„Hitt az ember a szónak...” Jn 4,46–54
46 Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia. 47 Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van. 48 Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek. 49 A királyi tisztviselő kérte őt: Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem! 50 Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult. 51 Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él. 52 Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz. 53 Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe. 54 Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába.
Bibliaolvasó kalauz – Literáty Zoltán
Jelek történnek a szemünk láttára. Az egyik szempár hisz, a másik nem. Az egyik azt mondja: csoda, Isten hatalmas. A másik azt mondja: véletlen. Vajon miért e kettőség? A kapernaumi tisztviselő példája azt mutatja, hogy a szem nem elegendő, a fülekre van szükség, ha valódi hitről van szó. „Hitt az ember a szónak...” (50). Aki hisz Jézus szavának, az előbb-utóbb látni is kezd: Isten hatalmas erejének munkáit az életében.
RÉ 239 MRÉ 387
„Honnan ered Júda vétke? Nem Jeruzsálemből?” Mikeás 1
1 Ez az Úr igéje, amely a móreseti Mikeáshoz szólt Jótámnak, Áháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak idejében. Ezt látta Samáriáról és Jeruzsálemről. 2 Halljátok meg mind, ti, népek, figyeljen a föld, és aki rajta él! Mert az én Uram, az Úr tanúskodik ellenetek, igen, az Úr az ő szent templomából. 3 Az Úr eljön szent helyéről, leszáll, és a föld magaslatain lépked. 4 Megolvadnak alatta a hegyek, és a völgyek meghasadoznak, mint a viasz a tűztől, vagy mint a lejtő a lezúduló víztől. 5 Jákób bűne miatt történik mindez, és Izráel házának vétkei miatt. Honnan ered Jákób bűne? Nem Samáriából? Honnan ered Júda vétke? Nem Jeruzsálemből? 6 Samáriát romhalmazzá teszem, mezővé és szőlőskertté, lezúdítom köveit a völgybe, láthatóvá teszem az alapjait. 7 Bálványszobrai mind összetörnek, és minden szerzeménye a tűz martaléka lesz. Összes bálványát megsemmisítem: paráznák béréből gyűjtötte azokat, paráznák bérévé lesznek hát ismét. 8 Emiatt gyászolok és jajgatok, mezítláb és ruhátlanul járok. Üvöltök gyászomban, mint a sakálok, és jajgatok, mint a struccok. 9 Mert halálos a csapás, amely Júdát érte, egészen népem kapujáig, Jeruzsálemig eljutott. 10 Ne mondjátok el Gátban, ne is sírjatok! A Bét-Afrában lakók porban hemperegjenek! 11 Vonulj el, Sáfír lakossága, szégyenkezve, mezítelenül! Nem mer kijönni a lakosság Caanánból, Bét-Écel gyásza miatt nem lehet ott megmaradni. 12 Hogy várja a jó hírt Márót lakossága! Milyen veszedelem jött az Úrtól Jeruzsálem kapujára! 13 Fogd be a lovakat harci kocsid elé, Lákís lakossága! Itt kezdődött el a vétke Sion leányának, bizony, benned találhatók Izráel bűnei! 14 Ezért adj válólevelet Móreset-Gátnak! Akzíb házai rá fogják majd szedni Izráel királyait. 15 Elhozom, aki meghódít téged, Márésá lakossága! Adullámig terjed csak Izráel dicsősége. 16 Vágd le a hajad gyászodban, drága gyermekeid miatt! Olyan kopaszra nyírd magad, amilyen a keselyű nyaka, mert fogságba mennek a tieid!
Az Ige mellett – Steinbach József igemagyarázata
(5) „Honnan ered Júda vétke? Nem Jeruzsálemből?” (Mikeás 1)
A nagy városokból, Samáriából és Jeruzsálemből, az északi és a déli országrész fővárosaiból indult el az Isten iránti engedetlenség és hitetlenség, amely elérte a környező városokat is (5). Ezeket a városokat mind felsorolja a próféta: szójátékkal adja vissza, ahogy Isten ítélete eléri ezeket a városokat. Az egyes városok neve egybecseng az ítélet jellegével. Az asszír támadás eléri Sáfír városát, amely azt jelenti, „gyönyörű, kedves”, és az asszír pusztítás során, nevének ellentéteként a szégyen és a mezítelenség városává lesz (11).
Az asszírok Isten ítéletének eszközei, akik Kr. e. 722-ben legyőzik Samáriát, az északi országrész, majd a déli országrész ellen fordulnak, és negyvenhat júdai várost pusztítanak el. Ezeknek a városoknak romlását, a fenti példa szerinti szójátékokban sorolja fel a próféta (8–16). Végül az asszírok eljutottak Jeruzsálemig, a déli fővárosig, és körbezárták a várost, Kr. e. 701-ben.
A városok a nagy szabadság forradalmi helyszínei, ahol mindenki a maga „áldozóhalmán” tetszeleghet, a maga gondolata, igazsága, élménye, érzéke, érzése, hite szerint. Akkor is, ma is a városokból támad az engedetlenség, a nagy szabadságból fakadó mindenféle bizonytalanság és hitetlenség. A világ városiasodik és hitetlenedik. Nem véletlen, hogy amiként Isten akkori népét is „elcsábították” a korabeli termékenységi kultuszok, amelyekben az érzékeket érintő hatásos élmények jelentették a „hatékony vallásosságot”, úgy ma is, a modern, városias egyház is élményekkel akar hatni, emberi lélekkel, és nem számít az élő Isten Lelkének munkájára. Mikeás próféta, Isten követeként ítélte meg ezt az engedetlen lelkületet. Az ítélet ma is érvényes. Nem a városokkal, nem a szabadsággal, nem az élményekkel van a baj, hanem velünk, akik kihagyjuk az élő Istent az ügyeinkből, és olyan sorsra jutunk, mint a mozdonyról leszakadt szerelvények…
Isten, az egész lakott föld szeme láttára inti meg népét, miközben láthatóan megjelenik úgy, mint aki a hegyeken lépdel, és azok elolvadnak léptei alatt (2–4). A hatalmas Isten megjelenése megnyugtató, még akkor is, ha a bűnös ember számára ez ítéletes (1–7). De a hatalmas Isten jelenléte azt hirdeti ebben a nagy káoszban, hogy az Úr nem hagyja romlásba hullani ezt a világot. Az ítélet hirdeti, hogy Isten megálljt parancsol a hitetlen romlásnak. Mi, hitben járva, tudjuk, hogy Jézus Krisztus elhordozta miattunk, érettünk, helyettünk, az Isten jogos ítéletét, így mi kegyelem alatt, Isten üdvözítő rendjének oltalmában élve örvendezhetünk.