó kísértés: a jólétből fakadó hitetlenség, önzés, mások kihasználása, elnyomása. Itt Isten népéről van szó, rólunk, akik közösségben vagyunk az Úrral, és rosszabbá lehetünk, mint a pogányok. Izráel népe, annak fővárosa, Samária rosszabbá lett, mint a pogány, filiszteus Asdód és Egyiptom. Minden tornyos palota; minden zűrzavart támasztó szabadság; minden pamlagon heverő erkölcstelenség; minden erőszak, elnyomás, zsarolás pogány életre vall; márpedig az erkölcstelenségnek, az erőszaknak, a sokféle engedetlen bűnnek gyakran félelmetesebb a ravaszul, képmutatóan leplezett formája (9–10).
Isten az ítélettel, a büntetéssel is, bűnbánatra hív bennünket! Ámósz joggal hangsúlyozza, hogy megtérés nélkül ne reménykedjünk abban, hogy megmenekülünk (11–15). Az azonban lehetetlen, hogy azok, akiket Isten kiválasztott, akiket üdvözítő, örök közösségébe vont, azokat Isten elengedje és ne tartsa meg őket! Az ítélet megtisztít, bűnbánatra hív, bűnbocsánattal ajándékoz meg minket. Nem hiába ragadjuk meg az „oltár szarvát”, nem hiába ragadjuk meg az Úr kegyelmét; az Úr ugyanis előbb ragadott meg minket (Filippi 3,12). Ez olyan felbonthatatlan, egymáshoz kapcsolódó esemény, mint ahogy az oroszlán morog, amikor zsákmányára, tulajdonára lelt (4). Akik azonban ebben a szent megragadottságban élnek, azok – ha elbuktak is – nem élhetnek vissza pogány módra ezzel a kiválasztó kegyelemmel!